Gyantás ciprus
Azt hiszem megtaláltam a Fertődi Esterházy kastély angol parkjában a fák legönzetlenebbikjét. A Gyantás ciprust, amit sokszor tévesen Gyantás cédrusnak hívnak. Ez a fa a látszat ellenére él, sőt tele van élettel. Fakéreg helyett, mély hasadásokkal, bütykökkel teli könnyen sebezhető csupasz testét kínálja égető nyári forróságnak, téli hideg szeleknek, rovarok és apró lények millióinak. Törzsén,most hogy a tavasz kirobbanóban van hangyák, bodobácsok, cincérek vonulnak tömött sorokban. Madarak,mókusok raknak fészket odvaiba, ő pedig mindezt szilárd fensőbbséggel tűri immár évtizedek óta. Azóta amióta Umlauft császári és királyi sokszorosan kitüntetett, európai hírű parktervező, 1906-ban megálmodta ezt a csodálatos kertet. Teleültettette szebbnél szebb, különlegesnél különlegesebb faegyedekkel,amelyek ma is díszítik a parkot, bohókás, kacskaringós utakkal megtoldva. Ebből a ciprus nemzetségből a kert csak két példányt őriz még, de azok az egek felé törve büszkén hirdetik, hogy az életet másokkal bőkezűen megosztva, másoknak éltetteret adva, és nem kevés áldozatot vállalva, úgy van csak igazi értelme a létezésnek, a teremtett világnak.
Washington park
Voltunk mi magyarok, soproniak együtt
Talán még sokan emlékeznek 1989 március 15.- re. Soha még annyi ember nem töltötte meg a Petőfi teret. Ezrek voltak ott. Boldog soproniak, izgatottan és emelkedett szívvel vonultak fel. Mindenki örült, mindenki lelkesült. Ó, Anyám hová lett az a gyönyörű nap? Ki válaszolja most ezt meg? Egy szebb világ , egy jobb világ, egy gyűlölet nélküli , szabad világ reményében jöttek ki a városlakók házaikból, olyanok is akik aztán már többé soha… Ezrek álltak ott a készülődő szabadság kapujában. Úgy hívták a független demokratikus szervezetek, hogy forradalmi menet. És hogy miért volt ez annyira szép és őszinte ? Mert tudták és érezték egy új ország készülődik. Egy új város ébred a tavaszi szelek szárnyán a dermesztő hideg télből. Fény borította be akkor a teret és már eltűnőben volt, több mint 40 év sötétsége. Reményt adó szikra fénylett a szemekben. Vajon lesz-e még ilyen esélye ennek az országnak, ennek a népnek, ennek a városnak,ami akkor az övé volt? Az ő kincse lehetett. Ma ki tudna ennyi boldog, felszabadult lelkű, tiszta érzésekkel teli sopronit egységbe hívni? Olyan egységbe,amikor a szívek és a lelkek egymásra találnak, a kezek egymásba forrnak, az akarat azonossá válik, életfelfogástól, nézetektől függetlenül, ha csupán fél óra erejéig is. Ne feledjük, voltunk ilyenek is. Voltunk mi magyarok, soproniak együtt, voltunk egymás szemében bátrak és hősök pontosan 34 éve. És talán még leszünk is. De már nagyon sok a hazugság, a fájdalom, az árulás, a bűn, a hamisság és a fondorlat, nagyon mély a szakadék ahová süllyedtünk.Újra gyermeki hittel, ártatlan reménnyel kéne ahhoz mindenkinek utcára vonulnia, hogy a “sötétség délben” végre eltakarodjék. Most szomorú dolgok kavarognak körülöttünk. Fájdalmasan szomorúak. Aki nem akar tudni róla és érdekből elégedettséget színlel, fogát csikorgatva becsapja önmagát is, az is tudja valahol ezt. És fel kell hogy tegye néha a kérdést: Akkor csaknem három és fél évtizede, vajon ezt akartuk,ami most van? Ezt akartuk? Mindenki magában őszinte szívvel kérdezze, mert legalább egyszer az életben meg kell kérdeznie önmagától.
ITT MI VAGYUNK OTTHON
Kultúremberek, európai emberek képesek megegyezni egymással. A kölcsönös megbecsülés és kommunikáció útján meg tudják oldani a felmerülő problémákat. Senki sem gondolhatta,hogy az osztrák határ menti települések szó nélkül és feltétel nélküli örömmel nézik majd éveken át az egyre növekvő magyar ingázók rohamait. (Írom ezt annak ellenére is,hogy jómagam is öt éven át ingázó voltam szinte minden határátlépőn keresztül.)Naponta tízezrek terhelik meg az ausztriai települések útjait, szennyezik a levegőt és valóban balesetveszélyt is jelentenek. Azonban azok a polgármesterek,akik valóban szívügyüknek tekintik közösségük érdekeinek képviseletét, azok lépnek is a választóik gondjainak orvoslására. Hogy miért, ezt érteni kell. Ha nem értjük, akkor pedig tenni kell azért ,hogy jobban megérthessük a földrajzilag hozzánk közel élők napi gondjait. Az osztrák települések polgármesterei ezért léptek választóik érdekében és korlátozták a határon átlépéseket. Most bizony már kissé elfajultak a dolgok. Lehet osztrákozni, sőt immár labancozni is,mint a hidegháborús időkben. De semmi értelme. Ha a soproni vezetés, a Fidesz uralta város már évek óta állandó baráti kapcsolatot ápolt volna Somfalva, vagy Szentmargitbánya és a többi határmenti osztrák falu polgármestereivel akkor bizonnyal most egyszerűbb volna a helyzet. Valóban egy jóindulatú látogatás és kávé melletti barátságos beszélgetés most többet érne minden felháborodásnál, külügyminiszteri segítségnél stb. Kétségtelen ,hogy pártállástól függetlenül volt olyan korszaka a városuknak, amikor németül jól beszélő polgármester, a kapcsolatokat napi szinten ápoló vezetés nem “sógorként” de legalábbis jó szomszédként képviselte Sopron érdekeit az osztrák partnereknél. Szándékosan nem írok neveket, úgyis tudja mindenki, kik voltak Sopronnak ezek a vezetői. Napjainkra viszont, vagy egy évtizedes “elhidegülés “után odáig jutottunk, hogy az unió korszakában, amikor igazán szabaddá válhattak az együttműködés lehetőségei, úgy élünk mi itt egymás mellett, a már nem létező határ két oldalán, (a jelenlegi helyzetben ugye milyen kínos most ezt leírni?) mint valami előkelő idegenek. Mintha nem is vennénk tudomást egymásról, mintha tőlünk néhány kilométerre akár hottentották is élhetnének. Jól lenne tudni, hogy Sopron jelenlegi vezetése hányszor kezdeményezett találkozókat különféle helyi ügyekben az osztrák kistelepülések vezetőivel. Voltak ilyen közös ügyeink? Láttuk értelmét bármiben is az együttműködésnek? Építettük a baráti kapcsolatokat és főként a regionális gazdasági és kulturális lehetőségek kiaknázására fordítottunk -e vajon elég gondot? Szerintem, ha így tettünk volna, akkor most sokkal könnyebb helyzetben lennénk. (Ehhez persze az is kell ,hogy egy város önállóan képviselhesse magát és érdekeit, és ne függjön a legfelsőbb kormány szintektől még a legkisebb ügyeiben is. Ne fenti kézzel irányítsák még lélegzetvételét is.) Ennek bizony már régóta nagyon jól működnie kellene. Ezt mindkét fél kölcsönösen felhasználhatná saját javára és a jövő kölcsönös útépítésére,ami elszigetelten, lenéző felsőbbség hamis tudatával bizony nem megy. Szerencsére még semmi sem késő. Ideje lesz elkezdeni végre! Mert itt a határ két oldalán mi vagyunk otthon, mi élünk itt, akár osztrákok, akár magyarok vagyunk. Ez most a világos képlet,aminek alapja a kölcsönös megbecsülés és a tisztelet.