2019
28
09

Csak a marakodás maradt a soproni ellenzéknek ?

Egyik szemem sír, a másik meg nevet, amikor az önkormányzati választásokon felpezsdült vitákat olvasom, melyek az ellenzéki pártok facebook oldalain jelennek meg Sopronban. A kormánypártnak sikerült idáig száműznie, elkergetnie a demokráciát. Saját médiájukban továbbra is egy vélemény, és egyhangúság uralkodik. Vitát még elvétve sem olvashatunk, hallhatunk, láthatunk. A Fidesz-KDNP Sopronban tömör és megbonthatatlannak tűnő egységet alkot. Olyanok, mint a vasbetonba  öntött íratlan törvény. Politikusaik még mosolyogni, vagy ajkat biggyeszteni sem  sem mernek a központi “Zeitgeistjük” utasításai nélkül. Hát ebben van az ő erejük és titkuk. Ami persze évek óta cseppet sem titok már. Pénz, paripa, fegyver náluk. Politikai hirdetés, plakáterdő, megvásárolt média náluk. De mi maradt az ellenzéknek? Úgy tűnik csupán a marakodás. Ezt persze szinte kéjes örömmel figyelik a NER katonái. Már előre fogadásokat köthetnének a győzelemre. Sőt arra is, hogy az ellenzékből vajon szám szerint, hány néhányan foglalhatnak majd helyet a sok történelmi eseményt látott városháza üléstermében. Ők persze mutatóba kellenek, úgy kellenek, mint kiszáradt földnek a tavaszi eső. Nélkülük már tényleg nem lehetne azt mondani a nagyvilág, a nyugati kultúra képviselői felé , hogy itt bizony óriási demokrácia van, a maga nagyszerű kiteljesedésében. Az istenadta nép, esetünkben a soproni nép pedig tudjuk nem szereti a marakodást. Miféle emberek azok, akik civakodnak a közügyeken? Hát rájuk szavazzunk, akik még a legalapvetőbb kérdésekben sem jutnak egységre? Vajon majd hivatali idejük is folytonos acsarkodással telik majd el?Ilyenekre nekünk nincsen szükségünk. Igaz sok mindenben igazuk van, ejnye-bejnye tudjuk ám,  sok rosszat, nagyon sok rosszat tettek a mi választottjaink  is, de mi azért szeretjük őket, mert helyettünk is gondolkodnak, tesznek ,vesznek és borzasztó nagy egységben vannak. Ez pedig nekünk magyaroknak, soproniaknak most már mindennél többet ér. Évszázadokon át széthúzó, marakodó nemzet voltunk, ami miatt számos történelmi kudarccal fizettünk, de ez a mostani összefogás azt mutatja, mi is képesek vagyunk egy irányba húzni, egy nemzetvezető táborában döntő, központi erővé egyesülni. Hogy a táborban nem lehet vita, nincsen ellenkezés, sőt egyenesen kiirtandó a “Zeitgeisttel” ellenkező vélemény, az más kérdés. A lényeg: egy a tábor, egy a zászló, egy a vezér. Azok a talpalatnyi földre visszaszorított ellenzékiek meg csak hadd ugráljanak, úgy is akként lesz, ahogy mi akarjuk. Hiszen egymást öldösik, ahelyett, hogy bennünket hatékonyan támadnának. Ők még mindig nem ismerték fel, hogy egyetlen esélyük volna, ha kőkemény szövetségre lépnének, és ugyanazt tennék, amit mi. Ám ők képtelenek az egységre, nekik nincsen mindenható Vezérük. Magunk közt szólva, Hála Isten. És ne is Legyen soha! Mi nyugodtan kimondhatjuk azt is, olyan erősek vagyunk már, megtehetnénk azt is, hogy végleg elsöpörjük őket. De hát kinek volna jó ez ?

A látszat a fontos. Itt továbbra is azt kell mutatnunk, hogy tökéletesen beilleszkedtünk az európai értékrendbe, a nyugati demokratikus társadalmak rendszerébe és hagyományaiba. Sőt mi több ,még a megcsömörlött, dekadens európai szellem kritikusaiként, sőt megújítóiként  is tetszeleghetünk. Régóta kijár ez már nekünk. Csak pénz, paripa meg fegyver legyen. És ha majd nem lesz, vagy nem elég lesz? Ha ez így megy tovább, a nagy egységben kitartva bölcs Vezérünk irányítása mellett a szövetség olyan erőssé válhat, hogy még  egy Botond féleség vasbuzogánya, egy magyaros lázadás sem törheti majd be hatalmunk kapuit…


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide