Kemény fából faragták őket

1988. januárjában hideg szelek fújdogáltak nyugat felől. Meg-megtépték a Tűztorony sasmadarát. Az Előkapu kicsi szerkesztőségének ablakán kitekintve fázósan összehúzódó embereket, az utcaköveken kavargó hópelyheket látott a témára vadászgató újságíró. Ezúttal nem kellett sokat várni, a téma bejött a redakcióba magától is. Széles vállú, mokány testalkatú fiatalember érkezett hirdetést feladni Erzsikéhez az aprókat mindig felvevő hirdetésszervezőnkhöz. Jó szimatomnak köszönhetően rövidesen megtudtam,hogy nem akárki keresett fel bennünket. Borsos Ferenc volt az, aki már nyolcadikos korában felvette a bokszkesztyűt és néhány év alatt ötszörös magyar bajnokká küzdötte fel magát, versenyzett a magyar válogatott színeiben. Alig fél óra alatt megnyílt az az ember, akit pedig a ringben sokszor reménytelen feladattá vált akár megközelíteni is. -Badari Tibor felfokozott támadó játékomat értékelte a legtöbbre. Ma sem félek a kockázattól, a “civil” életben vállalkozó lettem. Egy öreg dózerral kezdtem, nappal inamszakadtáig dolgoztam, éjjel megállás nélkül javítottam. Aztán bejöttek a megrendelések , volt akinek pincét ástam, a tsz-nek kőport bányásztam. Hulladék anyagok szállítását és eltemetését vállaltam. Egy alkalommal a köztisztaságiak fél évre vállaltak el egy munkát, amit én szinte feleannyiért három nap alatt elvégeztem…És amint mesélt ez a barna szemmel huncutul mosolygó fiatalember kezdtem őt megkedvelni, mert többet láttam benne, sokkal többet egy átlag embernél. A cikk három és fél évtizede készült, azóta az egész város, de Magyarország nem csekély része is megismerhette a Borsos céget. Megismerhette nem csupán feltörekvő, szívós és óriási energiákkal rendelkező vállalkozóként, de segítőkész emberként is. Mert nem csupán kíméletlen akaraterővel rendelkezett, de ha kellett mentette a bajba jutottakat is, mint 1987 telén kiskatonák teherautóját vontatta ki a hóviharból, majd kihúzta a bátaszéki tanács behavazott buszát is az árokból. A családjából, felmenőiből, vagy csak önön magából áradt és árad ki ez a féktelen tenni akarás, a veszélyes kihívások szeretete, ki tudja ezt. Mert ki akarna egy többtonnás erőgéppel, lavírozni az omladékos sziklafal tetején, kockára tenni az életét sokszor csak egy elismerő kézfogásért? Ma már Borsos Ferenc mondhatni megállapodott üzletember. Márkás motorokkal, luxus kivitelű autókkal, szép házakkal és miegymással maga mögött. Újabban repülőgépet is vezet, és ha fentről nézi a világot bizonyosan sokkalta többet meglát az emberekből, akiket megismert a hosszú évek során. Családja, barátai vannak. Színes, gazdag életutat járt be. Talán annak köszönhetem,hogy velem is jó kapcsolatot tart immár évtizedek óta, mert mindig őszintén tiszteltem azt, amit saját erőből megcsinált magának. Ő tanított meg egy játékra is, amit bizony nem újságíróként érdemeltem ki nála. Hátat fordított és egy pénzérmét nekem kellett meghatározatlan időpontban ledobnom, hirtelen megfordulva mindig elkapta. Ilyenek voltak a reflexei és talán még ma is ilyenek! Ha fordítva csináltuk nekem soha nem sikerült.

Másik riportalanyom,aki emberként is megnyílt előttem és szinte barátokká válhattunk Geiger Kálmán, az állatpreparátor volt. Ő is akárcsak Borsos Feri magának köszönheti hosszú-hosszú karrierjét. Ő a madarak, az állatok, a természet végtelen szeretetét őrzi mély szenvedéllyel. Amikor kezdte sok irigye támadt, mert megvádolták hogy preparált állatokkal üzlettel. Bármikor nála jártam, és ezt bizony jó párszor megtettem én egy igazi soproni Rambót ismerhettem meg a személyében. Úgy bánt a kutyáival, hogy azok szeme villanására is engedelmeskedtek, úgy szerette a lovait és annyira jól ápolta őket, hogy valamennyi a barátjává vált. A madarakat pedig egyenesen imádja és imádta. Több vadászsólyma volt, akikkel akárcsak kutyáival nagyon komoly európai díjakat is nyert. A kilencvenes évek elejére lovas sólymászat nagy mesterévé fejlődött, akkor még egyedüliként az egész országban. Ami pedig az állatpreparálást illeti, azt olyan fokra fejlesztette, az elmúlt évtizedek alatt,hogy munkái szintén számos hazai és nemzetközi elismerést arattak. Én bizony láttam őt munka közben, néztem ahogy kezei alatt megelevenednek az elpusztult emlősök, hüllők, madarak és valóságos élő csodává, a természet megörökített szépséges szobraivá válnak. Ez bizony művészet a javából,amit a Geiger Kálmán mára fokozott elismerések tűpontjába helyezett. Úgy ismerik, mint a szakma egyik hazai legkiválóbbját. Újabban vadászkutyáival ér el sikereket, best junior, fajta győztes,emlékverseny helyezéseket, és sok minden egyebet. Utazik mindenfelé, példát ad állatszeretetből, mesterségbeli tudásból, az ősi kapcsolat feltámasztásából, ami a ló, a vadászsólyom és a vadászkutya jelképeként teljesedett ki a szívében.

A harmadik különös ember, akinek sok újságcikket köszönhetek Horváth István , a kutyaszánhajtó volt. Huskykkal bizonyított a nem mindennapi sportág területén. Ő is self-made man, akárcsak a másik két riportalanyom. Gyerekkorától fogva foglalkozott a kutyákkal, rájött hogy sok finom érzékkel áldotta meg a sors ahhoz ,hogy szakterületén feltörjön a legjobbak közé. Tagja lett a Terep és Vadászíj Egyesületnek, belépett az ausztriai Északi Szánhúzó Kutyákat tartók csapatába. Volt idő, amikor tizenegy huskyjával naponta edzett. Igaz Sopronban is egyre kevesebb lett a hó, de ő akkor száraz terepen háromkerekű kocsival hajtotta a négylábúakat. A kutyák hámját, és magát a szánt is maga készítette. Felhasználta a nyugati szakirodalmat ehhez. Megszállottként vett részt nagy versenyeken, mint például az Alpokban ,ahol mínusz 22 fokban is sátorban éjszakázott. -Edzettnek kell lenni – mondta. És azt is kifejtette,hogy nagyon sokat tanult az állatok világától, ahol sokkal tisztább és becsületesebb törvények uralkodnak, mint az emberi közösségekben. Nem tudom ,hogy sikerült -e nagy álmát megvalósítania, részt venni a messzi Alaszkai Nagy Díjon, ahol 1100 mérfölddel kell megküzdeniük az indulóknak. De nem is ez a lényeg, hanem, az hogy Sopron nem csupán írókat, költőket, művészeket, tudósokat, zeneszerzőket, színészeket, építészeket, mesterembereket adott a hazának és sokszor a nagyvilágnak is, hanem a küzdelemre született különös tehetségeket, akik maguk sem tudják mi hajtja őket előre. Talán valami ősi energia, ami nagy dolgokat rejteget, ha gazdájuk életmotorjává válik, önmaguk és mások épülésére.