2022
31
05

Hová lettél levelibéka?

A háború és annak hatásai mindenkit egyoldalú figyelemre kényszerítenek. Amellett most elsikkadnak a hírekben közölt extrém környezeti változások, hogy az Északi sarkon 30 fok feletti meleget mérnek és rohamtempóban olvadnak a jéghegyek, meg hogy Dél -Indiában árnyékban soha nem tapasztalt hőség osztja a halált. Itt a Kárpát-medencében gyakorlatilag kicserélődik a növényvilág, új fajok érkeznek és a régiek kipusztulnak. Soha nem látott rovarok ijesztgetnek bennünket kártevéseikkel, no meg eltűnnek gyerekkorunk lepkefajtái, a tücskök, a siklók, gyíkok. Nyári estéken hiányolhatjuk a sünöket, mókusokat és a baglyokat. Hová lesz a világ? Ki figyel még az embargós olajon, az árstoppos benzinen , a fenyegető élelmiszerhiányon és a rohanó infláción kívül bármi másra is? A minap nagyon megdöbbentem,mert  azt tapasztaltam, hogy hiába esett az elmúlt napokban viszonylag sok eső, a kertekben a növények mégis kókadozni kezdtek. Kevés a csapadék ahhoz, hogy pótolja a több hónapos aszály szárazságát. Még mindig szomjazik a föld. Az Ikva patak vízszintje órák alatt visszaállt  és most megint alig csordogál. És mintha hiába keresném a soproni erdők gyönyörű virágait. Csapadékosabb, páradúsabb környezet kéne tömeges megjelenésükhöz. Amikor 35 évvel ezelőtt Sopronba  érkeztem, egészen más volt itt az erdő és a hegyek természeti világa. Sokkal burjánzóbb és zöldebb volt minden. Nem hinném,hogy  csak én emlékezem rosszul.

A természet tudósai szerint  fél évszázada egészen más éghajlati környezetben éltünk. Emlékképeim is akadnak arról, hogy gyerekkoromban a rétek fölött milliónyi rovar döngicsélt, a nyárnak ez adta meg a muzsikáját és hangulatát. Virágok százai nyíltak mindenütt elkápráztatva mindenkit. Gazdagabb és tarkább  élővilág köszöntött ránk, hacsak egy kis sétát is tettünk a természetben.De ahogy számos faj eltűnt az életünkből, úgy homályosultak  el az évszakok jellemzői is. A mostani hét elején hajnalban még dermesztő hideg volt, majdnem télies hőmérséklettel, de már érezhetjük a következő napokban, ha nem is hőhullám, de forróság érkezik. Maga az ember is nehezen alkalmazkodik az ilyen  hirtelen változásokhoz, hát még a természet. De persze ki gondol most erre, amikor a háború félelme borzongatja  a lelkünket és félünk a kiterjedésétől, a nélkülözésektől és valljuk be első tüneteként a kényelmetlenségektől, majd az elkövetkezőkben talán még az elszegényedéstől és meglehet a szenvedésektől is.

Parány emberi léptékünkben képtelenek vagyunk többfelé is koncentrálni, talán majd a tudósok, a politikusok megoldják a feltülekedő gondokat. Ebben reménykedünk. Ám ahogy a környezet és a természet pusztulásáról érkeznek az elrettentő hírek, rá kell ébrednünk, hogy szinte semmi sem változik, a  problémák csak szaporodnak. Elég ha csak a legutóbbi fájó hírre, a Sajó folyó gyors pusztulására gondolunk.

Hatéves koromban nagymamám balatoni házában az udvaron levelibékák tucatjai éltek. Az orgonabokor és a málnás is tele volt velük. Anyám megfogott egy-egy példányt. Az aranyos kis zöld állatkákat egy befőttes üvegbe tette és leveleket, füvet, meg legyeket rakott melléjük. Így csodálhattam meg a békák életét. Igaz csak egy napra kaptam engedélyt erre, mert aztán újra szabadon engedtük őket. Ám ez a rövid idő is csoda volt a számomra. Naphosszat figyeltem az apró békák ügyes mozgását, ahogy egyik fűszálról a másikra másztak. És boldog voltam,hogy közel kerülhettem életük részleteihez. Azóta a levelibékák eltűntek. Nem csupán nagyanyám egykori házából, de a megszokott élőhelyeiken is csak elvétve látni már őket. Eltűntek, mint az élet annyi más apró szépsége is. Jobban kellett volna vigyáznunk rájuk. És most immár felfokozódva az élet hatalmas tétje az is, hogy vajon ránk emberekre is sor kerülhet ? Hogyan tudnánk megállítani a rombolást?

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: