2019
10
09

Kóci, az első kutyám

Bizony az első kutyám, akivel összehoztak egy puli volt. Ám, ahogy a régi juhászok hitték a puli nem is kutya, valami más, annál sokkal több, de erről a pásztorélet tudósa, Tömörkény István író tudott a legtöbbet.Hat éves lehettem, amikor Ildi nővérem megjelent egy fekete kis szőrgombóccal. Fénylő, gubancokkal teli szőréből csak két okos szeme nyílt rá a világra. Elneveztük Kócinak és attól fogva együtt nőttem a kis vadóccal. Kóci komoly tanulmányokat folytatott a cipők kihordásában és az ajtófélfa harapdálásában. Mi gyerekek azonban megbocsátottuk ezt neki, minthogy azt is, hogy kezünket lábunkat végig mintázta tűhegyes fogainak nyomaival. A harcias kutyus legjobb barátunkká vált és a legnépszerűbb négylábú rangját vívta ki a környéken. Mivel akkoriban még nem nagyon létezett kutyaiskola, magunk tanítottuk őt, magunk módján, ámbátor legtöbbször csak a csínytevésre. Így a szomszéd tyúkjainak megkergetésére, vagy a postás kiugatására. Addig nem is volt baj, amíg Kóci kölyökkorban járt, addig a játék volt a szenvedélye . Később azonban pásztorkutya lévén, egyre gyakrabban kergette meg a mozgásban lévő célpontokat, mint például a már említett postást, aztán a bevásárló szatyrokkal közlekedő néniket, a kerékpáros bácsikákat. Egy alkalommal még földre is terítette az egyik pityókásan tekerő utcabelinket, amin aztán mi vásott kölykök szégyellnivalóan nagyokat mulattunk. Pulink egyéves kora után testben és bátorságban is tovább erősödött, míg felvette azt a furcsa szokását, hogy apám kuncsaftjait, akik javítani való tévéket és rádiókat hoztak a műhelyébe, szép sorjában beengedte, de kifelé már rájuk rontott,mint a vihar, éppen akkor, amikor már kiléptek volna a kapun. Mivel apám egymaga tartotta el öttagú családunkat, Kóci rosszalkodása kezdett zsebbevágó üggyé válni. Sokan ugyanis már nem merték elhozni készülékeiket, nehogy találkozzanak a borzas fekete ördöggel, aki az éppen a megjavított műszaki cikkeket kivinni készülőket támadta meg, úgyhogy nem egyszer a lábikrájukba is belekapott. Szegény apám hiába próbálta menteni, magyarázni a család kutyájának csínytevéseit, a gyerekhad kedvencének olykor súlyos botlásait, bizony a kuncsaftok száma kezdett megcsappanni, az elromlott műszaki cikkeket inkább a Gelkába vitték az emberek, pedig a maszek szerintük is jobb áron és kiválóbban megjavította volna őket. A dráma, igazából az én életem drámája nem is sokat váratott magára. Egy napon, amikor az iskolából vígan hazafelé trappoltam, hogy Kócival tölthessem a délutánt, estig futva, csavarogva az utca többi, amúgy a legtöbbször  iskolakerülő kölykével, hiába vártam pulinknak nedves orrocskáját, hogy a megszokott módon térdemhez érintse és kezemet nyaldosva vidám játékba invitáljon.

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: