2020
25
08

A vén halász és a Fertő

Amikor érezte végnapjait, az öreg halász megkérte unokáját, hogy vigye ki őt a tóra. Úgy érezte hívja őt a víz, ahol hetven évig fogta a halakat és nála jobban senki sem ismerte a Fertő titkaitKieveztek hát az egyik hosszanti csatornán át arra a belső tóra, amit csak az öreg és néhány halásztársa ismert igazából. A Nap éppen lebukóban volt a horizonton, mert Alfonz bácsi kikötötte, hogy naplementekor akarja utoljára látni a vizet. Kikötöttek egy zsombékhoz. Csend és végtelen nyugalom vette őket körül, amit csak ritkán tört meg egy-egy vízimadár szárnycsapása. Az öreg kissé kinyújtóztatta lábait a csónak alján és hátratámasztotta a fejét egy régi hálókötegben. Becsukta a szemét így beszélt Péterhez, a legkisebb unokájához.

– Tudod-e fiam, hogy azt az övcsatornát amin az előbb átsiklottunk, még a te dédapád húzatta ki az ökrökkel 1890-ben. Majdnem másfél évszázad telt el azóta. Akkor nem sok víz volt a mederben, de máskor ki is száradt éppen. Akkor is úgy volt mint ma, voltak, akik tisztelték a vén tavat, voltak akik csak a hasznukat látták benne. Még szántóföldnek is akarták, amikor kiszáradt, meg gyakorlótérnek a katonaságnak. Most meg bebetonozzák az öblöt, szálloda, sport és szabadidőközpont lesz, meg még mi a rosseb…Nekem elhiheted, nem tesz jót ez a tónak.  Nagyon nem tesz.

– De milliárdokból csak csinálnak valamit Nagypapa, állítólag az a Mészáros Lőrinc vállalkozása csinálja majd a földmunkákat. Látványra nem semmi az egész, az már biztos,  jönnek majd ide a vendégek, ha nem a halból a turizmusból majd csak megél mindenki, mi vízitúrákat szervezhetünk ide. Ez az öreg csónak már úgysem bírja sokáig.

-Halra mindig szükség lesz- mordult fel az öreg és a nádas fölött lebukó izzó Napkorong felé nézett.

– Hoznak majd hekket és más tengeri halakat, nem kell húzni a hálót nagyapám, mint a ti időtökben. Nézd meg a kezed csupa sebhely, fáj minden ízületed, kellett ez neked, más világ lesz majd, könnyebb élet.

-Nem tetszik, ahogy beszélsz fiam. Én nem erre tanítottalak. Amikor kimentünk a vízre nap, mint nap kánikulában, vagy hideg esőverésben, mi bizony megadtuk a módját. A régiek szellemében cselekedtünk. Ezt a vizet tisztelni kell, mert aki nem ismeri és csakúgy beleépít minden cifraságot, hogy csak dőljön a haszonpénz, az itt könnyen pórul járhat. Mi lesz, ha a tó vize elapad? Most éppen időszerű is lenne. A legutóbbitól több évtizedjére vagyunk már. Meg aztán a sok iszap, ami itt lerakódott az évek során, úgy igazából senki sem kotorta ki egyszer sem. Sok a nád, kevés a hal, a mélyből gázok törnek fel, a halak nem kapnak elég oxigént. Látod a Balatonon is mi történt , nagy beruházások, óriási fejlesztések, aztán jött alulról a gáz és szaporodni kezdett az alga. Ki nem látja, hogy igazából a víz az úr! Tehetnek bármit a víz az úr, és itt is az. Mindig is az lesz!

-Tudom, hogy fáj magának papa, amit az öbölben csinálnak. Fáj az is, hogy az öreg halászok véleményét ki sem kérték. Mint ahogy persze másokét sem. Ilyen világ ez. De gondoljon arra, hogy ez a tó mindent túlélt már. Maga mesélt a tó nagyjának Ausztriához csatolásáról, a háborúról, a hansági csatornaépítésről, a meggondolatlan vízleeresztésekről. Ezt a nagy építkezést is túléli majd. Meg aztán jó is lesz abban; modern strand, európai színvonalú vendéglátás, miegymás.

-Tudom fiam. Igen, a tó mindent és mindenkit túlél majd. Én 89 leszek holnap, ha még megélem, és a Fertő vagy húszezer éves. Húszezer. Mi minden történt itt ez alatt az idő alatt? Belegondolni is sok. Az ember mostanáig együtt élt ezzel a vízzel, kénytelen keletlen elismerte önálló lételemét. Halászta, horgászta, vágta a nádját, sok ezreknek munkát és kenyeret adott. A régiek többsége valahogy mégis többre becsülte és tisztelte éppen emiatt, a mostaniak, ez a Lőrinc, meg az ő fajtája, tudja ki a fenék, csak a pénzt látják benne. – Ez a nagy baj – fiam – sóhajtott az öregember és intett Péternek, hogy induljanak vissza a part felé. Gyengének érezte magát és tudta életereje már a végéhez közeledik. Lenyúlt a vízbe és engedte, hogy inas, csontos kézfejét utoljára még végigsimítsák a habok. A csónak pedig lassú méltósággal haladt az evező csapásoktól. Úgy haladtak  kifelé, mint valami különös szellemjárat, egy fiatal és egy vénember a történelem megismételhetetlen pillanatában.

 

 

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: