Megszökött a fogház elől, Sopron térítette vissza a híres írót
Tudomásom szerint Tersánszky Józsi Jenő műveiben nem ír semmit Sopronról, a soproni emberekről pedig éppen városunkban gondolta meg magát és nem vált külhoni íróvá. Itt gondolta meg magát, hogy mégis leüli két hónapos börtönbüntetését. amit “szeméremsértő kitételek és leírások” miatt szabtak ki rá.A híres, hírhedt per A céda és szűz című regényében leírt egyik részlet miatt szakadt a fejére. “Pornográfiának” ítélte meg a Horthy-korszak Kúriája, amely az érzések és vágyak őszinte vállalása helyett azok eltitkolására, elhazudására épült egy hamis erkölcsi rendű világban. Álszent és ál-keresztény volt ez a hozzáállás, de a legmegdöbbentőbb az, hogy napjainkban is egyre inkább visszaköszön a mentalitása, pedig a novellában leírt sorok mai szemmel nézve már szinte megmosolyogni valók, ennél sokkal erotikusabb, a szexualitást nyíltan ábrázoló alkotások, filmek, könyvek, tucatjai jelentek meg azóta.. szerencsére cenzúrázatlanul.
Mindenesetre miután a Kúria kéthavi fogságra ítélte Tersánszkyt, ő elhatározta, hogy semmiképpen sem üli le ezt a büntetést és külföldre szökik. Milyen szerencse és főleg a magyar irodalomnak mekkora nyeresége, hogy az elkeseredett író Sopronnál, a Fertő tóhoz közeledve mégis meggondolta magát. Visszatért a fővárosba, jelentkezett az ügyészségen és leülte a rámért szankciót. Mivel a korszak egyik legnagyobb írójáról volt szó, egyáltalán nem biztos, hogy egy másik országban letelepedve ki tudta volna bontani elképesztő tehetségét, bizonyos, hogy ő csak anyanyelvén maradhatott meg igazából zseninek, valószínű, hogy belőle soha nem vált volna egy Joseph Conrad, aki lengyel anyanyelvűként idősebb korában írta világhírű angol regényeit.
Így maradhatott ő a magyar irodalom jeles alakja, (Baumgarten és Kossuth-díjas írónk) és gazdagította azt többek között Kakuk Marci és Misi Mókus, meg számtalan feledhetetlen hős, humoros, léleknemesítő, igaz történeteivel.
A céda és a szűz (részlet) Írta: Tersánszky Józsi Jenő
“Én, ott, felette, a másik ágyban, nem is tudom elmondani… hogy ért ez engem, már ahogy Ágnes elkezdte. Én is, tele-tele kívánkozással. És ahogy ez a kislány suttog fel nekem. Szinte láttam a Jantyik veres képét és sunyi szemeit, hogy lobognak erre a kis gyenge testre, mint a farkasé…
Úgy éreztem, mintha egyszerre valósággal a Jantyik erőszakos vágyára válna bennem az én saját sóvárgásom. Majdnem nekem is az jött, hogy magam alá gyűrjem ezt a gyermeket.
De valahogy jobban elcsodálkoztatott magamba, mikor most végül Ágnes ezt teszi hozzá:
– Nahát persze tatukáéknak nem szóltam. Csak most magának mondtam el először ezt. Mert mi? Az semmi, hogy elengedem, hogy kaparásszon egyszer-egyszer rajtam. Legalább kapok tőle mindig ezt-azt. Csak sokszor már nagyon gyalázatos.
Itt elkacagta magát. És én is vele kacagtam. De belül, magamban úgy éreztem, mintha olvadnék, mint a gyertya a tűzben.
– Hát maga mit tenne? – komolyodott el újra Ágnes. – Mit mond?
– Hát azt maga tudja, mint akar – feleltem.
– Én attól félek, bajom lesz abból.
– Ugyan-ugyan! – mondtam. – Hacsak attól fél! Nem olyan talán mint egy hólyag, hogy megpattanjon, ha megszúrják. – És kacagtam.
– Igen, maga erős, nagy lány. De én félek. Azt sem tudom, hogy megy. Csak hagyjam magam neki így. Nézze, még attól is csupa kék folt vagyok, ahol megfog.
Előbb úgy dőlt rá a párnára, ahogy megadná magát. És most hozzá felhúzta ingét melléről és combjairól előttem, hogy lássam a Jantyik keze helyét rajta.
Nem tudom, mi lett velem. Egyszerre felnyúltam és megkaptam a karját:
– Hát jöjjön, megmutatom, ha akarja. Jöjjön, hancúrozzunk itten.
Kacagva húztam lefelé, és ő is nevetett, de mind a kettőnknek olyan volt a szemünk, mint a parázs.
Magamhoz rántottam, és a lábai közé feküdtem, mint a férfiak. Így szorongattam magamhoz, valami olyan visszás, kínzó vágyban, hogy sikoltanom jött, és hogy fojtogassam és beleharapjak gyenge, friss nyakába. Ő is egészen elalélt öleléseim alatt.
Így aludtunk el, mint a szerelmesek. Mikor valami tájt hajnal felé felébredtem, az Ágnes karja még a nyakamon volt, és a feje az enyém mellé hajtva.”