2019
19
11

A gyönyörű Niké megcsúfolása

Jártam már a Louvre-ban és nem tudtam elájulni a Mona Lisától és a Szamothrakéi Niké szobortól sem. Pontosabban az emberi alkotások legcsodásabbjai ámulatba ejtettek, de haraggal tettem fel  a kérdést: Mit keresnek ezek itt? Az istennőnek egy világszép görög szigeten volna a helye, Mona Lisának meg természetesen az Arno-parti Firenzében. Így vagyok e kérdésben az egyiptomi történelmi műkincsekkel is. Mint ahogy a világ nagy múzeumaiba összehordott, vagy inkább összelopott hatalmas értékű műkincseknek is eredeti helyén szabadna csak megmutatnia magát. Ám ilyen az emberi természet, a hódító, a gyarmatosító, a gazdagabb, a hatalmasabb elviszi a szegényebb, a gyengébb, a védekezésre képtelenebb kincseit. Aztán azzal hivalkodik, hogy neki ez is van, meg az is van. A népek meg odacsődülnek a csodára, mint Párizsba évente a hétmillió turista ,aki szemmel veri Mona Lisát és a Niké szobrot. Legszívesebben végigtapogatná, simogatná, dörzsölgetné szakadatlan, mint azok a kis japánok, akik ezt meg is próbálják számtalanszor, de a teremőrök azonnal közbelépnek. ( Hosszú ideje már nem is fotózhatnak.) Azt persze nem mondom, hogy Niké istennőnek a föld alatt volna helye, ahol töredékeiben 1863-ban megtalálták a lélegzetelállítóan szép és misztikus Égei-tengeri apró szigeten. De már éppen itt volna az ideje visszavinni oda, abba a környezetbe, ahol igazából szellemi bölcsőjéhez találna vissza. Oda ahonnan Homérosz szerint, a görög titán, Prométheusz végignézte a trójai háborút. Aki pedig azt szeretné, hogy megigézze az emberiségnek ez a pótolhatatlan kultikus csodája, az utazzon el oda. Áldozzon valamit vágya beteljesüléséért. Mert egyébként a Louvre bejáratával szemben a Daru-lépcső tetején trónoló, világhírű szárnyas istennőt szó szerint kisajátította Franciaország, miként a többi felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklyét is. Ám ez még csak hagyján, emberi rossz természetünk, csillapíthatatlan bírvágyunk, ebben az esetben  bizonyítékként szolgáló főszereplői mégiscsak méltó helyet kaptak, még ha nem is a jogos tulajdonosánál. Szerintem az igazi merényletnek, a kultúra elleni becstelenségnek az számít, amikor naponta millió és millió ember szerte a világban, az istennő nevével visszaélve Nike cipőjében azt próbálja elhitetni magáról, hogy ő valakinek számít, mert egy  világmárkában járkálhat nap, mint nap. Bizony a végsőkig bitorolt név ez egy tömeggyártású sportcipőn, ami a végén úgyis a szemétdombon, vagy a kukában végzi. Ennél is  silányabb történetnek már csak az számít, amikor a Rolls Royce autómárka híressé vált emblémájáról azt gondolnánk, hogy azt is a győzelem szárnyas istennője ihlette meg. Kiderült azonban, hogy egy John Walter Edward Douglas-Scott-Montagu nevezetű angol báró, megbízott egy helyi művészt, hogy egy szobrocskát készítsen az autójának, egy Rolls Royce Silver Ghostnak, a motorháztetőjére, mint egy személyes kabalaként. A művész a Nikét akarta modellként, de Montagu nem volt egyáltalán lenyűgözve a szobortól… Így hát a báró szeretője lett a modell…

 

Niké, amint a párizsi Louvre-ban trónol


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide