Az ember útja
Meghajtom a fejem. De ez nem szolgalelkűség,vagy a rossz értelmű alázatosság. Ez bizony büszkeség. Kilencéves vagyok, de 25 kilométert gyalogoltam a Kéktúrán. Vándor lettem, az élet vándora és bölcs túravezetőm bizalmát élvezem. Ő jóra és szépre tanított akkor. Hegyek, völgyek között a Gerecse hegység őszi csodafényeiben jártunk. Szívünkben béke volt és eggyé váltunk a természettel, ami ősi lelki forrás az ember számára. Az élet még sok mindent tartogatott és remélem tartogat még számomra, talán hosszú utat, boldog, perceket és órákat, fájdalmat és bőven gyötrelmeket is, mint mindenkinek ezen a Földön. A fénykép azonban áldott pillanatot őriz a múltnak és egyben a jövőnek is.Mert nem kérdeztük ott, ahol bandukoltunk árvalányhaj és erdei ciklámen tengerében, hogy most hol a Gonosz? Miért van Gonosz? És miért kevés a jó? Tüzek, háborúk, vérfürdők voltak akkor is a világban, de mi a tisztaság szerény apostolaiként gyalogoltunk az erdőben.És ezt mindenki megtehette és megteheti ma is. A fenyvesek felől tiszta légáramlatot fújt a nyugati szellő. Bűntelenül szívtuk magunkba a teremtés szépségét. Egy már idősödő Apa és nálam korban alig több lánya, valamint jómagam virgonc gyermeki társaságomban. Akkor kezembe vettem a túrabotot, amit mogyorófából faragott az Apa, és jelvények tucatjaival borított a teljesített utak emlékére. Nem értettem még az életet, rejtelmét még kevésbé faggattam, de éreztem,hogy ezúttal nagy dolog részese vagyok. Az Apa, idősebb Sári Gyula, azóta már eltávozott ebből a világból. De bölcs és szép nyomott hagyott maga után. Járni tanított a harmatos fűben, a sziklák göröngyeit kerülgetve, megcsodálva erdei gombák kacsintását, lombtövében nyíló virágok táncát és hallgatva az ösvényeken surranó vadak zaját. Az embernek adnia kell, hogy mások tanulhassanak, hogy emelkedő szellemű és gyarapodó lényekké váljanak, a fény felé nőjenek, ahogy az elrendeltetett. Ebben áll a nagy titok. Elvenni bármit, főleg az életet, gyűlöletet kelteni, összezúzni minden jót, felkavarni a lelkek jóságát, elrontani a szavak ízét, hatalmas bűn. Mi ott a Gerecse szívében, akkor 1965-ben az EMBER útját jártuk.