Hunujgária hajnala (XVI. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet. további részletek

Hunujgária hajnala (XV. részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

 

Hadgyakorlat

 

A történtek után meg kellett szakítania a tárgyalásait a magyar küldöttségnek. Csendben és megszégyenülten hazautaztak. A nagy malőrt, amit Kínában elszenvedett, rövidesen mégis kiheverte Budundi. Sikerült otthon is rendet teremtenie. A Maxi Bűz Hadművelet megtette hatását, Budapest napokig a bűz fővárosává vált. Nemhogy tüntetni, de kimenni sem volt kedve senkinek az utcára, az emberek tucatszám szedték a hányinger elleni pirulákat, sokan kendővel, szájmaszkokkal takarták el arcukat a förtelmes bűz miatt, ami beitta magát mindenbe és szinte képtelenség volt eltüntetni. Igaz a gyűlölködés Budundi ellen csak fokozódott, de ő különféle európai bankok kölcsöneiből duplájára emelte a fizetéseket, és a családi pótlékot, bevezette a 14. havi nyugdíjat. A kedélyek így lassan lecsillapodtak, a lázadók beletörődtek kudarcukba és ily módon további esélyt adtak Budundi kormányának. A belpolitikai helyzet így hát stabilizálódott. Ami pedig az ország külpolitikáját illette, az elnök kiváló ösztöneivel most is megérezte, hogy elsősorban Kínával kell rendeznie kapcsolatait, mert az ujgur betelepítés ügye ismét sürgetővé vált. Hiszen ettől várta Budundi kormánya a gazdaság felélénkítését, az ország fejlődési pályára állítását. Mivel tudta, hogy a megsértett kínai pártfőtitkárt mihamarabb ki kell engesztelnie az elnök szokásához híven az alakoskodás mestereként úgy viselkedett, mint a rajtakapott kisgyerek, szégyenkezve, bűnbánóan kereste a nagyember kegyét. A nap minden órájában törte a fejét, miben tehetne szolgálatot neki, és erről tanácsadóit is kifaggatta. Volt, aki azt javasolta, hogy a kínai újév alkalmával küldjön tízezer Rubik kockát a pekingi iskolásoknak, mások úgy vélték, hogy nevezzenek el egy teret a fővárosban Mao Ce-tungról. Mégis ami a leginkább felcsigázta Budundi fantáziáját, hogy Magyarország vegyen részt a májusra meghirdetett észak-koreai – kínai hadgyakorlaton. A zseniális ötletet máris felkarolták a honvédelmi minisztériumban és megkezdődtek a tárgyalások ez ügyben a Kínai Népköztársaság illetékeseivel. Peking örömmel fogadta a magyar indítványt és azt is méltányolta, hogy honvédeink 20 Leopard 2 típusú páncélossal, valamint 15 önjáró löveggel szándékoztak bemutatni harci készültségüket és vitézségüket. Budundi elnök május 25-én megérkezett Pekingbe, ahol ünnepi ebéden fogadta a legfelsőbb kínai pártvezetés, majd másnap helikopterekkel elindultak a Dalian melletti nagy Fekete-hegy közelében fekvő gyakorlótérre.

A magas hegyek tövében elterülő hatalmas síkságon katonai járművek, szárazföldi hadieszközök és különféle fegyverek ezrei, egyenruhások tízezrei nyüzsögtek. Az égen harci helikopterek és szuperszonikus repülőgépek százai fokozták az általános zajszintet. A kínai hadsereg minden fegyverneme elkápráztatta Budundit, annál inkább csalódnia kellett az észak-koreaiak erőkapacitásában. A kínai elvtársak azonban előre figyelmeztették, hogy eszébe ne jusson kritizálni a koreaiak fegyverzetét, de gúnyos megjegyzéseket se tegyen rá.

Az elnök ezt megígérte, de azt nem akarta semmiképpen, hogy egy távoli fedezékből, távcsővel nézze a hadműveleteket. Árgus szemekkel kereste az övéit, a magyar honvédeket és tiszteket, az új tankokat, amelyeket a legkiválóbb partnertől. Németországtól szereztek be, és most itt vizsgáztak az első, igazi nagy haditornán. Részese akart lenni a hadműveleteknek, maga is harcolni akart elit katonáival. Ráadásul a passzív szemlélődést nem tartotta illendőnek egy feketeöves utcai harcoshoz, aki ráadásul még volt katona annak idején az átkosban. Így a kínai hadügyminiszter, Liu-Csen-King beleegyezését kérte, hogy helyet foglalhasson az egyik Leopard harckocsiban és a magyar harckocsizó személyzettel együtt ki vehesse részét a nagy csatából, amely ezúttal az imperialistákat szimbolizáló papírmasé tankok, kiszuperált régi ágyúk, repülők és járművek ellen folyt. Ami pedig az ellenséges tankokat illeti, ezek történetesen amerikai Abramsok, és dél-koreai Black Pantherok voltak, legalábbis katonai felségjelük ezt mutatta. Mondanunk sem kell élethűen készítették el őket az észak-koreai mesterek, hiszen volt éppenséggel elég gyakorlatuk már ebben.

– Fiúk veletek megyek! – szúrta ki a magyar tankosok századának vezérpáncélosát Budundi. Persze nem volt csekély a meglepetés. A legénység izgalomba jött, ilyen még nem történt meg soha, hogy egy miniszterelnök bekéredzkedik a hadgyakorlatozó páncélosba. De nem jött egyedül ott volt vele Tutika, aki erről sem maradhatott le, hiszen ő volt az elnök kabalája, szerencse malaca, neki mindenütt ott kellett lenni. A tankos egyenruhát már előzőleg megkapták a magyarok raktárjából, abban feszített a két civil. Még arra is futotta idejükből, hogy a magyar hadsereg fővezérének vállpántjai és rangjelzései is felkerüljenek Budundi hadi öltözékre. Tutika azonban semmilyen rangjelzést nem kapott, így fortyogott dühöngött magában. Meg volt sértve veszettül, mégis úgy viselkedett, mintha Szent László legnagyobb vitéze indulna csatába.

A kínaiak Type 99-esei együtt támadtak a betolakodók ellen a magyar Leopardokkal. Budundi elemében volt és arra a kérdésre, hogy a vezető térben vagy az irányzó rekeszben akar – e elhelyezkedni, természetesen a vezetést választotta. Óvintézkedésként persze nem hagyták egyedül. Mindent részletesen elmagyaráztak és segítették elindítani a hatalmas acélszörnyet.

– Gyiá! – kiáltotta Budundi, de elsőre a szörnyeteg hatalmasat lódult, túl sok gázt kapott és táncolni kezdett előre-hátra a harckocsizó legényekkel.

– Fogja vissza elnök úr! – kiabált a parancsnok.

Aztán Budundi mégis belejött, a tank egyenletesebben kezdett mozogni, már nagy robajjal, büszkén tört előre. A rádión kínai, koreai harci indulókat sugároztak buzdításul

Mi ez a csang-csong? Nekem magyar indulót játszatok a fenébe is! – adta parancsba az elnök.

Lelkesedése határtalannak bizonyult. A tankparancsnok elindította az Édes Erdélyt! Ez dübörgött a fülekbe a rádión keresztül. Tutika tapsolt örömében, dobogott a lábával.  Az Erdély induló után a magyar tankos legények dala jött. Majd a német háborús induló, ami valahogy így szól magyarul.

„Szélvihar vagy hó, Reánk süt a Nap, Legyen bár forró, Vagy vágjon éji fagy, Por lepje az arcunkat, Mi vidámak vagyunk, Dübörög harckocsink, Ez a viharunk.   Dörgő motorral, Villámként előre, Az ellenségnek, A páncéltól védve, A bajtársak előtt, Harcban magunk állunk, Magunk állunk, Mi mélyen áttörjük, Minden vonaluk”.

– Ez az, ez kell nekünk! A Tigrisek tudtak valamit Kurszknál is, most a Leopardok vannak soron. Hatvankét tonna, ezerötszáz lópaci. Rajta haragos kis macskáim, mutassátok meg a sárgáknak mit tud egy európai acélszörny! Zsongjatok! Doromboljatok!  – lelkendezett Budundi

Rövidesen 72 kilométeres sebességre kapcsolt az elnök. Tutika őrjöngve dobálta magát az irányzó melletti szűk helyen. A parancsnok kezdett aggódni: – Mi lesz, ha utasítást kapunk a rádión keresztül, lehet, hogy eltévedünk, a koordinátákat nem adták meg előre.

– Elnök úr, vissza kell vennem a kínai adást, nem szabad eltévednünk!

-A francba is, magyart adj, vagy az előbbi németet, úgyis a Krupp gyártotta ezt az acélkoporsót is, mint a Tigriseket nyolc évtizeddel ezelőtt. A parancsnok nem merte lehalkítani a magyar adást, de azért kijavította az elnököt – Ezeket a Krauss-Maffei Wegmann gyártotta, de persze vannak benne Krupp alkatrészek is… Budundi észre sem vette a kritikát, ezt látva a parancsnok a kínai adást is hallgatni kezdte a másik fülével.

Budundi azonban semmivel sem törődve teljes harci lázban égett.

– Ez fantasztikus, ez őrületen jó! – kiabálta magából kikelve és a tankot elsőként egy vízmederbe vezette, a lánctalpak okádták a sarat hátrafelé, majd egy domb tetejére tornázta fel a gépet, egy közeli erdőben derékvastagságú fákat döntöttek ki, észre sem vették, legalábbis a tank személyzete hiába figyelmeztette az elnököt, hogy elszakadtak a többi támadó egységtől. Kicsit csodálkoztak is rajta, hogy eközben megjelentek előttük a papírmasé és felfújt gumitankok és azokba kéjes örömmel bele vezette a Leopardot az elnök. Néhány koreai katona ugrált ki a papundekli tankok mögül feltartott kézzel és halálra rémülten menekültek az ide-oda cikázó fenevad elől.

– Mit kiabálnak ezek a szerencsétlenek, hogy mi-csucsing, cseszing-csun. Lőjünk! Tüzeljünk!- üvöltötte az elnök izgalomtól remegő hanggal.

– Az irányzó mit tehetett erre, a legfőbb hadúr parancsa szent volt, a 120 milliméteres ágyúból vaklövedéket engedett ki. A fülsiketítő robbanás még belül is hallatszott.

– Ó de szuper! Csodálatos! – ujjongott Adolf.

– Most a géppuskával! Rajta tüzeljünk fiúk! Ez is megtörtént, leadtak egy hosszú sorozatot. Nemsokára egy hídhoz érkeztek,

De ekkor a parancsnok már nagyon megijedt, a figyelő prizmákon keresztül mindent látott, azt is, hogy a híd vészesen közeledik, Budundi ennek ellenére teljes gázt adva ráhajtott. Recsegett ropogott a híd. Röpködtek a törött faelemek. Az angol, koreai és kínai nyelven felírt tábla pedig ripityává törött, pedig azon rajta állt az észak – koreaiak figyelmezetése: Ez a híd fel van robbantva! Kai-Sun-Csin a hadgyakorlatért felelős tábornok ezt a jelenetet távcsővel fürkészte a főhadiszállásról, és döbbenten látta, hogy egy tank az egyértelmű jelzés ellenére ráfutott az építményre.  Iszonyatos haragra gerjedt, ilyet 20 éves katonai pályafutása alatt még soha nem látott. Ekkora barommal még egyszer sem találkozott, aki nem tartotta be az előre kihirdetett parancsot. Katonai terepjárójába pattant és száguldani kezdett a Leopard nyomába. Öt perc sem telt el utolérte őket és melléjük vágott, torkaszakadtából angolul ordított a rádiókapcsolaton keresztül.

– Hadbíróság el állítjuk ennek a tanknak személyzetét! Értik maguk barmok! Maguk megőrültek, ez a híd járhatatlan. Nem látták a feliratot? Maguk szerencsétlen idióták!

– De hiszen éppen az imént mentünk át rajta, válaszolta Budundi a tank rádión keresztül.

– Azonnal adja meg személyazonosságát katona! – parancsolt rá dühtől piros arccal a tábornok, miközben a fejét fogta. Vicsorogva köpködte a Leopard által kevert port.

– Adolf Budundi, a Magyar Hadsereg főparancsnoka.

– Micsoda!… Ez… Ön az elnök úr? Ja, az más – sóhajtott a kínai főzubbonyos, megtörölve izzadságtól gyöngyöző homlokát. Aztán egy Type 99-es kínai tankot rendelt a Leopard elé, amely kivezette Budundiékat a veszélyes zónából.

– Azért ezt a történetet ne mesélje el a pártfőtitkár elvtársnak!- korholta Kai-Sun-Csin a tankháborúzó magyar elnököt, aki mámoros arccal mászott ki a Leopardból.

– A hír azonban tűzként terjedt, az utolsó rongyos kiskatona is nagyokat röhögött rajta. A csaknem halálra gázolt koreaiak pedig, parancsnokaiknak mesélték el különös kalandjukat. Szentül megvoltak győződve, hogy magyar főparancsnok egy súlyos elmebetegségben szenvedő idióta. Így jutott el a magyarok rendbontó kalandjának híre a kínai pártfőtitkárig, aki sejtelmesen mosolyogva fogadta Budundi elnököt.

– Na, Adolf, milyen volt a hídkalandjuk? – kérdezte gúnyosan.

– Elment, elment pártfőtitkár elvtárs. Tudja a magyar virtus, igaz egy kicsit túllőttünk a célon.

– Tudom – somolygott… azért egy kicsit legközelebb fogja vissza magát- tanácsolta Hszüng-Jen-Sing, Kína nagy embere. Aztán meghívta az elnököt a Pekingi Nemzeti Stadionba a Kínai Szuperliga döntő mérkőzésére.

 

Folytatása következik

Hunujgária hajnala (XIV. részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

további részletek

Hunujgária hajnala (XIII. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

további részletek

Hunujgária hajnala (XII.részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

 

Attila hun király szobrának avatása

 

Gyülekezett a tömeg a Parlament közeli téren. Nemzetiszínű zászlókkal, Árpádsávos lobogókkal, és táblákkal, amin az volt olvasható, hogy Attila népe vagyunk, Éljen a szkíta birodalom! Éljenek ujgur testvéreink! Kipcsak vér! Sokan nem tudták, kinek a szobrát is adják át hamarosan, hiszen az utóbbi időben rengeteg szoboravatás volt az országban. Csupa energiától duzzadó, az életerőt szimbolizáló, a féktelen és szilaj harcot bemutató alakoktól hemzsegtek a városok terei. Budundi megrendelésére a legnagyobb zsarnokok álmait is meghazudtoló művek születtek, amelyekért óriási alkotói díjakat és magas kitüntetéseket tehettek zsebre a szobrászok, de a műcsarnokok festményei is hasonló célt szolgáltak. Az új korszakot, a váltást jelentette az egyre több Attila szobor leleplezése. Valamikor a múlt század harmincas éveiben, egyetlen soproni Attila szobor volt az egész Európában, most pedig sorra születtek az új alkotások. Elkezdődött a Hun-korszak a művészetek széleskörű palettáján is. Ezt a hangulatot sokkoló hatású hirdetések fokozták fel, amit a kormány alapítványai jelentettek meg a médiában. Budundi kedvenc sportújságjában ifjú harcosok géppuskával tüzeltek az ellenségre, hogy Kárpát-medencét újra naggyá tegyék. Több más újságban Leopard harckocsik lánctalpai tiportak át az országhatáron. Harci helikopterek támadtak a szélrózsa minden irányába.

Ennek az új szoboravatásnak érdekességét csak fokozta, hogy első ízben ujgur közméltóságokat, írókat, művészeket is meghívtak az eseményre. Tisztes távolságra az egyre nagyobb tömegtől egy idősebb, zöld kalapos férfi ácsorgott, mellette egy jóval fiatalabb farmert és hosszú ujjú inget viselő fiú beszélgetett.

– Nézd, megint szobrot avatnak.

– Látom, de ki ez? Akkora bajusza van, meg hosszú szakálla, és a feje olyan, mint a Tóth Pistié az In-Kal Security-ből. Ez elhúzna hat kamiont is, a Fekete Lacit is kinyuvasztaná.

– Hát nem tudod te bolond? Attila az a hunok királya.

–  Micsoda műveletlen, bunkófej vagy. Hát Attila a te ősöd is meg minden magyaré, nem tudtad? A világhódító Attila, akitől rettegett a Nyugat.

– Miért rettegtek tőle?

– Mert azt mondta „Én vagyok Attila az Isten ostora”.

– És ettől meg miért világhódító. A Tóth Pist is azt mondta: Én vagyok Pisti, akkora a farkam, hogy dorongnak is beillene, mégsem félt tőle senki.

– Te bolond, Attila a fél világot bekebelezte. Olyan íjászai voltak, hogy a repülő legyet is szemközt találták, ráadásul a vágtató lóról hátra fordulva céloztak. Térdre kényszerítette Konstantinápolyt és Rómát, uralma az Uráltól a Dunáig terjedt.

– Hűha, bátyám, akkor odamegyek az avatáshoz, mert ezt látni kell – képedt el a fiatalabb.

Oda is mentek, de már nem fértek a szobor közelébe, több tízezren gyülekeztek már ott. Csak Budundi elnök beszédjére értek oda. Az elnök persze elemében volt és nagyokat gesztikulálva olyanokat mondott: Hogy újra tisztelni fogják a magyar népet. Térdre ereszkedve ámulják majd eredményeinket. A Kárpát-medence újból nagyságunk jelképévé válik. Az ujgurok rokon népével együtt megmutatjuk a világnak, hogy mire képes egy olyan szövetség, ami valamikor vérrel köttetett meg. „Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött”.

– Azt a, ez már nem kisded hablaty. Kezdek izgalomba jönni. Csak nyilazni ne kelljen, mert célzásban soha nem voltam jó – mondta a fiatalember.

– Pedig könnyen megeshet, hogy katonai kiképzésre kell majd menned, mert Budundi rengeteg katonai akadémiát alapított, a legfrissebb hírekben azt hallottam az iskolákban 12 éves kortól kötelező tantárgy lesz a Honvédelem és hadismeret. Persze nem nyilakról tanulnak a gyerekek, de a hunok példáját láttatva, megtanítják velük a kézifegyverek használatát. A fegyverkezés úgyis magasra ívelt az utóbbi években, Budundi a legmodernebb vadászbombázókat, harci helikoptereket és páncélosokat szerezte be. Meglehet, talán háborúra készül.

– Én nem akarok katona lenni, még a petárdadurrogtatástól is félek – szólt közbe a fiú.

– Márpedig a sorkatonaság ismét kötelező lesz egy újabb törvény szerint, bár mindössze félévre. Ami pedig a petárdákat illeti a jövő héten lesz belőle bőven részünk, 60 éves lesz a mi nagy vezetőnk. Országszerte ünnepek lesznek és ma már a petárda ismét szabadon a használható. Beszélgetésük közben lassan szálló repülőgépek húztak el felettük az égen: Éljen Hunujgária! – ezzel a felirattal ellátott óriási színes szalagokat húztak maguk után. Lenn a téren Bon-Pen-Vindzs ujgur költő szavalta el magyarul az ujgur és magyar nép közös hazájáról szóló költeményét. Felidézte közös uralkodónk, Attila dicsőségét.  Óriási ujjongás fogadta. Aztán vérpezsdítő népi táncot mutattak be az ujgur hagyományőrzők. Tapsvihar mindenütt. Éljenzés, és megint taps, lelkesítő jelszavak. Valósággal tombolt a tömeg. Az iménti repülőkről, amelyek időközben visszafordultak, most nyeremény sorsjegyeket szórtak le. Ki ujgur-magyar szótárt, ki női tulipán motívumos bőrcsizmát, hütőmágnest és matricát, vagy éppenséggel hszincsiangi körutazást nyerhetett ezekkel. A tömeg tolongva, egymást lökdösve rávetette magát az ingyen koncra. Budundi pedig vigyorogva tapsolt. Éljen! Virágozzék az ujgur-magyar barátság! Légy boldog drága népem! Vérszövetséget vértestvéreinkkel! Együtt legyőzhetetlenek vagyunk! – ordibálta a mikrofonba kivörösödött arccal. Ujjongását egy nem mindennapi esemény szakította félbe. Valaki arcátlanul és aljas módon 14 hízott sertést engedett be valahonnan a térre. A disznók visítva rémülten rohantak a porond felé, mindegyikük oldalán egy-egy kormánytag piros festékkel vastagon kihúzott nevével. A leghatalmasabb kan disznó, aminek színe is elütött a többiétől, mert az sötétebb volt, hatalmas agyarakat viselt, izmoktól dagadó testét fekete, sűrű szőr borította. Lehetett vagy háromszáz kiló és a kondától eltérően lassan szinte méltósággal lépkedett. Büszkén feltartott fején aranyszínű koronát viselt. Oldalán pedig ez a felirat állt: Íme Budundi király országunk dicső vezére!

– Arcátlanszág! Felszégszértés! – sipította Tutika, aki most is a legközelebb állt főnökéhez. Ez már mindennek a teteje!- Drága főnököm hát látod te esztet?! Ne tűrd eszt!

– Naná, hogy látom – üvöltötte el magát toporzékolva Budundi és most már lilába váltott arcszíne. Homlokát haragosan összeráncolta. – Lőjétek le mindet, de azonnal! – adta parancsba testőrségének. A védő emberek pedig mást nem tehettek üldözőbe vették az ormányosokat. Egyenként vadászták le őket. Bár egészen nehéz dolguk volt, hiszen mindenáron kerülniük kellett, hogy a golyók a még mindig tolongó tömegbe irányuljanak. Azért meg kell, hagyjuk profi módon dolgoztak és rövidesen 13 disznó lehelte ki páráját a tér kockakövein. Amelyikük még vergődött egy kicsit, azt kegyelemlövéssel küldték a mártír kocák paradicsomába. Az a fekete kan disznó, a maga három mázsájával azonban az istennek se adta meg magát. Szembe támadta a TEK-es legényeket. Habzott a pofája és a szeme gonosz szikrákat szórt. Már több golyótól vérzett az oldala, de folytatta a kilátástalan a küzdelmet. Fújtatva, prüszkölve kereste áldozatát. Egy Budundi huszárt már le is terített és hatalmas agyarával döfködte. Társai ekkor kirángatták a vadkan alól a bajba jutott emberüket és körbe állva rövid géppisztolysorozatokkal végezetek a félelmetes ártánnyal. Ekkorra a tér mély, rezdületlen csendbe merült, sokan a megszerzett nyeremény sorsjegyekkel kezükben némán és rémülten bámulták a riasztó jelenetet. Budundi most lassan tapsolni kezdett, arcvonásait gúnyos fölény töltötte be, és vele együtt minden híve egyszerre kezdte verni a tenyerét, a groteszk és megrázó eseményeket ez a hosszan tartó vastaps zárta le. Az elnök megdicsőülten és karjait magasra tartva állt fenn a dísztribünön. Úgy érezte hatalmát soha semmi sem döntheti meg. Most Attila, a hunok félelmetes királyának bőrébe bújt. Mögötte a lebukó Napkorong utolsó sugaraival vérpirosra festette a valódi Attila frissen avatott szobrát.

 

A soproni Attila szobor (részlet szoborlap.hu)

 

Folytatása következik!