2019
20
05

Ha eltűnik a levél?

Kezembe került egy több, mint 300 éves családi levél. Már a megszólító sorai is gyönyörködtetőek azon a régi, szép anyanyelvünkön, ami pedig még a Kazinczy-féle nyelvújítás előtt állt. A tizenhetedik század utolsó évében írták.“Nagyságodnak, mint nékem nagy bizodalmas, jó Uramnak ajánlom alázatos szolgálatomat” -így a megszólítás. Azután a viaszpecsétes levél kezdősora pedig így olvasható: “Isten minden üdvességes és kívánta szerint való szerencsés sok jókkal áldja meg Nagyságodat.” Ízlelgetni, mondogatni, hangsúlyozni valók ezek a régi szavak, szinte már lelket melengető, gyógyító hatásúak eldurvult közbeszédű világunkban. Akkor született ez a korabeli hivatalos üzenet, amikor éppen az irodalmi és köznapi levelezés a fénykorát élte Európa nyugati felén. A francia udvari és arisztokrata körökben éppen 1700 körül kezdte meg hódító virágkorát a rafinált stiláris igényességgel művelt levél, mint az előkelő társasági élet fontos tartozéka. A retorikus felépítésű humanista episztola és az érzelmeket, indulatokat kötetlenebbül kifejező barokk levél után ez a magas színvonalú francia levélirodalom már a klasszicizmus szellemében és stílusában fogant. Innen vette át a stílust magát a magyar irodalmi levél atyja, Mikes Kelemen, aki  kitalált nénjéhez írta a törökországi leveleit, a híressé vált példákép, Rabutin de Bussy pedig édes húgának címezte azokat. Mikes csodálatos anyanyelvünkön tökélyre vitte ezt a negyven évig tartó szellemi kalandot, hiszen Rákóczi fejdelemmel együtt Rodostón kellett száműzetésben élniük, hogy elkerüljék a Habsburgok véres bosszúját. Eközben itthon is egyre többen használták a magyar nyelvet, felváltva végre a latint és a németet. 1700-ban azonban még nagyon kevesen írhattak magyarul. Hiszen azok száma is kevés volt ,akik egyáltalán értettek a betűvetéshez. Ezért is jelent számomra hatalmas élményt és nem kevés büszkeséget ez a megsárgult árkus papírra írt, egyébként adóteher mentesítést kérelmező  családi levél.

Megírása óta több, mint három évszázad telt el. És félő, hogy  napjainkban éppen ennek a csodálatos műfajnak a végnapjait éljük. Vajon kik leveleznek még a hagyományos módon a világháló, ezen belül, az email, az sms és facebook világában? Bizony már csak az idősebb generáció. Édesanyám még számos levelet írt nekem a kollégiumba, és a sorkatonai éveim alatt is. Azokat is jó szívvel, szeretettel  őrzöm. Anyám lelkének lenyomatai azok. Aggódó, szerető, biztató szavak. Szinte magam előtt látom cirkalmas betűit, ha nincsenek is előttem levelei. Szépen írta, ahogy egykor a huszas évek végén megtanulta az elemi iskolában gondos tanítóitól. Jómagam is írtam még sok levelet, és azok bizony mások voltak, mint a mostani online üzeneteim. Mert utóbbiak személytelenebbek. A levél a papírján, a borítékon ott viselte a feladója személyének, egyéniségének egy-egy  darabkáját is. Szertartás volt felbontani, olvasni a sorok között, látni mások hangulatát a betűkben és a sorok rendjében. Érzelmi kapocs is volt ez egyben két ember között. Milyen kár lenne, ha mindez végleg eltűnne és maradna csak az online levelezés, amely sablonok közé szorítva jóval kevesebbet mutat a feladójából, annak gondolataiból és érzéseiből.

 

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: