2019
18
01

Sopron és Bécs együtt tüntet

Létezik olyan fogalom, hogy várostörténet. És vajon ez mit takar? Például Sopron több, mint hétszáz évvel ezelőtti városi rangra emelkedését, vagy az 1921-es népszavazást. A Páneurópai Pikniket. Ám ne tagadjuk az is a város történetéhez tartozik, hogy az elhíresült rabszolgatörvény ellen január 19-én, holnap 15 órától Sopronban, a Fő téren tüntetést szerveznek. Ehhez pedig a soproni históriában eddig még soha nem tapasztalt módon Bécsből is jönnek a demonstrálók.Nos ez bizony már nem “tünci”, ahogy például Bayer Zsolt és hívei oly szívesen gúnyolódnak. Különösen nem az, ha arra gondolunk, hogy Budapesten és még kétszáz helyszínen, 12 vidéki városban várhatóak nagy létszámú tüntetések. A szó egyébként jól fokozható egy kis szellemi tornával. Például így:

Tünci, amin a hatalmon lévők gúnyolódhatnak és röhöghetnek a hasukat fogva nagyokat.

Tüntetés, ami idegesíti a hatalmon lévőket, akkor is ha csupán néhány százan vesznek részt benne és azokat is Soros bérenceinek kiálthatják ki.

Országos megmozdulás, amit szerintük továbbra is Soros pénzel ugyan, de mivel nagyon sok rendvédőt kell ugyancsak mozgósítani, már komolyabb fejtörést okoz a kormányon lévőknek.

Az ország leállítását célzó több tízezres demonstráció. Ez már akár veszélyessé is válhat a hatalom részére, mert erőszakossá fajulhat. Ennek elkerülését kérte Orbán Viktor minapi sajtótájékoztatóján az ellenzéktől. ( Talán tartott tőle?)

Felkelés és forradalom. Ez ami általában már senkinek sem jó. Véráldozatokkal járhat és felbolygathatja az ország viszonylagos gazdasági és társadalmi egyensúlyát hosszabb időre.

Nem tudjuk hát melyik változat érvényesül majd. Főleg hosszabb távon. Annyi bizonyos a holnapi  országos tiltakozás kezdeményezője a szakszervezetek Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottsága (OSZD). Az ellenzéki pártok részt vesznek az akciókban, de a szakszervezetek kérésére ezúttal hátrébb lépve. A rabszolgatörvény, a munkavállalók növekvő kiszolgáltatottsága ellen, a méltányos munkafeltételekért és bérekért tüntetnek az emberek szombaton egyidőben, 15 órakor Magyarország mind a tizenkilenc megyéjében és külföldön.

Sopron történetében pedig – az hogy Bécsből kapnak majd erősítést a tüntetők- még eddig  soha nem fordult elő. Mivel rendkívülinek számít, különleges történelmi eseménynek, erről egy valódi demokráciában előre hírt kellett volna adnia minden  helyi újságnak, rádiónak, televíziónak.

 

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide