2019
13
11

A Sopronvármegye és Parragi György az újságíró fenomén

Az idén ősszel ünnepelné alapításának 105. évfordulóját a Sopronvármegye című újság. Érdekessége,hogy az egyébként inkább jobboldali, konzervatív szemléletet képviselő újság valójában Csornán kezdte meg a pályafutását.Az  1914. október 4-tõl megjelenő Sopronvármegye 1917 közepéig még a Rábaközben, Csornán készült. Az első olyan számát, amelyben mind a szerkesztőség, mind a nyomda címéül Sopront jelölték meg 1917. május 13-án adták ki. Első szerkesztője Sümeghy Zoltán volt. Ám a lap igazából akkor vált színvonalas napilappá, amikor 1929. július 18-tól kezdve Parragi György lett a főszerkesztője. 1938 szeptemberéig szerkesztette az újságot,amikor is Budapestre költözött és távozása után rövidesen a Sopronvármegye kiadótulajdonosa, Frankl Pál beszüntette alap megjelentetését.

 

Parragi György munkásságáról Pethő Tibor írt érdekes cikket a Magyar Hang 2019.02.06. számában:

 

“Parragi úr közveszélyessé vált, tehát meg fogjuk fékezni”

 

Parragi 1938-ban Pethő Sándor hívására lépett az induló Magyar Nemzet munkatársainak sorába: „A fiatal keresztény újságírás egyik legnagyobb ígérete”-ként mutatta be a lap első száma. A keresztény jelző esetében nem csupán a korra jellemző, a megbízhatóságot igazoló általános fordulat. A Sopron vármegye felelős szerkesztői posztjáról érkező, nagy munkabírású hírlapíró ugyanis egyike volt azoknak a fiataloknak, akik hívő katolikusként a modern keresztényszocialista-kereszténydemokrata politika hazai alapjait kívánták megvetni.

Parragi valóságos újságíró fenomén volt, aki hatalmas lexikális tudással történelmi-világpolitikai összefüggésekbe helyezte a hazai közélet kérdéseit is. Emellett rendkívül termékeny szerző: maga Pethő Sándor főszerkesztőségének szűk két éve alatt közel száz vezércikket írt. Nyomába csupán Parragi ért ugyanabban az időszakban 78 vezércikkel. Fizikai inzultus is érte, amelyből náciellenes írásainak erejére következtethetünk. 1943 januárjában a hatalmas termetű, szélsőjobboldali grafikus, Szennik György (utóbb a kommunista rendszer által felkarolt művész) a szerkesztőségben ököllel támadt az alacsony növésű, kövérkés Parragira, egy Imrédy-párti gyűlésről szóló riportja miatt. A német megszállás után szinte elsőként tartóztatta le a Gestapo, a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1945. május végén tért haza, és attól kezdve az elkövetkező négy évben az újjáalakult Magyar Nemzetnek Kunszery Gyulával együtt meghatározó publicistájává vált. (Míg Kunszery inkább rövid, olykor hírfejeket idéző politikai jegyzeteket írt, Parragi, akár korábban, a vezércikkeket jegyezte.) Teljesítménye megint csak lenyűgöző, volt, hogy naponta az ő neve tűnt fel a kéthasábos szövegek alatt a címoldalon. Parragi – akár a német megszállás előtt – bátor hangon állt ki publicisztikáiban az emberi jogok tiszteletben tartásáért, az (ezúttal kommunista) egyeduralmi törekvésekkel szemben.

A kommunista és részben a szocialista sajtó 1945 őszétől folyamatos és egyre élesedő polémiában állt a Magyar Nemzettel, a szálkát szemükben elsősorban Parragi írásai jelentették. A korban kifejezetten kényesnek számító kérdésekben csaptak össze, többek között a törvénytelen rendőri fellépések, a kommunista pártba felvett úgynevezett kisnyilasok ügyében, az erősödő egyházellenes támadások, illetve a németek kitelepítése miatt. 1946 januárjában éppen Parragi kezdeményezésére született meg az a példa nélkül álló, a Magyar Nemzet néhány napos betiltásához vezető tiltakozás, amelyben Kéthly Annától Szőnyi Istvánon, Füst Milánon át Supka Gézáig és Fenyő Miksáig neves művészek, közéleti személyiségek emelték fel szavukat a németek kollektív megbélyegzése, elhurcolása ellen: „legyünk tudatában annak, hogy emberségesen ez a kitelepítés a szövetségesek és a magyar kormány legjobb szándéka mellett sem oldható meg, az embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét, kenyerét, vizét emberségesen elvenni nem lehet. És ez ellen akarunk mi felszólalni és ez ellen kell az egész magyar társadalomnak tiltakoznia”.

A Magyar Nemzet publicistája elleni támadások idővel egyre komolyabb fenyegetéseket hordoztak. 1945 őszén a Szabad Nép arra figyelmeztetett, hogy „Parragi úr finom virágnyelve mögött alattomos rágalmazás rejlik. Parragi úr finoman és előkelően aknákat helyez el”. Fél évvel a tónus érezhetően keményedett. „Parragi úr közveszélyessé vált, tehát meg fogjuk fékezni” – jegyezte meg a központi kommunista napilap 1946 nyarán, majd feltették a dermesztő hatású kérdést: „…van-e ennek az úriembernek morális joga foghegyről bírálni a demokráciát, és uszítani a demokrácia leghűbb támaszai, a kommunisták ellen? Talán Mauthausen ad erre neki jogot? Eh, internálótáborba vittek a németek csirkefogókat is.”

Parragi György helyzete a köztársaság-ellenes összeesküvési ügy 1947 eleji kirobbantása, a legnagyobb politikai erő, a Független Kisgazdapárttal szembeni brutális kommunista fellépés után vált tarthatatlanná. Az újságírónak Nagy Ferenc miniszterelnök körének kívánságára távoznia kellett az FKGP-ből és ideiglenesen a Magyar Nemzet szerkesztőségéből is. Július végéig nem is találkozhatunk cikkeivel a lap hasábjain. Neve viszont egyre többször bukkan fel állambiztonsági jelentésekben, a Magyar Közösséghez kapcsolódó nyomozati anyagokban. Az iratok alapján nem kizárt, hogy felmerült Parragi bevonása is a koncepciós eljárásba. Az időközben emigrációba kényszerített Nagy Ferenc miniszterelnök letartóztatott titkára, Kapócs Ferenc egyik kihallgatásán – nota bene Kardos György előtt – szinte kibontakozik az „összeesküvés” egy oldalági hálózata: 1947-ben „Varga Béla tartotta a kapcsolatot a Kisgazdapártból kizárt, kilépett képviselőkkel. Többek között Sulyokkal, Pfeiferrel, Parragival, Eszterhással és Kovács Imrével.”

Erre azonban végül nem került sor. Egyelőre arra sincsen bizonyíték, hogy Parragit a Katonapolitikai Osztály (Katpol) vagy az Államvédelmi Osztály (ÁVO) bármilyen jellegű együttműködésre kényszerítette volna. Könnyen elképzelhető, hogy csupán megfélemlítették. Erre – kiszolgáltatottságának erősítésére – alkalmas volt két akut egészségügyi problémája: súlyosbodó cukorbaja és a totális kommunista hatalomátvételhez közeledve egyre erősebb alkoholbetegsége. És az a tény, hogy korábbi írásai miatt zsarolható volt.

Az 1948. tavaszi Magyar Nemzet-számokat lapozgatva megdöbbentő Parragi politikai metamorfózisa: a régi, harcias újságíró, a nyilasokkal és a kommunistákkal is megküzdő zsurnaliszta fokozatosan kikopott a lap hasábjairól. Az 1948 első felében megjelent vezércikkeinek többsége leginkább a középosztályt igyekezett meggyőzni a „realitásokról”. Aki ugyanis – írja, mintha saját fordulatát indokolná – „patologikus makacssággal még mindig abban reménykedik, hogy órákon belül ki kell törnie a háborúnak azért, mert az itthoni dolgok alakulása nincsen ínyére, azzal már nem lehet józan érvekkel vitába szállni, az önmagát helyezi társadalmon kívüli állapotba, és saját akaratából rúgja ki maga alól politikai és anyagi egzisztenciájának alapjait, és veti magát öngyilkos módon a teljes nihilizmusba”.

Kényszerű beilleszkedését világosan jelezte részvétele és felszólalása azon az 1948. március 23-ai, a sajtó képviselőinek tartott megbeszélésen, amelyen Rákosi Mátyás a bulvár újságírást támadta, és a sajtó népnevelő feladatáról tartott előadást, Parragit ugyanakkor lojális szavaiért megdicsérte. Életbiztosítást persze ez sem jelenthetett számára. A negyvenes évek legvégén, amikorra az új Parragi nemcsak a feltétlen együttműködés embere, de a rendszer egyik legbuzgóbb társutas kiszolgálója lett, született az az ÁVH-s irat, amely rendkívül súlyos, egy perhez bőségesen elegendő mennyiségű váddal illeti: „nevezett szoros kapcsolatban állt amerikai diplomatákkal, akinek [sic!] rendszeresen szolgáltatott ki kémanyagokat. 1946-ban felvett 8 drb. tanúvallomási jegyzőkönyv valamint folyamatos hálózati jelentéseink bizonyítják, hogy nevezett a legélesebben uszított a Magyar Népköztársaság, a Szovjetunió és a kommunisták ellen”.

A fiatal Görgey Gábor élménye mindezt megerősíti. Görgey mint pályakezdő újságíró kereste fel a szerkesztőségben Parragit: „Egyetlen maradandó emlékem erről a kurta találkozásról: egy pánikszerűen rettegő ember képe. Nyilván tudta, mitől kell félnie.”

A morális zsákutcába jutott, önmagát módszeresen pusztító újságíró korábbi tekintélyét viharos gyorsasággal veszítette el, és vált tehetetlen bábfigurává a rendszer kezében. A Nagy Imre miniszterelnöki bukását követően a Magyar Nemzetnél két lépcsőben lezajló, a szerkesztőséget megtizedelő tisztogatáshoz frissen kievezett főszerkesztőként a nevét adta, ami végképp lejáratta személyét. Az új „főnök”, az önmaga árnyékává vált Parragi „szobájában mint egy bálvány ült, elszigetelten, megszégyenülten, hálásan minden szóért, öntudatát szörnyű alkoholmérgekkel altatva” – idézte fel a kulturális rovat vezetője, Sebestyén György.

 

 

 

Fotó: Parragi György (balra) és Balogh István az 1940-es években (Fotó: MH-archív)

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: