Kertmagyarország vége?
Somogyi Imrének(1902-1947) hívták „Kertmagyarország apostolát”. Ő hitte és hirdette, hogy hazánkban a minőségi földműveléssel óriási eredmények érhetőek el. Többek között a kicsi mintagazdaságok és a kisgazdák felemelkedését is ettől várta.Ehhez képest kormányunk a valóságban a mezőgazdasági nagyvállalkozókat támogatja, akik a magyar termőföld 90 százalékát birtokolják. A 230 ezer őstermelő földbirtoka pedig egyenként sem éri el az egy hektárt. Ők a valamikori kisgazdák leszármazottai, de most már álmodni sem merhetnek arról, hogy szorgalmas munkájukkal, hozzáértésükkel megteremthetik a „Kertmagyarország” néhai apostolának álmát.
A magyar falu lesüllyedőben van, mert amerre a szem ellát nagygazdák, profitéhes agrárvállalkozók uralják a terepet. Nem csupán a termelési viszonyokat változtatták meg, hanem a a magyar falu hagyományait, társadalmi szokásait is szétrombolják, hiszen ők a mindenható munkaadók is egyben. Az már csak fokozza a gondokat, hogy egyre drágább az élőmunka, kiöregedett ugyanis az a generáció, amelyik még kézi erővel hajlandó volt leszedni a termést, például a gyümölcsösökben. Bár az Orbán kormány az uniós támogatásokból igyekszik szinten tartani a nagyok támogatását, öntöző berendezésekre mégsem jutott elég pénz hazánkban. Erre pedig most nagy szükség lenne a klímaváltozás, az egyre aszályosabb, forró éghajlat miatt.
Magyarországon a gyümölcsösök negyedét öntözik csak, míg a szomszédos Ausztriában legalább 80 százalékát. Amikor sorsom úgy hozta, hogy külföldi munkavállalóként az osztrák szántóföldek közelében őrizhettem szélkerekeket, saját szememmel győződhettem meg erről. Az osztrák gazdák minden nyáron a legmodernebb gépesített rendszerekkel folyamatosan öntözték földjeiket.
Ne csodálkozzék tehát senki, hogy miért olyan méregdrága a gyümölcs az üzletekben. A koronavírus járvány pedig csak tovább fokozta a gondokat. A kereskedők már az import gyümölcsöket is csak magas árakon tudják beszerezni, hiszen például Lengyelországban kiesett az olcsó ukrán munkaerő a Covid-19 miatt. Ám sok más országban is ugyanezzel a problémával küzdenek,mint például Olaszországban, Spanyolországban is.
Somogyi Imre kisgazdái, Kertmagyarország letétményesei, most sokat segíthetnének a bajon, de ehhez jobban meg kéne becsülni őket anyagilag is, hatékony agrártámogatásokkal is, és nemcsak a szavakban, a politikai játszma részeként felhasználva őket.
hozzászólások lezárva.