2020
22
12

Hunujgária hajnala (XXV. részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

A hun eredet vizsgálata

 

Természetesen Budundi orvosi vizsgálatokkal is igazolni akarta az ujgurok és a magyarok rokoni kapcsolatát. Genetikusok, antropológusok, régészek hada állt a rendelkezésére, ahhoz hogy bizonyítsák a Kárpát-medencébe érkező őseink ugyanazzal a génállománnyal, vagy legalábbis majdnem azzal rendelkeztek, mint a hunok, akiket az ujgurok is őseinknek tekintenek. Az örök vita a magyarok hun eredetéről ismét fellángolt a szakmai körökben, de a politikai nyomás és a propaganda hatására egyre inkább az a vélemény kerekedett felül, hogy a közös őseink igenis a hunok voltak, tehát megdőlni látszott a finnugor eredet hívőinek elképzelése. Egy nagy nemzetközi DNS-kutatás eredményeként a tudósok, arra a megállapításra jutottak, hogy a magyaroknak genetikailag semmi közük sincs a finnugor népekhez, viszont igen közeli genetikai kapcsolatban állnak a belső-ázsiai korábbi, és ma ott élő török népekkel, így a belső-ázsiai ujgurokkal.

A vizsgálati eredményeket azonmód felkapta a kormány politikáját támogató média. A téma szakértőinek nyilatkozatát lehetett olvasni folyamatosan a legnagyobb napilapokban, riportokat láthattak a tévé csatornákon, a világhálón pedig naprakészen jelentek meg cikkek az ujgurok és magyarok lelki, testi hasonlóságáról. Konferenciák, nemzetközi fórumok foglalkoztak a témakörrel és egyre gyakoribbakká váltak a két nép múltját és jelenét bemutató fesztiválok, ahol hangulatos zenei programok, népművészeti vásárok, íjász versenyek és solymász bemutatók tarkították a programokat. Az elnök azonban ennyivel sem elégedett meg. Ahhoz persze, hogy saját népe rokonszenvvel és tárt karokkal fogadja a több százezres létszámokban meginduló betelepítéseket még több érvet kellett felsorakoztatni, fel kellett csigázni a magyarok altruista hajlamát és erre annál is inkább szükség volt, mivel Budundi elődei korábban mindent megtettek azért, hogy a migránsokat a lehető legrosszabb fényben tüntessék fel, kerítéssel szigetelték el az országot a szír, afgán pakisztáni, észak-afrikai bevándorlók elől. Harcot indítottak Brüsszel befogadási irányzata ellen. Ennek propagandaszintje az egekig szökött, az akkori kormánygépezet elérte, hogy az egyébként lelke mélyén mindig szívesen kaput nyitó magyarok idegen gyűlölővé váltak, egy hamis, és hazug politikai manipuláció eredményeként. Budundi elnök ellenpropagandájában viszont már odáig ment, hogy ország-világ előtt kinyilatkoztatta:

– Az ujgurok nem csupán rokonaink, de az egész világon az egyetlen nép, amely a szívébe fogadott bennünket, amely testvérként tekint ránk és hisz a közös jövőnkben itt Európa közepén! Szavainak még további nyomatékot adott azzal, hogy meglátogatott egy kutatóközpontot, ahol azzal foglalatoskodtak, hogy az önként jelentkező ujgur férfiakat és nőket alapos anatómiai, genetikai vizsgálatoknak vetették alá. Itt voltak olyan szakértők, akik a régészeti genetika eszközeivel csontmaradványokból kivont DNS alapján rekonstruálták a múltbeli eseményeket és a kutatók a honfoglalók genetikáját tanulmányozva a csontmaradványokból kinyert mitokondrium DNS-ből kimutatták, a hogy a honfoglaló magyarok jórészt a hunoktól származnak, akárcsak az ujgurok. A genetikai felméréseket azonban a jelenkori magyarok és ujgurok összehasonlítására is kiterjesztették. Meglepve tapasztalták a testalkati hasonlóságokat és ez Budundi elnököt teljes mértékben felvillanyozta. Úgy látta, most már kezd összejönni elég muníció a tarsolyában, amivel betelepítési programját, nyílttá és elfogadottá teheti. Amikor egy anatómia vizsgálatot látogatott meg éppen ötven fiatal ujgur férfi és nő csontozatát, izomzatát, belső szerveit és arcformáját, agytérfogatát elemezték. Óriási propagandát csinált a látogatásból. Legalább száz újságíró, tv- és rádiótudósító követte az elnök minden lépését, akik mindenről tájékoztattak, nyilatkozatokat, riportokat készítettek. Csupán egy helyen kellett kívül rekedniük a programban, a biológiai, testfelépítési vizsgálatoknál, ahol az ujgur önkéntesek ruhátlanul sorakoztak fel, azért, hogy tetőtől talpig áttanulmányozzák őket.

– Elnök úr, éppen most zajlanak a testalkati felmérések, oda természetesen nem mehetünk be, mert minden alany teljesen meztelenül vesz részt rajta, de ha úgy kívánja, az úgynevezett detektív tükrön át bepillanthat oda is? – tájékoztatta a projekt vezetője Budundit, aki az invitálásra rábólintott és máris abban a teremben voltak, ahonnan befelé mindent meg lehetett figyelni, de az ott tartózkodók kifelé semmit sem láthattak. Így hát természetesen és gyanútlanul viselkedtek. Éppen ötven fiatal nő sorakozott fel a vizsgálatokra. Az elnök és kísérői, csak ekkor ébredtek rá, hogy mire is vállalkoztak, amikor az ötven fiatal női testet meglátták a maga természetes kitárulkozásában, a legkülönbözőbb alkati sajátosságokkal, mell és csípő mérettel, kar és lábhosszal, arcformával és hajzattal. Kétségtelen szépek voltak és még az esztétikailag kifogásolható formák is csak fokozták a szemlélődők elragadtatását.

– Főnök esztet nem bírom, nagyon kanosz lettem – suttogta Tutika Budundi fülébe.

Ám a testőrei is odavoltak. Lestek, mint éhes disznó a kövér makkszemekre. Igaz Budundi nem csorgatta a nyálát, mint a gorillái, de azért meghökkenését alig tudta leplezni, igyekezett tárgyilagosnak tűnő kérdéseket feltenni:

– Milyen városokból érkeztek a hölgyek? Vizsgálják-e a kondíciójukat is? Bőrszínűket és orrformájukat? Az elnök és kísérőik zavarát a kalauzoló programfelelős – főorvos azonnal észrevette, ezért csak röviden és kimérten válaszolt, majd  alig néhány perc elteltével már ki is tessékelte a csoportot, végül is nem egy erotika bemutatóra jöttek. Budundi kinn hűvös, pókerarcot vágott, de a fejében már megszületett az eszelős gondolat, ezentúl minden betelepülésre érkezőt egyenként és alaposan meg kell majd vizsgálni, hogy megfelel-e egy átlag magyar testi és pszichológiai, és mentális adottságainak. Azaz például az intelligencia kvóciense eléri – e a 120-at. Erről törvényesen is rendelkezni kell. Az összehasonlításokat pedig alapos szakértői munkával el kell végezni és a kapott adatokat ki kell értékelni. Csak azokat engedhetik be Magyarország területére és telepíthetik le itt, akik tökéletesek. Tökéletesen egészségesek, tökéletes felépítésűek, és tökéletesen szépek, érzelmi és szellemi intelligenciájuk egyaránt magas fokon áll. Persze az ilyen felméréseket majd leplezni kell, nehogy az ellenségei még megvádolják azzal, hogy ő rasszista és a fajelmélet hívőinek útjára lépett, egy felsőbbrendű faj kiválogatásának programját indította el. Az elnök jól tudta, hogy kockázatos Adolf keresztnévvel megkísérteni a múltat.

 

Folytatás következik

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: