2020
02
09

Fogy a türelem…

Rengetegen azt kérdik, meddig lehet ezt eltűrni. A magyar nép legjobbjainak együtt kellene kiáltania: Most már elég!Ám a hatalom úgy érzi mindent megtehet.

“Alulírottak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának jelenlegi és volt hallgatói és oktatói szolidaritásunkat fejezzük ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és tanáraival. A leghatározottabban elítéljük az SZFE egyetemi autonómiájának megszüntetését. A szabad oktatás és kulturális élet mindannyiunk közös ügye, ezért sürgetjük az egyetemi és kulturális élet szereplőinek szerveződését és közös fellépését.”

Ám miként olvashatjuk, most úgy tűnik betelt a pohár, növekszik az ellenállók tábora. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata szolidaritását fejezi ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. Valami megmozdult és az egység ereje terjedni kezdett.

Jómagam abban az évben születtem, amikor Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége hasonlóképpen elsőként és bátran fellépett az egyetemi autonómia megfojtása ellen. Azt tűzték ki célként, “ hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja.” Ennek a hitvallásnak jegyében csatlakoztak mozgalmukhoz a budapesti, miskolci, pécsi, soproni diákgyűlések, amelyek szintén elfogadták a MEFESZ 16 pontját.

Ők akkor azt hitték nekik mindent szabad, ők mindent megtehetnek maguknak. A hatalom jelenlegi birtokosai is ezt hiszik. Évek óta botrány botrányt ér, az egyik jogtiprás, a másik után következik. A nép hallgat és nyel, kezdetben fél, aztán türelmes és óvatos. Azért fél, mert még nem érzi a maga erejét. Ám szorongása közben aprólékosan számba vesz minden méltánytalanságot, egyfajta kimutatást vezet róluk, és az adott pillanatban összegzi a számlát. Ennek az időpontnak a kiválasztása a mindenkori történelem egyik legnagyobb titka és rejtélye.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide