2022
20
05

Emberség, amire szomjazunk

Forróság van és az emberek szomjaznak. A Bornapokra érkezők természetesen a kiváló borokra. És ez így is van rendjén, hiszen a soproni borvidék kínálata bőséges. A hangulat fergeteges. Van azonban a Várkerület másik oldalán egy másik esemény a 19. szám alatt. Itt nem a test örömére kínálnak javakat, hanem a szellemére. Soproni Horváth Józsefnek, az akvarell poétájának tiszteletére rendeztek ott megemlékezést. Míg az előbbi eseményt százak látogatják, addig a másikén talán mindössze három-négy  tucatnyi érdeklődő vett részt, de így is zsúfolásig megtelt a szépmívű, boltozatos terem. Nem tudom,hogy az elmúlt évtizedekben hányan látogattak el az ilyen eseményekre, mert erről nem készült statisztika. Csak azt tudom, hogy aktív újságíró koromban nem telt el úgy egy hét, hogy egy-egy jelentősebb képzőművészeti kiállításnak ne adott volna helyet a város. Írtam is a Kisalföldbe számtalan recenziót, aki kíváncsi rá, megtalálhatja a megyei lap archívumában. Szép idők voltak. És volt rá igény. No meg késztetés a lap akkori szerkesztői részéről, hogy helyt adjanak ezeknek a művész portréknak és alkotásaiknak. Számos helyi képzőművésszel találkozhattam akkoriban. Giczy Jánossal, Gáspárdy Sándorral, Fejér Zoltánnal, Kovács-Gombos Gáborral, Roisz Vilmossal és még sorolhatnám. Most hiába is keresnénk a kiállításokról szóló írásokat. Eltűntek a lapokból, mint megannyi kulturális érték. Dehát mit is tegyünk, ilyenné vált a korszellem. Csakhogy ebbe nem mindenki törődött bele. Ilyen a mostani emlékrendezvény szervezője Szabó Attila is, aki szinte naponta jelentkezik a digitális oldalakon állandó soproni galériát  követelő írásaival, a soproni képzőművészek alkotói munkájának méltatásával. Tudja ő,hogy a legtöbb esetben szélmalom harcot vív, mégsem adja fel. Tisztelem és csodálom is kitartását és rendíthetetlen küzdelmét. Most a Soproni Képzőművészeti Társaság égisze alatt rendezte meg azt az eseményt, amely azoknak készült, akik a bornál és mulatságnál is többre szomjaznak. Nagy kár,hogy közönségének átlagéletkora inkább a félévszád fölé sorolható be. Hol vannak a fiatalok? Minden galambősz fej bizonyosan ezt a kérdést teszi fel önmagában. Kik viszik majd tovább a soproni kultúra, és annak egyik legnemesebb ágának szeretetét és patronálását, ha nem ők ?Éppen az ügy harcosszívű mecénásának, Szabó Attilának beszédében hangzott el: Mi is a művészet? És itt József Attilát idézte, alighanem a lényeget pedig úgy fejezte ki, az emberség. Hát ez az. Fején találta a szöget. Mert ha valami leginkább hiányzik mai, háború és politika gyötörte világunkból, akkor az emberség az. Nos akik erre a rendezvényre egybegyűltek, azok mind erre szomjaztak, az emberségre. És amikor Soproni Horváth József emlékeiről szóltak, megidézve a város korábbi nagy szellemeit,mint Mollay Károlyt, László Gyulát, Becht Rezsőt és mind a többieket, akik a nagy művésszel valaha  kapcsolatban voltak, akkor itták magukba ezt a különös spirituszt, ami igazán részegítő, mert a múzsák készítették azt, Apollón Isten receptje alapján, az örök európai kultúra tiszteletére. Aztán amikor vége lett a rendezvénynek,ki-ki átmehetett a Várkerület mások oldalára, kortyolni egy jó pohár soproni bort is a korai nyárestében.  Jól esett az a nem mindennapi szellemi feltöltődés után. Végtére a testnek is meg kell adni az örömét.

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: