A Fuggerek embargója Magyarország ellen
Mit ismerünk a történelemből? Az igazságot? Itt van például “Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!” Gyászos romantika, már-már teátrális nemzetsiralom kísérte mindig is ezt a valóban nagy vereséget, amit az ország három részre szakadása és középhatalmi szerepkörünk örökös elvesztése kísért. Csakhogy a legfőbb igazságot ezzel a vereséggel kapcsolatban mindig is valahogy elhallgattuk. Egyetlen iskolai történelemkönyvünkben sem olvastam még igazi fő okként megnevezve a Fuggerek galádságát. Mert mi kell a háborúhoz? A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz, tudatosította bennünk Raimondo Montecuccoli is. Tudta ezt II. Lajos magyar király is, aki fiatal kora ellenére igenis próbálkozott a török elleni felkészülésben. Az óriási hasznokat hozó felvidéki rézbányákat ezért “államosította” néhány évvel a mohácsi csata előtt. Sajnos azonban szinte a teljes európai fémkereskedelem ekkor már bizonyos Anton Fugger bankár kezében volt. Ő akkora gazdasági és politikai befolyással bíró ember volt, hogy a nálunk tízszer nagyobb hatalmak vesztét is ügyesen megszervezhette volna. Nevéhez fűződik a Németországba hajtott magyar szarvasmarhák eladása, a pápai Kúriában ő pénzelte a Svájci Gárda felállítását, s ennek fejében bérbe vehette a pénzverést, és hatalmas bevétele származott a sokakat felháborító, a lutheri reformációt elindító búcsúcédulák árusításából is. Főnemeseknek és uralkodóknak nyújtott kölcsönöket, egyebek között V. Károly német-római császárrá választása érdekében is tetemes összeget “fektetett be”. Vagyona a kortársak számára felmérhetetlennek tűnt, sokan minden idők egyik leggazdagabb emberének tartják.
Nos ezzel a középkori Krőzussal került szembe II. Lajos királyunk és a maga az ország egy döntő csata előzményeként, amikor a pénzre a legnagyobb szükség lett volna. Hiába érvelünk a szokásos magyar széthúzással; azzal, hogy a keresztény Európa nem jött a segítségünkre, hogy többszörös török túlerővel szemben harcoltunk és hadászati szempontból amúgy is rosszul helyezkedtünk el. Sőt, hogy a parasztoknak nem mertünk fegyvert adni a kezükbe a Dózsa-féle parasztfelkelés korábbi leverése, és az azt követő kegyetlen bosszú miatt. Fugger Anton iszonyúan megharagudott ránk, amiért elvettük a rézbányáit. Bosszúból , szabályszerű pénzügyi bojkottot szervezett királyságunk ellen, amivel nemcsak megnehezítette a török elleni harcra készülődő ország helyzetét, de nemzeti tragédiánk egyik fő okává is vált. Ez bizony így van feketén-fehéren. A többi pedig többnyire csak gyászos romantika, vagy a kudarc szörnyű következményeit enyhíteni igyekvő elemzés és tanulmány a hatalmas Szulejmánról, a Csele patakba fulladó fiatal királyról. Egyébként a szultánok között is kiemelkedő tehetségű Szulejmán maga sem akarta elhinni, hogy ilyen könnyen győzhetett. A csata végén a törökök egész éjjel fegyverben voltak, várták a magyar főerőket, csak miután a szultán számára is világossá vált a meglepő győzelem, akkor adta meg hadának fő céljaként, a Magyar Királyság fővárosát, Budát.
És ha ezt, a nemzetünk nagy temetőjeként emlegetett eseményt összehasonlítjuk a mai világpolitikai helyzettel, beláthatjuk, hogy semmi új nincs a nap alatt. Ma is a legjobb fegyvernek számít az embargó, amivel térdre lehet kényszeríteni kicsi és nagyhatalmat egyaránt. Mindamellett nem ártana, ha a Mohácsi vész tanításakor, tanulmányok készítésekor a történészek a Fuggereket is a fő okok mellett említenék. Annál is inkább, mert a Fugger bank még ma is működik. A Fuggerek hercegi címei és birtokai megmaradtak, és ma is számos alapítványt működtetnek. De hol van már a mi egykori, európai közepes hatalmú, erős-szép országunk?
( Anton Fugger 525 évvel ezelőtt, június 10-én született.)
Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása
Forrás:mfor.hu