2018
12
04

Amikor még szerettük Brüsszelt

Talán még vannak, akik emlékeznek rá, hogy Sopron volt az a város, amely üdvözölve az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat egy óriási levelet küldött Strasbourgba. Az Európa Levél címzettje Pat Cox, az Európa Parlament akkori elnöke volt. A hatalmas borítékra több mint húszezer bélyeg került rá, amelyben a magyar polgárok kinyilvánították vágyukat, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz.A levelet jómagam ötletére, de  négy kiváló társam rengeteg szervező munkájával -Hillebrand Imre, Juretzky Csaba, Nagy László és Winkler András – valósítottuk meg. A boríték 2000 őszén elkészült. Több helyen is kiállítottuk közszemlére, a média rengeteg hírt adott róla. A több, mint 25 kilogramm súlyú kartonból készült boríték, amely 8×4 méter méretű volt, és 32 négyzetméter felülettel rendelkezett valószínűleg a világ legnagyobb levele címet is elnyerhette volna. Végül sikerült elszállíttatnunk Strasbourgba, ahol Dr. Szájer József a magyar parlament akkori alelnöke  továbbította a címzettnek. Pat Cox nagy örömmel fogadta és levelében többek között ezt írta:

Tisztelt Uraim!

Nagyon köszönöm 2002. november 15-i keltezésű levelüket, amelyet egy hatalmas borítékkal adott át nekem Szájer József úr, a magyar Parlament alelnöke, amelyet a soproni és magyar állampolgárok által gyűjtött bélyegek százai borítottak. Levelük kiemelt módon került kiállításra a Parlamentben egyidejűleg a bővítési ünnepséggel, amelyet az Európa Parlament 2002. november 19-ére szervezett Strasbourgban.

Szép és csodálatos esemény volt ez, mi a szervezők, a levél megalkotói valamennyien ott lehettünk a személyes átadáson is. Egyetlen nemzet, egyetlen város sem talált ki és valósított meg azóta sem ehhez hasonló “gigantikus” üdvözletet. Azt hiszem mi az elkészítők és szervezők valamennyien tiszta és boldog érzéssel gondoltunk arra, hogy Magyarország újra Európa része lesz hivatalosan is. A csatlakozás megvalósításához büszkén járulhattunk hozzá. Ám az Európa Levél feladása nem sikerült volna a soproniak, a magyar emberek összefogása nélkül. Ugyanis ők gyűjtötték össze a bélyegek ezreit, és ezzel ők fejezték ki csatlakozási vágyukat. Köszönet és tisztelet utólag is ezért mindannyiuknak. Minden egyes  magyar polgárnak!

Akkor még legrosszabb rémálmaiban sem gondoltam, hogy 18 év múlva ilyen hírek jelennek majd  meg európai vezető újságok címoldalain:

Eszerint a “nagyon nagy koalíciók” ideje jön el Brüsszelben, amikor meg kell védeni a demokráciát, a jogállamiságot és az európai értékeket, így az Európai Parlament (EP) egységben és határozottan tiltakozott a lengyel állam “autoriter” átépítése ellen.

Ebben az EPP az élen jár, és a “jobboldali populista Orbán Viktor győzelmére is azonnal reagált – gratulációkkal” – tették hozzá, rámutatva, hogy a Fidesz az EPP tagja. Kiemelték, hogy az EP-t a tolerancia és a türelem képességének magas szintje jellemzi, de határokra is szükség van. Hozzátették, hogy “Orbán Magyarországon már súlyosan károsította a demokráciát, és megrögzötten uszít Brüsszel ellen”, az EPP viszont “megvédi”, arra hivatkozva, hogy pártját “be kell vonni”. Azonban inkább éppen ellenkezőleg kellene eljárni – írta a német lap, hangsúlyozva, hogy az EPP-nek “vagy néhány képviselőről kellene lemondania, vagy a hitelességéről”.

( A Süddeutsche Zeitung-ból ollózta az MTI.)

 

Utóirat: Eredetileg a levelet Romano Prodinak, az Európa Tanács elnökének címeztük, de Pat Cox vette át, és ő is válaszolt a levélre!


hozzászólások lezárva.

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide