A végtelen csend
Mivel nem kérdezhetek meg senkit sem, a felhőkben játszó színeket figyelem. Nem jóslatot várok ebből, mint az ókori bölcsek, csak megnyugvást szívemben. Most nem akarok vakgyűlölettől eltorzult arcokat látni, szurokszavakat hallani. Vérgőzös uszítást, akarnokok ostorcsapásainak csattogását még annyira sem. Olcsó bölcsességekre sem vagyok kíváncsi. A világ torkig érő nyugtalanságától a csendbe fordulok. Elvonulok a gyűlöletet és a mérgeket terjesztők hadától. Csak téged kereslek Csend! Végtelen Csend, aki soha nem válaszolsz ,de érzem mégis mindig és mindenben ott vagy. Eljössz minden este, amikor az alkonyat véget vet egy nap küzdelmeinek, kicsit mindenkinek békejobbot nyújtasz a közelgő hajnal megéléséhez. Ez a teremtett világ lüktetése. Kinek új reményt ad, másnak a véget jelenti, de forog és múlik megállíthatatlanul. Nézz hát a felhőkbe, hátha Neked is mondanak valamit. Biztatást, vagy szomorúságot, megtornáztatják lelkiismereted, vagy éppen mosolyt csalnak megfáradt arcodra. Ezt érdemes volt, azt meg nem…Ember! Évezredek óta küzdesz és eddig jutottál? Háborúk, pénz, hatalom, uralkodás. Tengernyi szenvedés és fájdalom.Kishitű vagy? Nem becsülöd eléggé létedet? Magadban sem hiszel már? Ideje megértened itt sokkal többről van szó. De a felhők továbbra sem felelnek, ám ha alkonyatkor rájuk nyitod szemedet mégis megszólalnak a szíved mélyén: Amíg nem késő meg kell térned. Ami ma a világban történik, az embertelen.