A vírus legyőzhető
Most San Francisco de Paula falujában szeretnék lenni. Ott ahol Hemingway megírta az Öreg halász és a tengert. Ránéznék a karibi tenger kék csodájára és közben Cuba Libre koktélt szürcsölnék. Nem azért vágyom oda, mert a vírus ellen legvédettebb országban lakhatnék- hiszen Kuba egészségügyi rendszere – maga mögé parancsolja az USA, és bizony hazánk egészségügyét is – hanem azért, hogy lelki antennáim kicsit is felfogják, miként született itt meg, éppen ebben a nem mindennapi környezetben “Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” világraszóló mondandója.Nagy szüksége volna most erre mindenkinek, hogy megértse bármi történjék is az elkövetkező hetekben és hónapokban, emberi sorsa bármilyen kártyát is vet ki számára, a legfontosabb, hogy ne győzze le semmi és senki. Vagy talán úgy írhatnánk ezt le, hogy maradjon mindenki elsősorban önmaga, vagy talán még annál is jobb, jobb és több az eddiginél. Mondjuk önzetlenebb, mások hangjaira jobban fülelő, másokat jobban megértő, segítő szívű és reményt adó. Bajban és rosszban is osztozó, de a sötétben is fényt kereső és a legnagyobb jóra törekvő.
Tehát próbálja megőrizni önmagát. Legyen hű magához és ne engedjen semmiféle sötét csábításnak. Ne hagyja, hogy lelkét megmérgezzék a félelem hullámai, a káosz ördögi mesterkedései, az anarchia és a fejetlenség pusztító erői. Mindezek felismeréséhez persze el sem kell utaznunk abba az országba, ( persze mi átlagemberek, hogyan is tehetnénk ezt meg utazási karantén idején, pénzmag híján) csupán Hemingway híres könyvét kellene újra elolvasnunk. Mert művében minden ott van megfogalmazva, amit életről, halálról és küzdelemről tudni kell. Mert Santiago, az öreg halász alakját, valós emberről formálta meg az író. Ő volt az, aki „kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit.” Kimerészkedett messze a nyílt tengerre, horgára akadt végre egy nagy hal, melyet a harmadik napon sikerült hosszú küzdelem után elejtenie. Ám jöttek a cápák, s az öreg hiába ölte meg őket, zsákmányát felfalták és csak a hajóhoz kötött csontvázzal tért haza. Az első cápa támadásakor mondja ki Santiago a mű szállóigévé vált mondatát: “De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”
Mellesleg az író 21 évig élt ebben a csodálatos panorámát nyújtó házban. Talán ha nem tör ki a forradalom, és nem utazik vissza Amerikába még több könyvet ír. Talán öngyilkos sem lesz. Mindenesetre attól a naptól kezdve hogy Hemingway elhagyta a Havanna közelében fekvő házat, az érintetlenül áll, és azóta is múzeum. Hemingway félig kiivott borosüvegei még mindig az asztalon sorakoznak. Több ezer könyv és folyóirat is megtalálható a házban a polcokon. Vadásztrófeák a falakon és írógép, meg félbehagyott jegyzetek. Aki leül az író kedvenc foteljébe, mintha érezné annak kisugárzását és már csak arra várna, hogy Hemingway betoppanjon az ajtón, és a tőle megszokott vehemenciával kiparancsolja trónusáról a betolakodót. Aztán megenyhülve, hívatlan vendégét igazi tüzes kubai rummal kínálná. És beszélgetésbe kezdenének a világ felfordulásról. Arról, hogy mi is történik ezzel az emberi civilizációval. Egy parányi vírus miért kérdőjelezi meg a több évezredes kultúránk alapjait is. De nem! Ezt az indíttatást Hemingway soha nem fogadná el. – Gondoljanak csak Santiagora – mondaná – ő soha nem adná fel, ő csak végzi a dolgát, akár a csapások és kudarcok árán is. Egyszerű ember, mint mi mindannyian, de szívében méltóság és küzdeni vágyás él. Ő legyőzhetetlen, de a vírus legyőzhető.