2018
29
03

Csend hangjai

Jön Húsvét. Nem árt egy kicsit elcsendesedni. A világ zaját, emberi harcainkat, a tülekedést, a folytonos küzdelmet félretenni. Csatlakozni a reményhez. A hívő embernek pedig Teremtőjéhez. A Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. 1973-ban a pannonhalmi Bencés Gimnáziumban Húsvét előtti lelkigyakorlatot tartottunk. Ilyenkor minden diáknak egy napon át, a Nagypéntek napján, szilenciumot kellett fogadnia. Csendben illett vonulnunk a folyosókon, csak halkan beszélgethettünk az osztálytermekben, az ebédlőben. Egész nap előadásokat hallgattunk Húsvét misztériumáról, az Istenember áldozatáról. Emlékszem Súlyok Elemér atyára, aki Simon Garfunkel világszámát, a Csend hangjait játszotta le nekünk a Teleki teremben, ahol a mozi is volt. Képeket is vetített hozzá. Gyönyörű élményben részesültünk. Persze nekünk kamasz fiúknak nehéz volt a csendet elfogadni. Mi világgá akartuk kürtölni a bennünk forrongó érzéseinket, kirobbanó életenergiánkat, tomboló vágyainkat. Arra néhány percre mégis mindenki magába mélyedt.

Most őszülő fejjel megint hallgatom ezt a zenét. És alig tudom magamból kizárni a világ üvöltését. Ömlenek a hírek a médiából, de ha nem hallgatnék rádiót, nem olvasnék újságot, nem néznék tévét és internetet, akkor sem tudnám kivonni magam az állandósult pokoli zajból. Napjainkban három óriás feszül egymásnak a gazdasági világuralomért, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország. Beindult a hidegháború, szankciók, diplomaták százainak kiutasítása, védővámok bevezetése, mértéktelen fegyverkezés. Itthon pedig a migráns gyűlölet fokozása a legváltozatosabb eszközökkel a választási küzdelem  jegyében. A világ ordít és vibrál megállás nélkül,  itthon és külhonban is. Az emberiség nagyobbik része pedig irtózik a csendtől. A bevásárlás tülekedésére, az utcai hangzavarra, egymás túlkiabálására van szüksége, mint a kábszeresnek a hamis életmentő anyagra. Mindez sajnos a családokon belül is lecsapódik. Senki sem vonhatja ki magát alóla. Aki tagadja illúziókba ringatja magát. Az embereknek olyan nagy szüksége lenne egy kis csendre, mint az éhezőnek egy falat kenyérre. Késő bánat, ha az ember már csak akkor leli meg a nyugalmat és a csendet, amikor végóráit éli. Aztán persze eljön a félelmetes, immár visszavonhatatlan végső megnyugvás, a végtelen csend, aminek szegény és gazdag, bűnös és ártatlan egyaránt osztályrészese lesz.

Amikor Jézust a római helytartó Pilátus fel akarta szabadítani és helyette Barabást, a gonosztevőt, a többszörös gyilkos ajánlotta fel a lincshangulatban őrjöngő népnek, a nép egyként üvöltött fel : Jézust feszítsd meg ! Üvöltött akkor is, amikor a Megváltó kezét és lábát vasszögekkel verték át. Milyen arcok vették körül, amikor megfeszített teste ott vérzett a keresztfán? Ezt Hieronymus Bosch festménye adja talán vissza  a leghitelesebben. Ilyen arcok futnak végig az emberiség történetében, akkor is, amikor  tömegmészárlások, lincselések, háborúk, kivégzések, forradalmak törnek ki bárhol a földkerekségen. A harag a féktelen gyűlölet tobzódása jelenik meg ilyenkor az emberi arcokon, akik  a  pusztulás hírnökei is egyben, ebben a méltatlan szerepükben. És üvöltenek, ordítanak megállás nélkül, szünet nélkül. Ha nem a szájukkal, akkor haragtól feszülő szívükkel. Nem értik az Istenember áldozatát.

 

 

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: