2019
22
09

A nemzeti burzsoázia indiszkrét bája

Ha én milliomos lennék egy cseppet sem tétováznék, vennék Magyar Állampapír Pluszt 100 millióért, majd arra 80-9o milliós lombardhitelt terhelnék rá valamelyik banknál. Aztán osztoznék a bankkal az 5 és 5,5 százalékos kamaton. Később mindketten jót röhögnénk a markunkba az állam zseniális húzásán, és talán pezsgőt is bontanánk valamelyik formaöltönyös bankár fiúval azért, mert milyen jó is ez a Narancsvilág.Október 13-án aztán begördülnék a szavazóhelyiség elé a legújabb BMW M3-asommal és persze mi mást tennék, családtagjaimmal együtt leszavaznánk a Fidesz-KDNP jelöltjére hálából, amiért ilyen jó cinkosokra találtunk Orbán Viktor államában. Sajnos azonban több millió szavazati joggal rendelkező honfitársammal együtt én sem vagyok milliomos. Nekem is be kell osztanom a fizetésemet, hogy a hóvégéig kijöjjek belőle. Éppen ezért mielőtt szavaznék több millió honfitársammal együtt, ezúttal kicsit elgondolkodnék. Elgondolkodnék azon, hogy én miért nem járathatom magániskolába majdani unokáimat, ahol a legmagasabb színvonalú képzésben részesülhetnének, és miért kell az orvosi rendelőkben órákig várakoznom, a kivizsgálásaimra; de még  hetekig, sőt hónapokig is a legtöbb esetben , pedig egy magánkórházban perceken belül fogadnának, mosolyogva, királynak kijáró ellátással. Aztán az is eszembe jutna, hogy a megyei lapban, meg a helyi lapban, ugyanazokat a propaganda híreket olvasom, mint a tőlem légvonalban legmesszebb fekvő megye újságjaiban. Hát ennyit ér a sajtószabadság, amiért már Petőfiék is harcoltak? Akkor meg miért is legyek kíváncsi ezekre az újságokra ? Persze fentieken túl is furcsa dolgok jutnának még eszembe és azokat felsorolni is nehéz volna;  olyan visszaéléseket, hazugságokat és tolvajlásokat, ami nekünk polgári lét nélküli polgároknak, szakszervezet nélküli munkásoknak, föld nélküli parasztoknak ökölbe szorítja a kezét. Egy idő óta azonban ebből már úgyis mindenkinek elege van, hiszen mindenkinek a könyökén jön ki. Ám ha mégis valamiféle aprócska-nagyobbacska kitüntetésre vágyom, fizetésemelésre, jobb pozícióra, kicsit nagyobb falatra a közösből, akkor bizony sündörögnöm, dörgölőznöm kell a NER szorgalmas döntéshozóihoz. Nem szabad őket futni hagynom, úgy kell tovább őriznem és megtartanom őket, mint az aranytojást tojó tyúkot, még ha országom erkölcsi hanyatlása, szellemi  pusztulása világos ténnyé is válik számomra. Majd csak lesz valahogy…Ne morfondírozzunk, csukjuk be szemünket, tegyük kezünket a fülünkre, meg főleg a szánkra, és adjunk újabb esélyt a hatalmon lévőknek. Így aztán bizonyosan megjutalmaznak bennünket együttműködésünkért. Még egy-két gratuláló kommenttel, szurkoló és hálás szavakkal lihegjünk is bele az arcukba, ne szégyelljük nyelvünket jó hosszúra kiölteni, hogy minden fontos hátsót elérjünk vele a megfelelő mélységig. Mondjuk azt, hogy csodálatosak vagytok, mindig rátok vártunk, hogy hazánkat végre valaki helyes útra terelje és jól gatyába rázza. Megvédjen bennünket az átkos Nyugattól, a büdös lábú migránsoktól. Hiszen ti mindent tökéletesen és jól csináltok. A világraszóló eredmények önmagukért beszélnek. Dicsérjük az egekig őket, hogy Ilyen az igazi nemzettudat, a nyílegyenes nemzeti út. Biztosítsuk arról őket, hogy szolgáljuk és védjük  őket mindhalálig, kispaptól a népnevelőig, püspöktől a tudományos munkatársig, közrendőrtől a tábornokig, álpolgártól az álkeresztényig, száraztésztás közmunkástól a rezsiutalványos nyugdíjasokig. Igaz nekünk erőlködnünk, izzadnunk kell aprócska javainkért, adott esetben sutba kell dobnunk maradék elveinket is, alázattal meg kell dolgoznunk a legkisebb jutalom falatért is, míg a nemzet gazdagjai csak lezserül  üzletelnek és legfeljebb hanyagul gazsulálnak a NER kiskirályainak. Dehát a nemzeti burzsoázia csak hadd gazdagodjon, jól tudjuk mindig leesik majd valami  kisebb-nagyobb morzsa nekünk is az asztalukról, amikor a cinkos állammal együtt megcsinálják az Unió pénzéből busás hasznú üzleteiket.

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: