Honti Pál

Aktív újságíró koromban rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg.Ilyen volt Honti Pál is. Aki jóval hetven elmúlt, de még gyalog jött be a szerkesztőségig Görbehalomból, ahol hosszú évek óta lakott. Amikor megérkezett helyet foglalt az egyik székben és mesélt, és mesélt vagy egy órán keresztül. Volt mit mondania ,hiszen erdőjáró, természetimádó ember volt. Arcára nem volt ráírva, de mégis tükröződött róla valamiféle keménység, amit az élet edzett acélosra. Szürke szemeiben mégis bölcsesség és szeretet

csillogott. Szegény sorsú parasztgyerekként csupán a hat elemit fejezte be,de később a katonaságnál több iskolát is elvégzett, tiszthelyettes lett és ökölvívó edző. Erdészgyakornokként folytatta civil életét, majd erdőőr és vadőr, erdővédelmi előadó vált belőle. Kisujjában volt az erdei világ mindensége. Nyugdíjasként bújt elő lelke mélyéből az írói hajlam. Ettől fogva sorra vetette papírra élményeit.” 1971-ben a kapuvári honismereti pályázaton, Hany Istók nyomában című tanulmányával első díjat nyert, később az írás a győri Kisfaludi Károly Megyei Könyvtár sorozatnyitó kiadványaként meg is jelent. Ebben az írásában természetrajzi ismereteit felhasználva kísérli meg rekonstruálni, hogyan élhetett egy árva kisfiú a Hanság vízi világában”. Nekem ez a kutatása tetszett meg a leginkább. Amikor a szerkesztőségben mesélt szinte beleélte magát Hany Istók mindennapjaiba. Részletesen kifejtette,hogy mit ehetett a vadgyermek, a magyar Maugli. Hogyan védekezhetett a tél hidege ellen. Miként bújhatott el az őt zaklató idegenek elől. Órákig elhallgattam volna, de egy újságírónak keményen diktál a napi robot, a következő cikk leadásnak határideje. Mégis mély nyomokat hagyott bennem ez az erdőjáró, sokat tapasztalt ember. Azok között őrzöm emlékét, akiket mindig szívesen láttam a soproni Előkapu kicsiny redakciójában. Nyomott hagyott maga után , tiszteletre méltó és értékes nyomot. Vadászíróvá vált a szó nemes értelémében és a vadak , a madarak, az erdei fák és bokrok műveiben őrzik emberi tartását.