Lelki kevélység

Az ősz “Emberi-túlságosan is emberi.”,ahogy Nietzsche szelleme ráfestené ezekre a levelekre is a filozófiai színeket. Ám az ősz semmit sem kér ebből. Évről évre, századról századra és ezer éveken át az ember nélkül színezi meg önmagát. Mi aztán meghajolhatunk szépsége előtt, írhatunk verseket mulandóságáról megfesthetjük melankolikus hangulatát, gyönyörű zenéket komponálhatunk róla. Ő semmit nem kér ebből. Mégis ha ki akarjuk lesni a titkát, akkor bizony meg kell állnunk előtte. Akkor időt kell szakítanunk a szemlélésére. Mert ki tudja hány embernek lesz ez az idei az utolsó ősze, vagy kinek kinek még hányadik ősze? Ilyenkor kérdezhetjük ezt leginkább, amikor halottaink szelleme felsejlik a temetői csendben. És mindez azért túlságosan emberi, mert könnyek gyűlhetnek a szemünkbe, mert fáradt mosoly ülhet ki arcunkra és fájdalom lebeghet lelkünk mélyén,ha megidézzük őket. Mert míg velünk éltek, senkinek sem tehettünk eleget, mert senkit sem szerethettünk eléggé és mert senkinek sem bocsáthattunk meg úgy ahogy kellett volna, és magunk pedig senkitől sem kértünk elégszer bocsánatot.

Olyan idők járnak, amikor féktelen hangzavarban élünk. Kapkodva, levegőt sem véve mondunk ki féligazságokat, üzenünk bántó szavakat, meggondolatlan sértéseket, sebeket okozó szitkokat. És mivel leírjuk például a közösségi média lapjaira, azok még jobban megmaradnak, még inkább átokként hullanak vissza mindannyiuk fejére. Ez emberi, túlságosan is emberi visszaélés és büntetés, bűnragasztás egy 21-ik századi technikai találmány nagyon rosszvoltából.

Talán nem lehet véletlen az sem, hogy Ferenc pápa vasárnapi Úrangyalán éppen a lelki kevélység veszélyére hívta fel a figyelmet, ami arra késztethet sokakat, hogy jónak higgyék magukat és ennek alapján ítélkezzenek mások felett. Hány ilyen ítélet születik meg nap,mint nap a facebook posztjaihoz fűzött hozzászólásokban. Ki tudja? Bizonyosan sok millió és milliárd az egész világon.De nem kell ilyen nagyra bővíteni a kört. Tegye a kezét a szívére az és őszintén mondja meg ,ha még soha nem bántották meg, soha nem sértették meg ezekben a hozzászólásokban. Jómagam például írtam egy jegyzetet a vasárnapi diáktüntetésekről, ott szerintem senkit sem sértettem meg. Ám a cikkemre érkező rengeteg pozitív reagálás mellett, érkeztek sértő, sőt egyenesen zaklató és már a magánéletemet érintő aljas rágalmak is. Aki ezeket írta az vajon szentül megvan győződve arról, hogy csakis kizárólag a jót képviseli és ennek alapján megteheti azt, hogy gyalázatosan megítélhet másokat. Tudom az ilyen ítéletek nagyon emberiek, túlságosan emberiek. Benne vannak káini fajtánk másokat és önmagunkat is pusztító szellemiségében. Azonban mint a cikkem elején is írtam az ősz nem vesz tudomást erről. Sírhatunk halottaink sírjai felett, emlékezhetünk jóra és rosszra egyaránt. Megbocsáthatunk és kérhetünk is bocsánatot, de azok akik ott nyugszanak már az ősz törvényei szerint hamvadtak el. Lehullottak mint a színesedő falevelek a téli álomra készülő fákról, és eggyé váltak az örök természettel. Itt a Földön nincsen sok időnk. Megtehetjük -e hogy nem bántunk meg szívfacsarón másokat, hogy nem tépünk sebeket a lelkükre gonosz szavakkal és meggondolatlan ítéletekkel. Annak alapján ,hogy azt hisszük csakis nekünk van igazunk, a másiknak nem lehet egy csepp igazsága sem és ezért a földig kell taposni őt. Ha nem tesszük meg, akkor ezt hívhatjuk a lelki kevélység csapdájának. De az ősz erről persze mit sem akar tudni, csak múlik és múlik évezredeken át, emberi életeken át. Alázat nélkül pedig eltöröljük Istenünket és erről persze az ősz semmit sem akar tudni…