2019
27
03

A csodálatos Hiba

Ijesztő kihívások előtt áll a világ. Az új vallás, a dataizmus csapdájába kerülhet az ember, az emberiség. A jövő ideológiája, a mindenható és mindentudó adatok vallása a tökéletes megoldásokat kínálja minden emberi problémára. Csupán a legfontosabbat nélkülözi: a csodálatos  “Hibát”.

A számok és adatok évezredek óta végigkísérik az ember életét. Az ősi időkben nem volt mindegy, hogy a két szemben álló horda mennyi kőbaltát birtokolt, nyilván azok voltak előnyben, akiknek több volt a tulajdonukban. A történelem későbbi időszakaiban is a leglényegesebbnek az bizonyult, hogy kinek volt több szám szerinti fegyvere, pénze, kiváló képességű vezetője. Ám egészen a humanizmus megszületéséig  Isten volt az emberiség reménye, bizalma és oltalma. Miután azonban emberközpontúvá vált a világ, a Mindenható helyét önhitten megpályázta  az ember, és maga kezdte kezébe venni a sorsát, irányítani az életét.  Ezt a változást a technikai fejlődés , a tudás forradalmi gyarapodása, az új találmányok megjelenése alapozta meg. Az ember legyőzte a járványokat, kényelmesebbé, biztonságosabbá tette az életét, elterjesztette a tömegfogyasztás kultúráját és meghosszabbította élettartamát szerte a világon. A 20. század végétől azonban a humanizmust is kezdte száműzni tárházából, helyébe a a digitális adatfeldolgozás és -tárolás korszaka jött , a  Szilícium völgyben pedig megszületett a mesterséges intelligencia, a számítógépes rendszerek uralma. Az új vallás már a mostani századunk elején bontotta ki zászlaját, ez pedig a Dataizmus. Az új ideológia  lett az emberiség mindenható istene, amihez segítségért lehet fordulni életünk minden problémájával, örömével, lelki kihívásával. Ennek az új vallásnak hívei úgy gondolják, választ tudnak adni arra, hogy kivel házasodjunk, milyen szakmát válasszunk, milyen városokat építsünk, mely irányba vigyük a gazdaságot, és hogyan legyünk makkegészségesek, sokáig élők és boldogok. A dataisták ugyanis azzal érvelnek, hogy többé már nem érdemes az érzéseinkre, az érzelmeinkre, gondolatainkra hallgatni, mert „Azok nem mások, mint egyszerűen leírható biokémiai algoritmusok. Mi emberek ezeknek az algoritmusoknak a kombinációi vagyunk, semmi többek!”

Yuval N. Harari izraeli történész ismert könyvében, a Homo Deusban azt is leírja, hogy a dataizmus szerint a világ nem más, mint adatfolyam, és minden létező, legyen az élő vagy élettelen, az adatfeldolgozáshoz való hozzájárulása alapján  van meghatározva. Mindez két alapvető tudományágra épül. Az egyik a bio-tudományok, a másik pedig az informatika. A bio-tudományok legújabb kutatásai szerint az organizmusok, az emberi érzelmek voltaképpen biokémiai algoritmusok összessége. Olyan algoritmusok, melyekre az elektronikai algoritmusokkal azonos matematikai törvényszerűségek érvényesek. Ebből egyszerűen következik: érzelmeink, belső, szubjektív tapasztalásunk megfejhetők és lefordíthatók az informatika nyelvére, informatikai algoritmusokra. Az informatika fejlődéseként megszülető neurális hálóval működő mesterséges intelligencia pedig képes ezen algoritmusok feldolgozására, kiértékelésére, tárolására és a tanulási képességeinek köszönhetően a feldolgozott adatokon alapuló egyre pontosabb következtetésekre is.

A dataisták szerint, mi emberek csak objektív adatok összessége vagyunk. Nem létezik többé az „én”,  vagy a magán szféra. Az adatok alapján határozzuk meg saját magunkat. A döntéseinkben többé már nem bízunk, mert a döntések alapjai is csak algoritmusok, informatikai adatok és a mesterséges intelligencia messzemenőkig pontosabb következtetéseket tud ezekből levonni. Így a jó döntés meghozatalában az élet bármely területén, legyen az a párom, a hivatásom keresése, egészségügyi kérdések, lelki problémák vagy éppen gyümölcsvásárlás a sarki közértben, egyszerűen csak megkérdezem a mindentudó adatok istenét, a Mindenek Internetjét és már meg is kapom a választ, hogy mit javasol, miként kell cselekednem. Harari egy találó példával írja le, hogy a magánélet milyen mélységeibe vagyunk és leszünk érintve a jövőben. Mondjuk olvassunk  egy lány gondolataiban. Két férfi is tetszik neki neki, John és Frank. Azonban nem tudja eldönteni, hogy akkor most kivel járjon. Nincs más hátra, minthogy  megkérdezze a mindentudó Datát. És már érkezik is  a válasz: „Ismerlek attól a naptól fogva, hogy megszülettél. Olvastam az összes e-mailed, elemeztem a telefonhívásaidat, ismerem a kedvenc filmjeidet, a honlapokat, amiket meglátogattál, feltérképeztem a DNS-ed és a szíved teljes életciklusát. Tökéletesen pontos adataim vannak az összes randidról, másodpercre pontos kimutatásokat tudok mutatni a pulzusodról, a vérnyomásodról és a vércukorszintedről, amikor találkoztál Johnnal és Frankkel. És természetesen őket is ugyanígy ismerem, ahogy téged. Mindezek alapján, az algoritmusaim és milliónyi kapcsolatból álló több évtizednyi tapasztalatom alapján azt mondom: válaszd Johnt.”

A Dataizmus, ez az új ideológiai irányzat tehát az élet minden területére hatással lehet: legyen az magánélet, politika, technológia, munkaerőpiac, környezetvédelem, mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, zene, irodalom…stb. A kérdés, hogy  beszélhetünk-e majd még politikailag független országokról, vagy a kormányok is lassan-lassan csak egyfajta kiszolgálói lesznek a mesterséges intelligenciát birtokló multiknak? Egy kicsit is megőrizhetjük -e szabadságunkat, vagy fogyasztásunkat, mindennapjaink minden percét is behálózzák és irányítják majd?  És milyen értékrend szerint rendezzük be majd az új életünket? Mindig mások döntenek helyettünk?

Jómagam nem szeretnék egy olyan világban élni, amelyben adatok millióival kiszolgál majd a Mindenek Internetje. Például hogy mennyi fehérjét, szénhidrátot és zsiradékot ehetek milligramm elszámolású mennyiségben? Hogy melyik napon és melyik órában, percben kell, hogy elinduljak nyaralni, hogy a legoptimálisabb időjárást fogjam ki? Hogy mikor nem szabad fizikai terhelésnek kitenni magam, és mennyit lehetek a Napon, és mikor ne kiabáljak túl hangosan, ha mérges vagyok? Pontosan hány fokos vízben szabad legyen csak megfürdenem, és milyen emberek tárasaságát kerüljem, hogy a vérnyomásom ne menjen fel. Hogy a kertemben, a szobámban milyen növényeket ültessek, és milyeneket ne? Hány órát aludjak percre pontosan, menyit és mit álmodjak? És mikor indítsam be a légkondicionálóm, vagy  a hidratálómat. Melyik napon és órában kerüljem a szerelmi életet a párommal, hány  szót mondhassak ki pontosan egy nap alatt, hogy a fiatalságom 1, 66675859 órával meghosszabbíthassam?

Nem, én az algoritmusok, az adatok receptjei szerinti hibátlan életet a pusztulás útjának tartom. Utódaimnak sem szeretnék,  olyan világot, amelyben nélkülözniük kellene a romantikát, az évődést, a veszekedéses boldog kibéküléseket, ahol például nem mehetnének éjszakai fürdőzésre a nyári Balaton hűs hullámaiba, mert az veszélyes az algoritmusok vezérelte világban. Nem ihatnának egy pohárral több pezsgőt a kedvesükkel eltöltött vacsoránál, szabályoznák nevetésüket és mosolygásukat, tiltanák a bánatot és a sírást, hogy tökéletes maradjon az egészségük és ne barázdálják arcukat a ráncok. Soha nem kóstolhatnák meg a tejfölös lángost, vagy a disznósajtot, mert az vérképüket 0,0008 százalékkal negatív irányba befolyásolhatná. És nem szeretném, ha tökéletes tejet, sört, bort innának, aminek összetételét tudományos alapossággal kiszámolnák. Puszta szemmel nem nézhetnének a Teliholdra, mert az látásukat törtrészekkel rossz irányba fordítaná.. És leendő fiúunokáim nem csókolhatnák meg a fekete, hullámos, hosszú hajú nőket, mert azok az algoritmusok szerint több baktériumot hordoznak szájüregükben, mint a rövid, sima  hajú szőkék. Lányunokáim pedig csak 185 centiméternél magasabb, kigyúrt és  kockahasú pasikkal járhatnának, mert más választék nem is akadna százasra alakított világunkban.

Nem, én azt a világot becsülöm továbbra is, amelyben a Kilencedik szimfóniát siketen szerezte egy Beethoven nevű zseni, és amelyben a August Kekulé megálmodta a benzolgyűrűket 1865-ben. Ahol az egyik évben bő termést adnak a gyümölcsfák és a másikban keveset, de azt édesebben, zamatosabban, mint az előző esztendőben. Én azt a világot érzem emberinek, amelyben tévedhetünk és megbocsáthatunk egymásnak. És ahol még érezzük a tavaszi szélben a szerelem bódító illatát. Még érthetjük és csodálhatjuk Petőfi Sándor Szeptember végén című versét, amely még a legtökéletesebbre sikeredett algoritmusokkal is megírhatatlan. A teremtés, Isten útja, és ezáltal az emberiség földi útja nem a dataizmus, mindez csak a tökéletes másolatok zsákutcája, a hibátlan földi élet pokla.

 

Gondolatok Yuval Noah Harai Homo Deus című könyve alapján

Fény és árnyék. A fényképen a Nápolyi öböl, Capri szigete felől

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: