2020
16
11

Hunujgária hajnala ( XVII. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

 

A vadászat

 

Budundiék élve a kínai elnök felhatalmazásával ismerkedni kezdtek a Hszincsiang-Ujgur Autonóm terület nyújtotta lehetőségekkel. Péter hu Van programot állított össze számukra, aminek megvalósítását rövidesen meg is kezdték. Rövid pihenő után pekingi tartózkodásuk harmadik napján repülőgéppel utaztak Ürümcsibe. Ahogy Péter az elnöknek javasolta elsőként a vidék keltette fel érdeklődésüket.

Izgalmas kalandként már az első napon a medvevadászat állt a programjukban. A tervek szerint az Ürümcsi tágabb körzetéhez tartozó Tűz-hegyhez helikopterekkel utaztak el. Itt terepjárók és profi vadászok vártak rájuk. Az ismerkedés és a rövid megbeszélés után elhatározták, hogy a híres Tűz-hegy aljában fekvő barlangokból hajtják ki a medvéket. Arra számítottak, hogy legalább 2-3 barna medvét ejthetnek el, amelyek meglehetősen agresszív állatnak számítanak ezen a vidéken. Szárazságtűrő bokrok és örökzöldek fedezékében foglalt helyet Budundi elnök és kísérete. Vezetőjük Alför Keshal, profi íjászként, hat felajzott nyilat hozott magával. Kettő legmodernebb amerikai gyártmányút, négyet pedig a hagyományos íjakból, szinte olyanokat, amivel honfoglaló őseink is lőttek ellenségeikre, olykor háromszor nagyobb távolságra, mint a nyugati íjászok.

Budundi természetesen ősi nyilat választott, míg Péter hu Van és Tutika a két amerikai technikai csodát. A szél nem mozdult, az árnyékban is elérte a hőmérséklet a 38 fokot így hát a vadászok homlokáról ömlött a veríték. Időnként kulacsaikból enyhítették a szomjukat. Már egy órája várakoztak és a hajtók nagy kiabálásaikkal, dobveréssel, kereplők csattogtatásával verték fel a nagyvadakat. Végül délelőtt fél tizenegy tájékában megnyílt, a tőlük mintegy hatvan méterre fekvő tüskés bokor, hatalmas barnamedve lépett elő, hajlongva és fejét ütemesen himbálva. Budundi lövésre emelte könnyű íját, megfeszítette a húrt és lélegzetvisszafojtva várt, társai csak készenlétben tartották fegyvereiket.

– Na, most – suttogta vadásztúra vezetőjük Alför Keshal.

A medve immár alig tizenöt méterre lehetett tőlük. Az elnök már célba is vette, szívtájékra célzott és a hüvelykjével végsőkig kifeszítette az ideget, a közepéből már-már kiengedte az éles acélszikékkel ellátott vesszőt. Aztán hirtelen valami furcsa dolog történt. Az állat megtorpant és magasra tartva mancsait egy méretes butykost tartott szája elé. Mindenki dermedten nézte, ahogy az óriás termetű bundás, kortyolgatni kezdete a butykos tartalmát. Ivott és ivott szakadatlanul, hogy félelmetes szája szélén is lecsurgott az ital, majd amikor teljesen kiitta az üveg tartalmát, nagyot böfögve feléjük hajította az üres flaskót. Az nagy csattanással széttört egy szikladarabon, erős pálinka illat áradt belőle. Budundi azt hitte álmodik.

– Hogy a fenébe jött ide ez a részeges mackó? – kérdezte Keshalt elképedve, aki maga sem tudta a válasz, csak a vállát vonogatta.

– Részeg medvére nem vadászom – engedte le az íjat maga elé az elnök. Ez méltóságon aluli – Hát nem látja kedves Keshal, hogy ez az állat a sárga földig leitta megát, hiszen már a lábán sem tud megállni.

És valóban a medve testének tengelye körül megpördülve a földre pottyant. Leült a porba, nagyokat és elégedetten morgott, majd szétvetett lábakkal, bambán maga elé bámulva, hortyogva elaludt.

– Én, én nem is tudom mi történhetett – motyogta értetlenül az ujgur vadászvezető. – Ez valami képtelenség! Bocsásson meg elnök úr. Jómagam a legkevésbé tehetek róla. Máris intézkedem, hogy új vadászterületre és igazi prédára menjünk.

– Á, nem kell! – legyintett fáradtan Budundi.

– Szerf Öshal lesz a vétkes – szólalt meg ekkor a túravezető segédje. bizonyos Aluk Momedani. – Ő tegnap elkotyogta nekem, hogy van itt a Tűz-hegy tövében egy hatalmas medve, itt lakik a barlangjában, valamikor cirkuszban lépett fel. Szelíd, mint a bárány, de az idomárok rászoktatták a pálinkára. Barackpálinka a kedvence. A turpániak hoznak is neki bőven belőle, mert ha nem itatják, betör a városba és tör, zúz mindent. Csak azért nem lőtték még le, mert idegenforgalmi nevezetesség. Az amerikai turisták százdollárosokkal hálálják meg, ha megmutatják nekik a macit, amint éppen piál.

– Hogy a fene a jó ízlését – vágott közbe Budundi, a barackpálinka az nekem is könnyen csúszik le a torkomon. Itt a kertekben sok barackot és szőlőt láttam, míg idefelé utaztunk. Kétszer akkorák ezek a gyümölcsök, mint otthon. Hallottam már sokat az ujgur kertkultúráról, de részeg medvékről nem.

– Hanem van ennek a mackónak a nyakában egy csillogó lánc, ha jól láttam. Ne vegyék tolakodásnak, de azt szívesen elfogadnám emlékbe, mégsem találkozom talán többé ilyen híres, piás medvével. Tutika odamennél hozzá, már úgyis alszik szegény pára, hozd ide nekem azt a nyakláncot.

– Én – e fönőköm??? – képedt el. – Borzasztóan félek tőle, erősz az a macika még álmában isz! Nem lehetne valaki mász?

– Na, gyerünk, ne gyerekeskedj, ha felébred, bizonyisten megijesztem egy nyílvesszővel, ne félj te anyámasszony katonája.

Azzal Tutika nem tehetett mást, eddig még soha nem merte a főnöke parancsait megtagadni, félve, remegve elindult hát a láncért. Szépen le is húzta a vadállat nyakából, aki nem ébredt fel, de amikor már pár lépésre eltávolodott a medvétől egy hatalmasat hördült álmában. Tutika erre, mint akit puskából lőttek ki, futni kezdett, és meg sem állt vagy onnan nyolcvan méterre egy hegyi forrás kőkávájánál. Megkönnyebbülve éppen kifújta kicsit magát, amikor az történt, hogy a másik lesben ülő csoportból valaki őt nézte medvének. Kicsinek látta és véznának, de mégiscsak medvének, így hát célba vette a nyíllal és lőtt.

– Szegítség! Szegbe lőttek főnököm! – hallatszott a vészteli kiáltás a forrás irányából, de akkor már mindenki ide-oda gurulva a földön hasát fogva röhögött. Tutika pedig visszavánszorogott hozzájuk a fenekéből kiálló nyílvesszővel, világraszóló szerencsétlen benyomást keltve.

– Gyere ide kisszolgám – vigasztalta Budundi és megvizsgálta a halálra rémült Tutika hátsóját.

A nyílvessző, amit valószínűleg nagy távolságból lőttek ki, szerencsére csak mintegy három centi mély sebet ütött, alig állt bele Tutika ülepébe. Az elnök egy gyors mozdulattal ki is húzta onnan. Abban a pillanatban a sérült kétségbeesve rázendített.

– Isztenem atyám! Meg fogok halni! Szétlőtték a szeggem! Ki neveli fel majd szegény árváimat!

Erre a mutatványra már mindenki fetrengett a földön, sokaknak könnye hullott, szinte szétszakadtak az egyre csak erősödő, hullámokba újra meg újra rájuk törő hahotától.

– Ügyes vagy Tutika, mondta Budundi, és elvette tőle a láncot, amit személyi titkára még mindig a jobb kezében markolt, teljesen megfeledkezve a különleges szuvenírről.

 

Folytatása következik

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: