Megfulladunk,megégünk, vagy végre felébredünk…

Sopron útjait elárasztják az autók. Halálos helycserét folytatnak a fákkal. Míg rengeteg fa elpusztul, addig évente több ezerrel nő az autók száma. A klímaváltozás vészhelyzetében minden városi fa kivágása éppen ezért felér egy súlyos bűncselekménnyel.

A képen látható platán amíg élt, 20 millió köbméter levegőt volt képes kémiailag megtisztítani a szén-dioxidtól. Egy idős fa évi oxigénproduktuma közel 200 kg, vagyis több mint egy ember évi felhasználása. Egy autó évi oxigén-felhasználása 5000 kg, azaz ezt már csak 30 fa tudná  pótolni. A Pap réten nem most kezdődött el a vandál fairtás, hanem a nyolcvanas évek közepén, amikor a bevásárló turizmus gőzhengerével érkező nyugati szomszédainknak nem találtak parkolóhelyet. Nosza erre a város akkori vezetése kivágatott vagy hét öreg fát. Most meg elkezdődik majd a tér felújítása. Két évvel ezelőtt egy lakossági fórumon vonzó látványtervet mutattak be az egybegyűlteknek. Akkor dr. Fodor Tamás ex-polgármester arról nyilatkozott egyetlen fát sem vágnak majd ki. Hát természetesen nem így történt. És nem is magának az egészséges több mint száz éves fának a halála a legmegrázóbb, hanem maga a hozzáállás. Egy ilyen tér tervezésnél ugyanis a szakembereknek minimum törniük kellett volna a fejüket hogyan mentsék meg ezt a fát( és a másik hármat…)Miként építsék bele a leendő tér képébe. Manapság a fogorvosok sem ugranak neki mindjárt egy szuvas fog kihúzásának, hanem igyekeznek azt megmenteni, amíg csak lehet, mert rendszerben gondolkodnak. Ennek a térnek 42 fája ugyanis egy ökológiai rendszer, miként az ember 32 fogból álló szája is is biológiai szisztémának tekinthető. Könnyű a láncfűrészt beindítani, egy háromszor ekkora fa kivágása is csupán alig félórába telik. Ám amíg ez a fa megnőtt évtizedek teltek el. Egy kis csemete is csak hosszú- hosszú évek alatt volna képes pótolni. Hiába lesz látványra gyönyörű a tér, és készül egy újabb játszótér(Vajon gyerek is lesz hozzá elegendő???) Ami itt történik majd az csak pótlásnak számít egy ökológiailag felborult világban. Míg Bécsben még a buszmegállókhoz is árnyékot adó növényeket terveznek és hűtik a belvárost a fákkal a felforrósodástól, mi tulipánokat és télálló díszkáposztákat teszünk parkjainkba és körforgalmainkba. Igaz ezzel ismételten megnyerhetjük a „Legvirágosabb város” címét, de a szennyezett, rákos megbetegedéseket okozó káros anyagokat ezzel nem szűrhetjük meg.

Kicsinyesnek tűnhet a felháborodás egyetlen egészséges famatuzsálem kivágása miatt, de nem olyan időket élünk, hogy ezt a tényt jelentéktelennek tekintsük. Akik nem akarják megvédeni a Földünket, az országunkat és Sopront a klímaváltozás halálos veszélyeitől, és szándékosan, vagy meggondolatlanul hozzájárulnak a pusztuláshoz, azok egy olyan világ elébe nézhetnek, amelyet Rozina című regényem (Oriold és Társai kiadó. 2017. )utolsó fejezetének végén vizionáltam:

„A vérbe és tűzbe borított bolygó, amely a klímaváltozás következményeként most már haldoklott. Óriásvárosok kerültek víz alá. Erdők száradtak ki kontinensnyi területeken. A Föld tüdeje, az Amazonas csaknem szavannává perzselődött. A közép-európai városok még megvoltak, de az évszakok eltűntek és állandó forróság költözött a lakóépületek és utcák, a terek és parkolóházak, a bevásárlóközpontok közé. A növényzet sok helyen kipusztult, csak kövek és megperzselt talaj maradt meg. Az emberek földalatti óvóhelyekre kényszerültek, ahol védve voltak a gyilkos sugárzás és hőség elől. Sopronnak, a valamikori gyöngyszemnek óvárosa védőburok alatt tengődött.”

Idősödő életemnek egyik legnagyobb vágya, hogy ez a vízió soha ne váljon be, és azt szeretném, hogy az egész emberiség  egy bölcsebb és önmagához méltóbb világban éljen.