2018
21
11

Forradalom

Kilencedik részlet új könyvemből, amely december elején jelenik meg. Egy család sorsjátszmái kétszáz év tükrében. Főszereplője egy híres magyar orvos-kórboncnok, Arányi Lajos György, akinek családfája és utódai is továbbviszik az elmúlás, a halál kérdéseit faggató sorjátszmákat. A végig izgalmas és komoly filozófiai gondolatokat felvető kötet valójában kétszáz év családregénye is egyben. Küzdelmekkel, szerelmi drámákkal, történelmi viharokkal keretezve.

  Forradalom

 

Persze ötvenhatot túl kellett élni valahogy. Arányi Benedek ugrásra készen állt, ahogy ő mondogatta. A családi ház oldalsó falába a padláson egy lyukat vágott vagy tíz-tizenkét tégla kiszedésével. Úgy határozott, ha jönnek érte azon kibújik és átlendül a másik ház tetejére, aztán irány a posta utcája, onnan már könnyű elfutni. De soha nem jöttek érte. Viszont kitört a forradalom és ő azonnal rávetette magát a hírekre. Éjjel-nappal a Szabad Európa rádiót hallgatta. Kitette a néprádiót az utcai ablakba és közvetített a népnek, mivel kiváló műszerészként világvevővé barkácsolta a készüléket.

A szembe szomszéd Korgmayer és családja vad moszkovitaként és buzgó besúgóként úgy nézett a házukra, mint a mérgezett egér, de mukkanni sem mert, attól félt jönnek érte a forradalmárok és meglincselik a családjával együtt. Egyik napon meg is érkeztek, Benedek házához, vállukon puskákkal, övükben gránátokkal és hívták a volt horthysta tüzér hadnagyot, tartson velük, álljanak bosszút az elmúlt évek sérelmeiért. Benedek rájuk nézett, aztán fejét rázva elmagyarázta nekik, hogy a komáromi Monostori erődben annyi, de annyi lőszert őriznek az oroszok, hogy elég az három város földig rombolásához is.

-Mit akarnánk mi ott hat puskával és egy tucat kézigránáttal? Először kiröhögnének bennünket. Másodszor meg szétlőnék a seggünket. Csak várjátok ki, mi lesz ennek az egésznek a vége!A szuezi csatornánál már valami készülődik.

A botcsinálta felkelők így hát nem találtak méltó vezetőjükre, úgyhogy rövidesen maguk is feladták harci dühüket. Visszaásták a puskákat a disznóólak alá. A város kisebb-nagyobb tüntetésekkel, a szovjet emlékmű ledöntésével járult hozzá a felkelők álmaihoz.

De mártírja is akadt Komáromnak a 18 éves Ács Lajos személyében, aki részt vett a Szabad Nép székháza körüli harcokban, majd a forradalom leverése után Kádár János elleni felkelést szervezett, illegális nyomdát működtetett és tervezte a Dimitrov-szobor felrobbantását. 21 éves korában, 1959-ben kivégezték. De ne rohanjunk annyira előre az eseményekben.

  1. november 4-én hajnaltól délig teljes hangerővel bömbölt a József Attila utcában az Arányi féle rádió hangja. Közvetítette a híreket, majd Nagy Imre drámai beszédét. Benedek kiültette az ablakba kisfiát, Palikát, aki mindössze másfél éves volt akkor és már nem reménykedett. Borús hangulatát rövidesen a félelem váltotta fel. Orosz tankok közeledtek a szovjet laktanya felől. Dübörgésüket már több száz méterről hallani lehetett. Palikát gyorsan levitték a házuk pincéjébe, mind oda menekültek. Csak Benedek maradt fenn, hiába is könyörgött a felesége Krisztina, hogy menjen ő is le velük.

– Hogyne majd ő is, aki megjárta Don kanyar poklát, majd ő is elbújik hitvány patkány módjára.

Leguggolt a nyitott ablak mögött és csak a szeme vonalából fürkészte utcájukat. A rádiót viszont kikapcsolta.

Amit először látott az alaposan feldühítette, Korgmayer a spicli, a komcsi seggnyaló vörös zászlót tett ki az ablakukba, miközben mások sírtak és ökölbe szorított kézzel hallgatták a Kossuth rádió gyászzenéjét. Az oroszok meg jöttek, ugyanolyanok voltak, mint 1943 telén, a harckocsik sem modernebbek. Géppuskákkal pásztázták az ablakokat és a házak homlokzatát, a gyalogosok AK-47-esekkel kísértek. Mindenki elbújt, csak Arányi figyelt. Senki sem mert még csak öklöt sem rázni feléjük. Tudták mi történt Budapesten. A harckocsik a posta utcájáig csikorogtak lefelé lánctalpaikkal, ott balra fordultak és néhány percen belül romhalmazzá lőtték a posta épületet. Ezzel befejeződtek a komáromi forradalmi események. Mély és döbbent csend ült a városra.

Menni vagy maradni? Ez volt a magyar családok fő témaköre az elkövetkező hetekben és hónapokban. Arányiék titokban egy oldalági rokonuk segítségével, bécsi közvetítéssel levelet kaptak az Egyesült Államokból. Thomas Aranyi küldte Michigan-ből, és kérte a komáromi Arányiakat vándoroljanak ki a Tengerentúlra, hozzájuk. Ő szívesen lát mindenkit Buffaloban, kifőzdéjük van a Gardenwille utcában, és most egész jól megy az üzlet, minden felnőttnek tudnak munkát adni. A magyarokat az egész világ szeretettel várja, kalapot emelnek véráldozatuk és hősiességük előtt.

-Ki az a Thomas Aranyi? Soha nem beszéltél róla – kérdezte Krisztina erősödő aggodalommal hangjában.

– Ő csak egy távoli rokon. Tamás nagybácsim, aki még az első világháború előtt vándorolt ki. Nem is tartottuk velük soha a kapcsolatot, most a Vöröskereszt segítségével megtudhatta a címünket. Segíteni akar. Mindenki segíteni akar, de amikor igazán kellett volna hallgattak, mint szar a fűben – kesergett Benedek.

– És miről van szó, amikor azt írja, hogy köszöni annak a Kapuvár melletti családnak a segítségét, akik megmentették a fia életét?

– A történetet pontosan nem tudom, de ha igaz, amit ír, hogy Peter fia pilóta volt a háborúban és lezuhant, de valami Jakab nevű família megmentette, mert elbújtatták, akkor soha a büdös életben nem fognak látni bennünket. Mert Győrben kik bombáztak bennünket, és mostoha apámnak az almásfüzitői házát kik rombolták földig, kik gyilkolták meg a barátaimat a vagongyárban? A rohadt, nagyképű amcsik, a kétszínű disznók.

Azzal Benedek vörösre gyúlt arccal széttépte a levelet. És amit soha meg nem tett volna a gyerekei előtt, rugdalni kezdte a székeket, hogy azok sorra borultak fel.

-Nyugodj meg drágám! Kérlek, szépen ülj le!- csillapította a felesége.

Benedek nagy nehezen hallgatott rá, végre leült és verítéktől csapzott homlokát törölgetni kezdte egy köténnyel.

-Tedd le a kötényemet, nem arra való – mosolyodott el Krisztina és hozott egy törülközőt. – Most pedig hallgass rám, figyelj szépen ide!

– Ha ennek az Aranyosinak, vagy tudom is én kinek, a fia soha nem jött volna bombázni Magyarországra, akkor sem mentem volna el. Soha, de soha nem hagynám itt a rokonaimat, a városomat, az emlékeimet, az eddigi életemet. Soha! – azzal zokogva Benedek nyakába borult.

– Akkor ennyiben maradtunk-válaszolta a férfi asszonya ölelő karjait átkulcsolva.

 

A könyv előrendelhető a kuntz.zoltan@gmail címen vagy facebook oldalamon!!! Az új kötetet ezúttal is az Oriold és Társai könyvkiadó jelenteti meg!

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: