2020
08
10

Hunujgária hajnala (VIII. részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet. Akinek nem inge, ne vegye magára

Ki jött volna rá, hogy miközben Péter hu Van korrekt tájékoztatásával győzködte az egybegyűlt prominens társaságot, a gondolatai egészen másutt jártak. Képes volt rá, hogy megossza szellemét és egyszerre két dologra is koncentráljon, most is ezt tette, és émelygett a gyomra akkor is, amikor az ujgurok vallását hozta szóba, és közben nézte a magyar egyházfiakat, akiknek szerinte fogalmuk sem volt ennek a rokon népnek a hitvilágáról. Látta kételkedő, megdöbbent tekintetüket, felháborodásukat, azok felháborodását, akik saját kis hatalmukat hitbizományként kezelik és a valódi, mély értelmű hitnél is fontosabbnak tartják.

Milyen könnyű felismerni Budundi rendszerének legfőbb támaszait, mintagyerekek ők a javából, mindig a magyar emberek nevében beszélnek, mindig egy kis sértődöttség, szinte már lányos megbántottság, de kétharmados férfi gőg ül a szemükben. Lám egy csodálatos új emberfajta: a Homo fideszisz, a valaha látott legnagyobb hungaricum. A centrális erőtér legcentrálisabbjai. Minőségi öltönyben járnak, elbizakodott, éles nyelvvel beszélnek és mindegyik istenadta, a múltját idézgeti,  például hogy ő mekkora heavy metal rajongó volt, micsoda koncertekre járt Judas Priesten, Metallicán, Rammsteinen és Nagy Ferón edződött az elmúlt időkig. Most is AC/DC-t meg Nirvánát, hallgat, aztán van, aki bodzaszörpöt készít a családjának, mint valamikor édes jó anyukája, de ez még mindig jobb, mint pacalt tunkolni közforgalmi utcán vágott disznóból, mellesleg Sorosnak keresztelték el szegény ártányt, de a disznó hiába okos, mégiscsak disznó marad, viszont a ló nyeríteni is tud és szép, ez nyerte meg tetszését egy másik elit gárdatagnak, kapott is ménest milliárdokért megint csak persze a miénkből, a közéből,  mármint a mi adóforintjainkból,  aztán olyan is létezik aki kiszista korában együtt focizott a mai nagy menőkkel, utcabeli srácokkal, akikkel bámulták a kiscsajokat, kár hogy ő nem ragadt meg a labdánál. Hát igen ők is emberek, közülünk valók, csak elidegenedtek tőlünk, luxus jachttal nyaralgatnak, meg birtokukba veszik a Magyar Tengert, mintha ez ősi jogon járna nekik, azért bizonygatják, hogy egy húron pendülnek velünk, mert nagyon népszerűek akarnak lenni, vagy maradni, kell ez nekik a hatalom megtartásához. De hát ők persze azt akarják elhitetni, hogy szerények, mint Hamupipőke, van, aki azonban csöppet sem fékezi a bírvágyát, túlzásba viszi és százmilliárdot kér a kedvenc vadászhobbijaira, és lőtt már mézkolibrit Kubában, meg kétfejű zsiráfot az Északi sarkon, most meg kiállítást akar, nem is kicsit, nagyot, világméretűt, ahol az Éti csiga trófeáktól a jégbefagyott mamut bébiig minden láthatnak a puskák és a vadak szerelmesei.

Szuperlatívuszokban azonban csak Budundi hobbijáról beszélhetünk, a fociról, igaz elődjétől sokat tanult e téren, de a stadionokat már készen kapta, azt senki sem tudja túlszárnyalni, legalábbis, ami az erre fordított százmilliókat illeti. Budundi a fociőrültségben követi a példáját, megszállottja ennek a sportnak, mert azt jól megtanulta, hogy a tömegsportok a diktátorok kedvenc népbolondító terepei. Állítólag Budundi egy kapuvá alakított heverőn alszik és feje fölött egy a hálóba zúdított bőrfoci leng, na persze, nem marhabőrből, hanem színaranyból. az pedig már nem semmi! Az afrikai kényurak is megirigyelhetnék, bár Papa Doc és Baby Doc arany karimájú vécébe ürített annak idején, de még őket is leutánozhatja, ha úgy hozza a szerencsés lapjárás.

Budundi persze mindenkinek megbocsát, de semmit nem felejt. Ő a híres nem felejtő. Bosszúálló? Volt rá elég példa. Nem nyakaz, de alaposan helyre tesz, vagy inkább helyben hagy. Ifjúkorában borostás képpel járt és Petőfire akart hasonlítani. Aztán a hatalom hevében megváltozott, mellényes, vasalt öltönyös, nyakkendőszíneket váltogató titán lett belőle. Lelkileg is átalakult és külseje követte ezt az átváltozást, a keskeny arcú, forradalmi lelkű, szikrázó szemű ifjúból, a durvító politikai küzdelmekben, széles pofacsontú, barázdált homlokú, üveges tekintetű, hordóhasú akarnokká vált. Mert akarta a neki járó első helyet, akarta a hatalmat, akarta az uralkodást mindenekfelett. Rajongásig megszerette a harcot, küzd mindenki ellen, aki nem az ő véleményén van, talán álmában is kardot ránt, hogy levágja a fejét a rátámadó sárkányoknak. Ő a sárkányölő szegény legény, mesebeli, de valós hősünk, akit ha háromszor is vágnak a földbe, mindig feláll és a végén nem a fele országot, de bizony az egész királyságot akarja.

Hajdanán egyetemi baráti köréből, összeverbuválta a társait, és nem engedte a csapatot szétszéledni, hanem vasfegyelemmel a markában tartotta. Bizony ehhez nem kevés tehetség és uralkodói ravaszság kellett! Pedig sok más lehetőség közül választhatott volna. Lehetett volna sikeres ügyvéd, erőskezű családapa, menő vállalkozó, rajongva szeretett futballedző, világcsavargó, vagy pókerbajnok, de megelőzte az átkozott politika, zsarnokot csinált belőle. Amolyan ravaszdi zsarnokot, aki kuruclelkű magyarnak mutatja magát, feketeöves utcai harcosnak, aki él-hal a kisemberekért, a magyarjaiért, de közben óriási ambíciókat ápolgat. Ő és a hívei eladták a fiatalságukat, tisztaságukat, hitelességüket, ki így, ki amúgy még a szüzességét is. Ma már a szemük sem áll jól, a beszédjük, ha kell mézes-mázas, máskor meg denaturált retorika, de a nyelvük mérget ont, csak a választásoktól választásokig terjed a látóterük, soha nem lesz belőlük a szó valódi értelmében vett igazi államférfi, csak hatalom és prédaéhes farkas falka. Furcsa irányba vitték ezt az országot, veszedelmes útra, ahonnan csak kisemmizve, agyonverten lehet visszatérni.

Hiába volt kegyes a sors ehhez az emberhez, hiába mutatta fel számára a misztikus jelet, a kihívást, amivel Magyarország legnagyobbjai közé írhatta volna be a nevét, ehelyett ő és haveri köre, harácsolni kezdett, hatalmi szövevényt épített ki, és mindenkit becsapott, vagy megvesztegetett, korrumpált és agyilag átmosott. Talán azért lettek annyira sikeresek, mert jól ismerik a magyar lelket és ezzel aljasul vissza is éltek. A magyar ember szereti magát szebbnek látni, mint amilyen. Három-négy sör után már az aranycsapat és Puskás kerül szóba, no meg a Nobel-díjasaink. Már hogy a magyar minden népnél okosabbnak, tehetségesebbnek hiszi magát. Ám hazudik önmagának is. Azt hirdeti, hogy szabadságszerető, holott többnyire a behódolás szabadságát szereti. Ha mégis felébred százévente, akkor világraszóló forradalmat csinál, és akkor nem kíméli életét sem. Hangoztatja, hogy befogadó az idegenekkel immár Szent István király óta, be is fogadott minden népet a Kárpát-medencébe, és amikor azok egyenlőséget, jogaikat követelték megdöbbent ezen. Trianon brutális ökölcsapása pedig végleg lesújtotta. Azóta is, ha meglát egy idegent az utcán, már gyanakodni kezd, Budundi elődje pedig arról is gondoskodott, hogyha migránst lát, azt már nyomban fel is jelenti. Végképpen pedig azt kedvelte meg, szegény hazánkfia, ha a gondoskodó állam és egy erős vezér ül felette, és ő irányítja az életét, megmondja neki, mikor mit tehet, és mit nem tehet. Mikor jó szülő, és főként mikor jó magyar és hazafi. Az erős vezérnek pedig sokáig sok mindent elnéz, tőle rengeteg szenvedést és igazságtalanságot is eltűr, hiszen még a híresen szép dalban is benne van: „Ott, ahol zúg az a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó”.

Budundi elnök pedig odáig jutott, hogy napjainkban már, mint népvezér tetszeleg. Ragyogni akar a nemzete felett és most éppen egy másik nép meghódításába kezdett. Ezt is megkapja majd, és új országot alapíthat, de egy napon meggyűlölik és átkozni kezdik majd, vagy éppen nevetni fognak rajta, mint egy extra különleges udvari bolondon, aki a legmagasabb helyről a legmélyebb pocsolyába zuhant. Ám úgy esett, mint korábban is mindannyiszor, földhöz csapódását győzelemnek hirdette, végül pedig maga is elhitte, hogy legyőzhetetlen.

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: