2021
20
08

Az évszázados kerékvető Sopronban kegyelmet kér

Sopronban számos kerékvető fennmaradt. Többségük kőből vagy kovácsolt vasból készült. A város talán leghíresebb kerékvetője az 1889-ben épült Ferenc József gyalogsági laktanya (48-as laktanya) bejáratát védi még napjainkban is.Gyászos állapotban maga is védelmet kérve várja  a felújítást és a megbecsülést a két kovácsolt vas kerékvető, amely történelmi pillanatoknak volt tanúja. Látták a millenniumot, aztán a felkelőket is,akik 1921 szeptemberében itt gyülekeztek, hogy a város ne jusson osztrák kézre és magyar maradhasson. Láttak magas rangú tiszteket, vagy egyszerű honvédő bakákat, emberi sorsokat, örömet, fájdalmat, vereséget és diadalt. Az első világháborús frontra indulókat, aztán a második világégés magyar katonáit, megszálló németeket és megszálló szovjeteket. Amerikai bombázókat és a “felszabadulás” utáni éveket, határőröket. Katonazenét, díszszemléket, ezredsorakozókat, zászlófelvonásokat, eskütételeket, és tisztavatást. Minden esemény mögött pedig egyéni életpillanatokat, történeteket, emlékeket, életfelvonásokat.

Immár 132 évesek ezek a kerékvetők. Megérdemelnék a jobb sorsot, a rendbetételt és a nagyobb tiszteletet, hiszen a város múltjának adóznak. Azt pedig még csak feltételezni sem merem, hogy a Sopron Rendészeti Integrált Központ ide telepítése akár pusztulásukat is elhozza majd. Nagyok most ott a munkálatok, modern és nagyszabású létesítmény épül. A két kerékvető pedig megkoronázná az új épületek leendő funkcióit, a szépen rendbe hozott előtérnek méltó hátteret adva. Most azonban ócskavasként kezelik őket, (sajnos úgyis néznek ki jelen pillanatban). Nehogy valakinek az jusson eszébe , hogy kitépje azokat a földből és a hulladék telepre szállítsa. A XXI. századunk barbárságait gyarapítaná ezzel. Ezrek és tízezrek emlékeit gyalázná meg, Sopron városához méltatatlan vandalizmussal…


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide