2019
18
07

A múlt pillanata 1923-ból

1923-ban vagyunk, a trianoni sokk után. Nagyszüleim mégis boldognak látszanak. Apám a képen a nagyobbik fiú, nyolcéves, öccse mindössze hat. 96 évvel ezelőtt ilyen volt egy átlagos polgári család nyaralása. Néhány év múlva összetört ez a családi idill. Nagyapám gyomorfertőzésben fiatalon meghalt, nagymamám pedig egyedül tartotta el a félárvákat a gazdasági világválság kellős közepén.A Monarchia utolsó éveiben volt nagymamámnak, Holéczi Ilonának a fénykora. Tizenhat évesen egymaga elutazott Velencébe, mindössze egy sült kacsát vitt magával az útra. Szeretett világot látni, de hamar bekötötték a fejét. Mindössze 19 éves volt, amikor 1914-ben férjhez ment egy sármos köztisztviselőhöz és rá egy évre megszülte apámat. Budán laktak és miután köztisztviselő férje, megúszta az első világháborús frontszolgálatot 1917-ben második gyermekük is világra jött. Amikor vége lett a háborúnak Iluska abból a zavaros időszakból csak arra emlékezett, hogy egyik nap a vörösök jöttek rekvirálni, másik nap meg a fehérek. Aztán jött a Horthy-korszak és újra lehetett operába járni, mert ez volt a budapesti polgárság kedvenc időtöltése. No meg a kávéházak. Nagymama legnagyobb élménye valószínűleg Kacsóh Pongrác János vitéze lehetett, mert kisfiúként számtalanszor hallottam, amikor jókedvében rázendített: “Én a pásztorok királya legeltetem nyájam… ” .Nagyapám halála után azonban minden megváltozott. A nélkülözés lett úrrá a családban. Nagymamám varrásból, díszpárnák és babák készítéséből próbálta fenntartani a családot. Apám már tízévesen labdát szedett a Margit szigeti teniszpályákon és arról álmodott, hogy egyszer majd ő lesz a salak bajnoka. Ez az álma később valóra is vált. Addig azonban a nyomor arra késztette a háromtagú családot, hogy egyre kisebb bérlakásokba , egyre szűkösebb körülmények közé költözzenek. Végül nagymama elvitte a két gyermekét a Holland Vöröskereszthez, hogy a fiúkat kivitesse néhány hónapra a Tulipánok országába, ahol sokkal jobb volt az élet, és ahol egy tizenéves gyerek egészségesen, a tápláléktól és a jó iskoláktól meg nem fosztva fejlődhet. Apámat nem vették fel, mert jól tápláltnak találták, a családi legendák szerint a vasszeget is megette, öccsét azonban kivitték. A sors fájdalmas fordulója, hogy ő azután Hollandiában talált magának nevelőszülőket, akik nagyon ragaszkodtak hozzá. Még sokszor hazautazott Magyarországra, de tanulmányait már kinn végzete, kertészmérnök lett belőle és áttelepült Írországba, ahol elsőként kezdett foglalkozni a melegházi paradicsom termesztéssel. Apám itthon érettségizett. Kőolajipari munkásként később diplomát szerzett méghozzá levelezőn a Pécsi Jogtudományi Egyetemen. A két testvér egyre ritkábban találkozott. A második világháború éveiben apám a keleti fronton szolgált tüzér hadnagyként, az orosz fogságból megszökött. Öccse, mivel Írország semlegességet hirdetett, megúszta a második világháborút. Megnősült és tizenhárom gyermeke született. Híres farmot alapított Dublin közelében és az országa uniós csatlakozásáig az egyik legnagyobb paradicsom termelővé nőtte ki magát. Az én apám, a kommunista rendszer üldözései miatt maszek tv- és rádiószerelőként dolgozott évtizedekig. Jogi doktorátusát soha nem használhatta. Így tartotta el öttagú családját. Dr. Kuntz Zoltán hosszú betegségét türelemmel viselve 1993-ban halt meg. Öccse Kuntz Jenő két évvel később.

 

Fényképen: 1923-ban nagyszüleim két gyermekükkel a Balaton parton

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: