2017
26
11

Mentsük meg a kutakat!

Sopron annyira gazdag a múlt köztárgyaiból, hogy szinte észre sem vesszük, ha eltűnik egy régi kerékvető, míves ajtókilincs, öntöttvaskút, csizmakaparó. Az utóbbi években mégis szemmel láthatóan megindult egy folyamat, aminek a vége a kellő óvás híján a teljes pusztulás lehet. Pedig ezek a tárgyak a történelem tanúi is. Akadnak olyan cizellált ajtókilincsek, amelyeket még Berzsenyi és Petőfi, gróf Széchenyi István is megnyithatott. Léteznek olyan kerékvetők, például a 48-as laktanya bejáratánál, amelyek mellett IV. Károly automobilja is kigördült. Erről korabeli fotó is tanúskodik.Jobban kellene ezeket védenünk, nyilvántartásba venni és műemléki tárgyként kezelni. Jó ötlet lenne például, ha az iskolák tanulói védelmet vállalnának felettük. Ápolnák, gondoznák, lefényképeznék. A Városszépítők is közreműködhetnének ebben, mert sok elpusztult már, megrongálták, vagy éppen ellopták, újakra, “modernekre” cserélték, mint a kilincseket. Régi felvételeken látszanak már csak, pedig egykor milyen patinássá és hangulatossá varázsolták Sopront. Számos belső udvarban még akadnak karos kutak is. Ezeket öntöttvasból készítették, és a kifolyó cső végén egy sasfej díszelgett. Sokat még a 19. század legvégén felszereltek, mivel Sopronban már 1892-ben átadták az országban harmadikként a vízművet, a város kiváló ellátottsággal rendelkezett. A fényképen látható karos kúton büszkén díszeleg a Sopron név. Kevés város mondhatja el magáról, hogy még mindig viszonylag nagy számban itt-ott láthatóak az ilyen közkutak. Sajnos valószínűleg már egyik sem ad vizet. A fotón megfigyelhető Fehér úti még néhány évvel ezelőtt használható volt. Vajon hány szőlőműves, gazdaember, vagy éppen  csak egyszerű vándor állt meg mellette, hogy szomját oltsa, állatait megitassa. Kiváló vize volt évtizedekig, amíg a műtrágyás gazdálkodás miatt ivóvíznek többé már nem volt alkalmas.

ez is érdekelheti

  • Soros György megmentője 110 évesSoros György megmentője 110 éves Ebben a házban,  Sopronban lakik hazánk valószínűleg legidősebb polgára, Brandeisz Elza […]
  • TejtestvérekTejtestvérek Számomra a legszimpatikusabb fórumnak számít a Babanet háló. Ezen kisbabás anyukák […]
  • Befogadó Pannonhalma A magyarországi bencés kongregáció főapátja egy évvel ezelőtt nyilatkozta azt, hogy […]
  • “Nem győzhetünk mindig”“Nem győzhetünk mindig” Ma nagyon vártuk az újabb győzelmet, hogy  az Euroliga Final Fourba jutott Sopron ismét […]
  • Küzdelem a FertőértKüzdelem a Fertőért Most hogy a soproni ellenzék összefogott és számos bátor aktivista aláírásokat gyűjt a […]
  • Utolsó szolgálatUtolsó szolgálat Utolsó szolgálatát örökítette meg ily módon Horváth Géza és Vass Gyula. Határőrök voltak […]
  • Jobb későn, mint sohaJobb későn, mint soha Szaúd-Arábiában rövidesen engedélyezik, hogy nők is autót vezethessenek. A történelmi […]

Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: