2019
15
09

Mi a keresztény szabadság?

Olvasom,hogy Gibicsár Imre polgármesterjelölt vitára hívó levelét a Fidesz-KDNP jelöltje még válaszra sem méltatta. Erről a szomorú hírről jut eszembe,hogy hajdan, még 1998 október 16-án az általam vezetett Ikva Rádió megtartotta a polgármesterjelöltek vitáját. Máig büszke  vagyok rá, hogy ennek a műsornak én lehettem a riportere. Az esemény a Perkovátz-házban volt.  Ha jól emlékszem Ágota Gábor  (+), dr. Fülöp József, dr. Gimesi Szabolcs(+) és  Nyikos Tivadar fogadta el meghívásunkat.A műsort teltház előtt forgattuk le és köszönhetően a remek és felkészült kollégáimnak zökkenőmentesen és igazi sikerrel zárult a program. Azt hiszem sem előtte sem utána nem volt ilyen izgalmas, jó hangulatú és humorral tűzdelt vitaműsor. Dr. Gimesi Szabolcs, aki a Szövetség Sopronért Egyesület képviseletében indult, például egy kicsi játékvitorlást kapott ajándékba, amiről szíve szerint, kedvenc hobbijaként mondott poénokat. Nyikos Tivadar az FKgP, KDNP, MIÉP színeiben indult, ő egy kézi súlyzót vehetett át, amivel azt jelképeztük, hogy testépítésben sem utolsó a választásokon induló. Igen így volt ez, tisztán és szabadon mindenki elmondhatta programját, sőt szóba is állt a másik jelölttel, és sokszor kemény vita alakult ki köztük. Olyan volt ez a műsor, amilyen egy városi demokráciában készülhetett. Érdekes és tájékoztató, és persze valóban Sopronról szóló, a pártok elképzeléseiről, terveiről, ötletekről a soproni emberek, a közösség javára. Szomorú, hogy napjainkban már nem a kiegyensúlyozott erőviszonyokat felmutató pártok, pártszövetségek versenyeznek városunkban. Az ellenzék közös jelöltje dr. Varga Norbert (független ) például szinte meg sem jelenik az utcai hirdetésekben, (talán a buszmegálló előtt van két plakátja) így aztán sokan nem is hallottak róla. Gibicsár Imre, a Párbeszéd polgármesterjelöltje, ismert a városunkban, de ő még kevesebb reklámot kapott, hiszen támogatói nagyon-nagyon  kevés pénzzel rendelkeznek. Ezzel szemben Dr. Farkas Ciprián, a Fidesz-KDNP színeiben induló jelölt,  minden utcában, minden forgalmas kereszteződésben, városszerte kis táblák százairól és óriás plakátok tucatjairól  mosolyog le ránk,  már-már a győztes diadalittas mosolyával. Nincs olyan ember ,aki ne venné észre ezt a súlyos  aránytalanságot. Sokak véleményével osztozva nem gondolom, hogy jól van ez így. Ezelőtt több, mint húsz éve az önkormányzati választások időszakában jó kedvvel sétáltam végig a városon. Bíztam a jövőben és hittem a demokráciában. Rádiónk, amelynek vezetője lehettem csaknem hat évig, mindig nyílt szívvel és befogadóan helyt adott a választási műsoroknak. Ott mindenki egyenlő eséllyel és azonos mércével mérve mondhatta el elképzeléseit. Akkor is meghívtuk az polgármesterjelölteket, a képviselőjelölteket a szürke hétköznapokban folyamatosan ,amikor még nem égtek a választási lázban. Azt hiszem soha nem szolgáltuk ki a demokrácia látszatát, nem manipuláltuk a politikai viszonyokat, hanem valódi  korrekt tájékoztatást nyújtottunk. Ezt a korabeli résztvevők is visszaigazolhatják. Kérdem én, napjainkban miért nincsenek ilyen műsorok? Miért nem szólalhat meg az ellenzék, a más nézeteket képviselők a hétköznapok bármelyikén, bármelyik helyi médiumban ? Miért nincsenek a véleményeket ütköztető vitaműsorok?

Tegnap olvastam a Leghűségesebb Városért Egyesület facebook oldalán, hogy Gibicsár Imre udvariasan visszautasította, hogy a Soproni Téma “hagyományos” polgármesterjelöltek programját bemutató lapszámában megjelenjen. Arra hivatkozott, hogy más alkalmakkor soha nem szólalhattak meg az újságban, nem mondhatták el véleményüket a fontos várospolitikai ügyekben, akkor most miért vennének részt. Szó szerint ezt írta a lap főszerkesztőjének Horváth Ferencnek. 

” Köszönöm a Soproni Téma által felkínált lehetőséget.
A Soproni Téma az önkormányzat által a választók adóforintjaiból finanszírozott újság, ennek ellenére csupán Fidesz propaganda kiadványként értékelhető, hiszen a Leghűségesebb Városért Egyesület eddigi tevékenysége az Önök számára eddig sem létezett. Ezért nem kívánok élni a lehetőséggel azért sem, mert nem adom a nevem ahhoz, hogy a választások közeledtével eljátsszák a pártatlan újság szerepét.
Kívánok Önöknek további jó munkát és érdeklődéssel olvasom a dr. Farkas Ciprián hétköznapjairól szóló újabb és újabb beszámolójukat”.

Azt hiszem ez a színtiszta igazság. A szabad hang, amit akár “keresztény szabadságnak”( lásd Orbán Viktor) is nevezhetnénk, többségében zsidó-keresztény hagyományon alapuló országunkban. A fentiekhez és ez utóbbihoz igazodva, a római katolikus hitvallás követőjeként egy ide illő mondattal Jézust, az Istenembert idézném meg: “Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket”. .. Én ezt hívom keresztény szabadságnak.

 

 

Fotón: Vitaműsor az Ikva Rádióban.

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: