2020
17
04

Katonai művelet

Az öregember egy zsebkendővel megtörölte a szemét. – Hát sor került rám is ?! – morfondírozott. Két hónapja volt már a kórházban, előrehaladott tüdőrákkal és combnyaktöréssel került be. 84 éves volt. Csinos, zöldszemű és hosszú, vörös hajú ápolónő közölte vele, hogy neki is mennie kell. A lány megigéző hajfürtjeit kendőbe rejtette, az öregúr azonban egy alkalommal meglátta, amikor ki kellett bontania. – Igazán szép kis teremtés ! – suhant át az elismerés a fejében. Kár, hogy ő mondta meg nekem. Dehát ilyen az élet, a szépet mindig porig sújtja a rossz.  Aztán más jutott eszébe: – Júlia! Igen ő volt ilyen – mosolyodott el. Olyan boldog emlék. Ő huszonöt volt, Júlia meg tizennyolc. – Milyen messze tűnt a káprázat- sóhajtott beteg tüdejével, majd érezte, hogy vér gyűlik egybe a szájába. Hosszan, vontatottan köhögött. A nyálban úszó vércsomót beleköpte a zsebkendőjébe. Nyomorultnak érezte magát, de így volt ez már vagy egy éve, amióta meghalt a felesége, senkire sem számíthatott.  – C;est La Vie! – nyugtázta magában és a takarója mellett fekvő kacsáért nyúlt. Hirtelen belépett a kórterembe a főnővér. Az öreg összerezzent.

– Na papa készülődik már ?! – kérte számon, vészjósló tekintettel  a gubbaszkodó férfit, aki még egyet pisilni szeretett volna, de most éppen elakadt a számára amúgy is fájdalmas és kínos műveletben.

– Igen – nyögte ki csendesen. A főnővér elrobogott. Még ketten voltak rajta kívül a kórteremben. Az egyikük időnként sóhajtozott, másikuk halkan hörögve haldoklott. – Jó neki – gondolta az öreg, már nem tudják kidobni. – Én persze mindig végigcsináltam mindent. A háborút nyolcévesen. Halottakat látni a romok között.  A porba dőlt házukat, és zokogó anyját, aki hiába várta a férjét haza. Eltűnt a fronton, mint annyian. Ötvenhatot is megcsinálta, majdnem akasztották, csak egy távoli rokon közbenjárásának köszönhette, hogy életben maradt. A Kádár rendszert, amiben az volt a csuda, hogy látta egymást csókolgatni az elvtársakat, akik később, a rendszerváltás után menedzseres kézfogással üdvözölték egymást. – Uram-bátyám, micsoda színváltás! Mit ér az élet? Mennyi mindenen kellett keresztül mennie, tudva tudván, hogy szinte semmi értelme. Csak azért mégis voltak szép napjai. Júlia. A gyerekek. Munka és foci. Sakkozni is szeretett. Néha külföldre utaztak nyaralni,már Arankával. Szerette a feleségét…

– Még mindig nincs kész ?! – tört rá ismét a cápa arcú főnővér.

– Nem megy – nyögte ki panaszosan. Vizelete így is mellécsorgott, sárga terjedelmes foltot hagyva a lepedőn .

– Vén disznó! – morogta magában a főnővér. De aztán, még hátrafordult: – Öt perc múlva újra itt leszek és addig végre készüljön el- sziszegte ellentmondást nem tűrően. Nem tudta, hogy ez katonai művelet?! Felsőbb helyről érkező utasítás – tette hozzá jelentőségteljesen.

– Nem, ez embertelenség ! – suttogta utána az öregember, de most már alig jött ki hang a torkán. A távolba révedt a tekintete és már a felboruló kacsa sem érdekelte. Júliára gondolt, akivel egy csónakban ültek valamikor a hatvanas évek elején. – Milyen erős volt akkor még a karom! Egyszer áteveztem a tavon Balatonföldvárnál, a Tihanyi révnél kötöttem ki. Istenem, Balaton, nyár, szerelem. Milyen gyönyörű volt az a lány. Hosszú, vörös, göndör hajával. Hajszálfinom, selymes bőrével. Ahogy ölelték egymást a víztükörben meglátták egybe fonódó testüket. A tó soha még nem volt olyan sima, annyira nyugodt és fenséges, aztán később sem  az elkövetkező évek alatt. Pedig hányszor járt a Balatonra. Barátokkal, szerelmekkel, családdal, gyerekekkel, utoljára szegény feleségével, akit a rák egy évvel hamarabb elvitt. Most egy nagyot sóhajtott és a titokban markában szorongatott tabletták utolsó darabját is a szájába gyömöszölte. – Nem szabad köhögnöm, hogy ki ne essenek- ez volt az utolsó gondolata. Meg az, hogy végre sikerült valamit nem végig csinálnia. És ezen bágyadtan elmosolyodott.

 

 

 

Fénykép: csodálatosbalaton.hu

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: