2021
11
01

Hunujgária hajnala( XXVIII. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

 

Nemzeti para-parádé

 

Az ujgurok betelepítése egyre inkább a kultúrára is mély hatással volt. A képzőművészeteket már uralni kezdte az új ultranacionalista irányzat, amely a nemzeti erőt és összetartást állította kifogyhatatlan témául. Az irodalom, a zeneművészet és a színházi előadások világa azonban még némi ellenállást tanúsított. Még valamelyest megőrizhették a kultúra, az önkifejezés és az alkotás szabadságát. Budundi azonban fokozatosan államosította azokat is, és rájuk húzta a sematizmus rabfátylát. Méltóan elődjéhez, igazi kultúrharcot vívott és annak megkezdett útját folytatva az irodalomból kiszorították a modern nyugati szellemű, szabadelvű műveket, és egy kézbe csoportosították a könyvkiadást is. Csak a kultúrát irányító pártemberek, a fanatikus főmuftik megszabta nemzeti gondolatot és a magyar életet, annak vaskézzel előszabályozott irányait ábrázolhatták és mutathatták be regényeikben az írók. A színházakban óriási állami támogatások hatására, olyan színműveket láthatott a közönség, amelyek a múlt század első felében uralták a színpadokat. Egyrészt a dicső történelmi múlt felidézése volt a cél, másrészt a középosztály és a szórakoztató polgári színház felújítása, melyet annak idején Herczeg Ferenc, Harsányi Zsolt, és Csathó Kálmán képviselt a legmarkánsabban műveiben. Ám az ehhez a vonalhoz igazodó új alkotásokat is várták és bőkezűen jutalmazták. Az ellenállás a kicsi belvárosi színházakban és pince színpadokon még egy ideig tartotta  magát. A kabaré műfaját is sikerült még néhány kiváló darabbal életben tartaniuk a legbátrabb rendezőknek. Ez azonban óriási kockázattal járt, a gondolatőrök mindenütt megfordultak, kifürkészték a legeldugottabb pinceszínházakat is, ahol csak nagyon kevés értő közönség gyűlt egybe. Budundi kedvence, Tutika ezerötszáz gondolatőrt alkalmazott, és ha kellett emberei lecsaptak a legváratlanabb pillanatokban is. Így történt ez az egyik XIII. kerületi apró színtársulatnál is, ahol éppen a sematizált, mintaként szolgáló magyar családot figurázták ki egy kabaré darabban:

Hölgyeim és Uraim! Kezdődjék a nemzeti para-parádé! – hangzott fel a kisméretű színpadon egy cilinderes, okulárét viselő, sétapálcát forgató narrátor szájából.

Azután megszólalt a négytagú kórus: Leszállt az este. Együtt a szent magyar család. Apa és anya, meg a három kisdiák. Apa pihen, lazít a nehéz munkanap után. Anya még gürizik. Vacsorát főz és mosogat, várja a vasalás.

Első jelenet, amelyben trónuson a szent család:

-Íme Apa, aki száz százalékig férfi. (Apa a fotelben elterpeszkedve a tévét bámulja, egyik kezében dobozos sör, a másikban hagymás chips.) Ő a ház ura. Vagyis inkább a ház hasa. Méltatlan vetélkedés folyik ugyanis Apa és Anya között. Anya, aki száz százalékig nő, a kilencedikben van, de Apa pocakja öt centiméterrel előbbre tör a cél felé. És immár győz, mert győznie kell, ott ül már a célegyenesben. Hajrá Apa! Te feketeöves utcai harcos! Apa is szurkol az istenadta, veszettül szurkol a magyar válogatottnak, hiszen ő az Apa, a családi béke morcos őre és motorja. Na, Apa tölts még egy kis hungaricumot!  Most barack pálinkát löttyint le a torkán, az élvezettől felhördülve. Lábánál két dobozos sör, az még ma bevetésre vár. Most már nincs, aki visszatartsa, készülhet Apa babérkoszorúja. – Böff ! – kicsit gyorsan kortyolta az APÁ-t, az Óvatos duhajt, Apa.

Apa bentről kiállt. – Hol vagy Anya? Hol van a szendvicsem?

„Álmaimat száműztem, mi maradt énnekem, egész nap a háztartás, meg a sok gyerekem. Vállaltuk, mert támogattak, kell a hazának a magyar gyerek, hát ezt mondta a nagy Harcos, de érzem megint fáj mindenem, megint jön a negyedik, most mi lesz velem? Istenem mi lesz most énvelem?  Megindulnak a szülési fájdalmak. Anya görcsösen meghajol. A nappaliból harsány ordítás: Gól! Gól ! Gól! Győzelem!

Anya betámolyog a nappaliba. – Azt hiszem elment a vizem!  Apa torkaszakadtából ordít. – Bejutottunk! Végre! Hajrá magyarok! Hajrá bajnokcsapat!

Megszólal újból a kórus: Hunujgáriában a szabadság: szolgaság. A háború: béke. A tudatlanság: erő. Kétszer kettő pedig mindig öt!

A kórus végszavára érkeztek meg a gondolatőrök és betörtek az apró színházba. Az iménti jelenet félbeszakadt, minden szereplő riadtan és kérdően figyelt a betolakodókra. Civilek voltak, de mindegyikük jobb karján szalag, jól látható felirattal: „Nemzeti gondolatőrség”

 

Folytatása következik

ez is érdekelheti

  • Datolya a béke gyümölcseDatolya a béke gyümölcse Megkezdődött a datolya szüret Izraelben. Napjainkban a nagy szemű, édes és különösen […]
  • Az elveszett ÉdenkertAz elveszett Édenkert A középkori filozófus, Roger Bacon szerint a kertészkedés a legnagyobb tökély. Igaza […]
  • CáfolatCáfolat "Nem kifütyültek, hanem megtapsoltak a Néppárt frakcióülésén. És nem azt javasoltam, […]
  • A szakszervezetek ultimátuma Ebben az esetben már nincs értelme kommunistázni. Sorosozni, vagy gúnyos, fölényes […]
  • Kísért a múltKísért a múlt Valójában nagyon szomorú, hogy a nemi hovatartozás társadalmi összefüggéseit kutató […]
  • Ha kiszáradna a Fertő tó…Ha kiszáradna a Fertő tó… Egykor volt Sopronnak egy valódi természet és környezetvédője, Csapody Istvánnak hívták. […]
  • Lőni, vagy nem lőni ?Lőni, vagy nem lőni ? Kamaszkoromban amikor egy kölcsönvett légpuskával lelőttem egy galambot, haláltusáját […]

Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: