A Broz család Sopronban

Mindjárt az elején el kell, hogy mondjam a Tito jelenség, maga Josip Broz Tito személye és cselekedetei, már gyerekkoromban ott “kísértettek” a mindennapokban. Ez is apró képekből, szinte figyelemre méltó villanásokból állt össze. Például a hetvenes években,amikor a Jugoszláviából érkező autók rendszámtábláin “megcsodálhattuk ” a hivalkodó vörös csillagot. Ennek ellenére Jugoszlávia más ország volt,mint a miénk, vagy a “baráti szocialista tábor” országai. Különleges helyet foglalt el az európai országok sorában, hiszen Tito külön utakon járt. Szerbek, horvátok, szlovének és a többiek viszonylag szabadon utazhattak a nyugati államokba és munkát is vállalhattak ott. Ha pedig egy magyar a jugókhoz ment, gyakran azon törhette a fejét, hogyan lépjen le a Trieszti öblön keresztül Olaszországba, az akkori szóval mondva disszidáljon, miként azt sokan meg is tették akkoriban. Másrészt emlékszem nagyon szép, színvonalas vallásos művek jelentek meg ott, főleg a magyarok lakta Újvidéken. Ízes magyar nyelven és színesben, még képes Biblia kiadások is.Ezeket nálunk háttérbe szorította az Állami Egyházügyi Hivatal. Kiadni sem engedte a leggyakrabban. Sógorom pedig sokszor mesélt arról ,amikor az ötvenes években a déli országhatáron fel kellett vonulniuk légvédelmi tüzérségükkel, mert háborúra készülődtek a rakoncátlan szomszéd ellen. Na ekkor volt a marsall az imperialisták “Láncos kutyája.” Amennyire a béketábor haragudott Josipra, ellenkező előjellel legalább annyira megbecsült és tisztelt polgára volt Sopronnak Broz Márton, aki az Ady Endre úti családi házában lakott immár 1921 óta. Őt ugyanis a trianoni békediktátum után helyezték át Bécsújhelyről a soproni déli vasúthoz, mert a dolgos vasutas magyar állampolgár kívánt maradni. A két ember élete, mint az ég és a föld. Tito hatalomvágyó, akaratos, diktatórikus hajlamú kemény vezéralkat. Míg bátyja előbb pályamunkás a bécsújhelyi vasútállomáson, majd szorgalmának és tehetségének köszönhetően néhány év múltán főkalauz Sopronban.

Titót 1945 végén már győztes partizánvezérként ismerte a világ, aki a háború alatt a szövetségesek oldalán sorra aratta a győzelmeket a német megszálló csapatok ellen. A két testvér hosszú évekig szinte semmit nem tudott egymásról, míg egy napon egy horvát és szlovén katonákat szállító vonat gördült be a szétbombázott soproni állomás újjá épített vágányára. Horvátul tudó tolmácsot kerestek. Broz Márton azonnal jelentkezett és egy tiszttől megtudta, hogy milyen híres ember lett az öccséből. Néhány nap múlva a szovjet városparancsnokságról is megkeresték a partizánvezér bátyját. Attól fogva védelmet élvezhetett a soproni Broz család.Broz Márton azonban soha nem használta ki híressé vált testvéröccsétől felajánlott kedvezményeket. Csupán egyetlen alkalommal látogatta meg belgrádi rezidenciáján a világszerte ismertté vált államelnököt. Márton bácsi élte a csendes, nyugodt soproni életét, mint a többi utcalakó. Nyelvtudása azonban sokáig hasznára volt, nyugdíjazásáig a Bécsújhely-Sopron-Nagykanizsa szakaszon teljesített szolgálatot.

Jómagam, amikor hírt kaptam arról, hogy ki lakott az egyik Ady Endre úti házban, a tettek útjára léptem, de Broz Mártonnak már csak a sírhelyét látogathattam meg a Bánfalvi temetőben. Először a rendszerváltást követően, 1991 -ben kopogtattam be a takaros soproni családi ház ajtaján. Egy dühös kis ember fogadott, aki rövidesen ki is adta utamat. Még nem tudtam, ki ő valójában. De ettől fogva szívós nyomozásba kezdtem. Mindent tudni akartam a Broz családról. Ebben segített Borbély József egyetemi tanár barátom, aki mint Sopron közelmúltjának elismert kutatója, éppen rajta volt ezen a témán. Eközben én sem adtam fel és azután többször is “megostromoltam” a Broz házat. És lám egy napon jó kedvében találtam a ház urát, Broz Ferencet, aki Broz Márton fia volt és kitartásomat látva alaposan megenyhült , behívott a házba, kávéval kínált és beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy ő gyakrabban megfordult Titonál Belgrádban. Munkát is kapott tőle mégpedig vajdasági magyarok leveleit fordította a Tito-titkárság számára. Később – természetesen nagybátyja segítségével -diplomata vált belőle: évekig volt követségi tanácsos Új-Zélandon, Ausztráliában, Japánban, szinte bejárta az egész világot, aztán nyugdíjazása előtt Budapesten, a Jugoszláv nagykövetségen szolgált. Élete utolsó éveiben költözött vissza Sopronba. Mint mondta a sors nagy lehetőségeket adott neki, utazhatott szinte bárhová, de otthon mindig csak Sopronban érezte magát.

Lám, így ismerhettem meg a Broz család itteni életét. Ha a többszöri elutasítás miatt feladom, soha nem írhattam volna meg a történetüket. Ezzel megelőzve évtizedekkel, az általam egyébként nagyra becsült Vujity Tvrtkot is, aki 2021-ben kutatott a család után és járt a sírhelyüknél is személyesen. Broz Ferenccel egyébként 1991-es találkozásunk után újabb találkozót is megbeszéltünk, de erre már nem kerülhetett sor. Most már ő is ott nyugszik a közös családi sírhelyben, ahol a kis völgy felett, tavasztól őszig a hegyek felől lefutó szelek borzongatják a fák leveleit. Talán titkokról mesélnek…( A fényképen Josip Broz Tito, akinek bátyja Sopronban vasutasként élte le szolid életét).