2020
18
10

Hunujgária hajnala (XI.részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

 

A merénylet

 

A hatalmas autógyár nagycsarnokában gyülekezett össze az ünnepelő tömeg. Igaz nem volt ez ünnep, inkább a politikusok kényszerű beismerése, itt is bajok vannak. Méghozzá nem is kicsinyek. A vártnál jóval rosszabbak lettek a gazdaság mutatói. Magyarország bruttó hazai terméke 2026. második negyedévében 19,5 százalékkal csökkent. A munkanélküliség rátája vészesen emelkedni kezdett és az infláció is az egekbe szökött. Most csillapítani jöttek a kedélyeket. Adolf Budundit mégsem kerítette hatalmába az izgalom vagy az elkeseredés, sőt felvillanyozva, vidáman, fickós vigyorral lépett a mikrofonhoz. Frissen pödört bajuszával egy hetyke huszárlovasra hasonlított, akinek csak a kard hiányzott oldaláról, a fejéről meg a csákó.

– Magyarok, honfitársaim! – rikkantotta bele a mikrofonba. – Nehéz időket éltünk az utóbbi hónapokban, de immár kijutottunk a gödörből. Látjuk a fényt az alagút végén. A kormány pedig mindent megtesz azért, hogy a munkahelyek megmaradjanak, sőt újabb munkalehetőséget teremtsünk, mert ebben van a gazdaság igazi motorja. Ez a csodálatos üzem sem kerülhette el a válság napjait. Az ilyen világszínvonalon termelő járműipari egységnek is most támogatásra van szüksége, amit mi készek vagyunk megadni. Az egész magyar gazdaság számíthat kormányunk támogatásra. A pénzügyi hátteret megteremtettük és erős meggyőződéssel biztatom önöket, nem csak túléljük a válság utáni hónapokat, hanem megerősödve kerülünk ki belőle, Nagy terveink vannak, minden termelőüzemünk előtt, a magyar ipar előtt, fényes jövő áll. Folytatódik a sikersztori – ennél a mondatnál megakadt a hangja, mert tőle jobboldalra nagyobb tumultust vett észre. Több százan mozgolódtak, furcsa bekiáltások, erős zaj hallatszott.

– Főnököm baj van! – ugrott a rögtönzött emelvényhez bizalmas embere, Tutika, aki még a testőröket is megelőzte fürgeségében. – Lázadoznak a munkászok, hirtelen tüntetészbe csaptak át. Azt mondják, egy fiatal fickó biztatja őket, a jármű összeszerelői részlegről érkezett, hosszú késszel kezdett hadonászni. – Zsarnok. Diktátor! – ezt üvöltözi most is. – Jaj-jaj mi lesz ebből főnököm?! Mit tegyünk?

– Igazán? – csodálkozott el tágra nyílt szemekkel Budundi.

A feszült helyzet azonban látszólag sem lepte meg. Mosolyogva hagyta azt is, hogy immár négy testőre, akik futva érkeztek felnyalábolják őt azért, hogy biztonságos helyre cipeljék. Eközben a merénylőt, ha annak nevezhetjük, üldözni kezdték a biztonságiak. Valódi macska-egér színjáték kezdődött a hatalmas csarnokban.

– Fogd meg! Teperjétek le! – hangzottak a parancsszavak. – Fuss gyorsabban! Cselezd ki őket! – biztatták az ellenoldalon, a gyűlés munkásai.

Valóságos hangzavar alakult ki pillanatokon belül. A menekülő pedig, aki cég feliratos, kék overált viselt, szinte akrobataként ugrált az előtte szétnyíló, utat adó tömegben. Közülük senki sem akarta elkapni, vagy elgáncsolni, sőt az üldözők előtt összezárva soraikat, akadályozták az elfogását, mintha élvezték volna társuk egyedi attrakcióját. Egyre többen biztatni is kezdték:

– Hajrá Dódi! Ne hagyd magad!

A Dódinak nevezett fiú pedig olyan ügyesen cikázott jobbra-balra, hogy végül egérutat nyert és elkezdett felmászni egy acél tartóoszlopra, macska ügyességgel jutott egyre feljebb és feljebb. A Security feliratos biztonságiak sem tétováztak, kirántott pisztolyaikkal célba vették. Már-már lőni kezdtek, golyózáport zúdítva a szerencsétlen bajokozóra, amikor a testőrség vezetője leintette őket. A fickó azonban rájuk se hederített. Felült egy áthidaló vasra és onnan mutogatott lefelé, csúfolta őket, nyelvét öltötte rájuk, majd többször beintett az alul gyülekező belügyi hadnak. Végül arra vetemedett, hogy letolta a nadrágját és hófehér ülepét a TEK-es legények felé fordította.

– Nyaljátok ki! – biztatta őket. – Piszkos disznók. Sünök, Budundi huszárok! – rikoltozta. Kapjatok el, ha tudtok!

Mutatványát óriási tapssal jutalmazták kollégái

– Ügyes vagy Józsi! Király, ahogy leráztad őket – kurjantották többen is tömegből.

Vagy tíz percig semmi sem történt, csak az alul gyülekező nézőközönséget irányították tisztes távolságra a rendőrök. A tömeg morajlott, füttyögetett és időnként nyomdafestéket nem tűrő bekiáltásokkal biztatta Józsit, aki egyre kihívóbban üldögélt a magasban, lábát lóbálta és pofákat vágott az alatta tanácskozó egyenruhásokra. Aztán mintha mi sem lenne természetesebb komótosan előhúzott a nadrágjából egy papír fecnit és a ráírtakat hangosan olvasni kezdte:

SZÁMONKÉRÉS.

(Írta egy igazsághívő munkás).

 

Te vagy a népbajnok bivalyfejű Budundi

Mi csak törpenótások Kárpátia magyarjai

Míg ifjú voltál hittünk benned gyakran

Aztán bűnbandáddal szép hazánkat szétloptad

 

Európa zsákból pénzelted seggnyaló népedet

Mindenki kapott, aki nem győzött dicsérni tégedet

Egyik nap hideget mondtál, másnap meleget

Kaptunk is bőven a hazugságaidból eleget

Így magyarok meg, úgy magyar ember

Meg, hogy munkára építed a jövőnket

Csakhogy soha nem adtad meg tisztes bérünket

Milliárdosaid lakájhada érdekelt csak tégedet

 

Színészetből jelesre vizsgáztál gazember

Sikerült átverned mindenkit, hitvány ember

A békét gyűlölted, a háborút imádtad

Bitoroltad a hatalmat, népedet megosztottad

 

Tűrtünk, amíg tűrhettünk

Szívtuk fogunkat, gazságaid lenyeltük

Ám egyre többen felismertük

Hamis prófétaságod, otromba csalásod

 

Így jött el a számonkérés napja

Nincs menekvés, béklyó készül lábadra

Rommá verted szeretett hazánkat

Mi meg most szétverjük duzzadt pofádat

 

A verselés befejezése után még biccentett is a fejével és hatásvadász mosoly jelent meg az arcán. Először döbbent csend ült a hatalmas gyártócsarnokra, majd irtózatos hangorkán tört ki pillanatok alatt és mindenki éljenezte, hurrázta a szavalót. Az üdvrivalgás csak nem akart abba maradni. Az egyre erősödő tiltakozást azonban már nem hagyták elharapózni és szétterjedni a rendőri egységek. A parancsnokok rövid megbeszélése után, végül döntöttek, kérésükre a gyár tűzoltói egy fürge szerelőkocsira ráépített, kitolható létrát hoztak. Körülbelül tizenöt méter magasban el is érték vele Dódit.

– Pfuj! Pfuj – üvöltött ekkor vagy ezer szerelőcsarnoki torok.

A fiatal munkást végül rúgkapálása ellenére a speciálisan kiképzett egység a kosárba téve lehozta. Adolf Budundi ekkor a megnyugtatására egybegyűlteknek rövid szónoklatot tartott:

– Látjátok barátaim a magyar alkalmazott elítéli az ilyesmit. Gyűlöli az erőszakot, mert ilyen a mi népünk. Ha kell, hősies harcra fogható az elnyomók ellen, szívére veszi az igazságtalanságot, de mély érzésű lelke van, ha az igaz ügyért kell a hangját felemelnie…

– Főnök nem a merénylőt pfujolták, hanem az elfogókat – súgta ekkor Tutika Budundi fülébe, aki azonban szóra sem méltatta személyi titkárát, helyette parancsokat osztogatott.

– Tartóztassák le a hangadókat és hozzák ide azt a kanmajmot! – utasította a biztonságiakat.

 

Folytatása következik

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: