2022
05
02

A szentgotthárdi csata és Rilke

Idén lesz 358 éve, hogy Szentgotthárdnál az európai seregek súlyos vereséget mértek a Bécset támadni induló oszmán hadra. A keletről jövő agressziót állította meg az egyesült királyi had, amelynek katonáit franciákból, horvátokból, németekből és természetesen magyarokból toborozták egybe.A hadvezérnek, Montecuccolinak bár eredményes taktikával vezette az egyesült sereget, inkább a szerencse kedvezett a győzelem kivívásában. A törökök egy rossz parancsnak köszönhetően belerohantak a megáradt Rábába. Többen haltak meg a folyóban, fulladtak az áradó víz sodrában, mint ahányan csata közben életüket vesztették. Ennek a győzelemnek nagy jelentősége volt, mert kiválóan bizonyította, hogy összefogva kiűzhetőek a törökök  Magyarországról, Európából.  És megállítható további terjeszkedésük is. Számos érdekesség fűződik a történelmi jelentőségű eseményhez. Így például, hogy a francia muskétások és a német pikások (hosszú lándzsa) nagy szerepet játszottak a török sereg egy részének megfutamításában. Ott volt a csatában ifjú harcosként, Lotharingiai Károly herceg, aki később Buda felszabadításával szerzett elévülhetetlen érdemet. Ami pedig már a világirodalom részesévé válhatott, hogy a nagy költő, Rainer Maria Rilke egyik őse, Cristoph Rilke zászlótartóként halt hősi halált a szentgotthárdi ütközetben. Róla írta meg  „Ének Rilke Kristóf kornét szerelméről és haláláról” című művét ,amivel egyszeriben világhírűvé válhatott. Ebből a különleges versből idézem meg a befejező sorokat:

“A zászló már benn lángol az ellenség közepette és ők törtetnek utána. A langenaui mélyen az ellenség sűrűjében, egy szál egyedül. A rémület kerek térséget vont köréje, amely közepén ott áll ő lassanként kihunyó zászlaja alján.
Lassan, mintegy gondolatokba merülve tekint szét. Merő idegenség, tarkaság van előtte. Kertek – gondolja és mosolyog. Érzi azonban, hogy szemek szegeződnek rá, felismeri: embereket lát, s tudja, ezek itt a pogány ebek – és közibük tipratja lovát.
Ám amint most összecsapnak mögötte, mégis újra kertek azok, s a tizenhat görbe szablya, amely feléje sújt, sugárra sugár, egy ünnep.
Kacagó szökőkút.
A kastélyban bent égett a zubbony, a levél s egy idegen asszony rózsaszirma.
Az eljövendő tavaszon (szomorún s hidegen jött) báró Pirovano futára lovagolt be lassan Langenauba. Egy öregasszonyt látott sírni ottan”.
Képen: A szentgotthárdi ütközet – Aart van Maas festménye a berlini porosz kir. fegyvertárban. Az eredetiről másolta Mühlbeck Károly.

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: