Mohácsra emlékezzünk
Nemzeti nagy létünk temetője. Ha lehetne egy monumentális filmet forgatni a Mohácsi csatáról, talán ezeknek a csontoknak közeli bemutatásával lehetne kezdeni. Szürke,megfakult, összetörött emberi porhüvelyek. Bizonyára aki ellátogat a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyhez készít egy röpke felvételt róluk a mobiljával. Ám nem teheti meg és bizonyára nem is akarná, hogy pontosan megtudja kiknek a csontjait őrzi a tömegsír. Ez a régészek, az antropológusok és más tudományok képviselőinek a feladata. Mégis elgondolkodhat, hogy 14 ezer elesett mindegyike valamikor zsoldoskatona, összeverbuvált parasztember, királyi testőrség tagja, főnemes, érsek, püspök, országbíró, főudvarmester és sok más rangú és korú férfi lehetett. Volt közöttük horvát, cseh, morva, német, szerb, sőt még spanyol is. Közöttük akik négy esztendő híján csaknem öt évszázada itt hevernek bizonyára sok magyar is. Mivel az ütközet feltárásai még mindig folyamatosak, talán érthető, hogy a látogatókat köszöntő legnagyobb költőinktől született versek, a szépen kialakított emlékpark szimbolikus jelentőségű szobrai, a gazdag leletanyag sokkalta nagyobb szerepet kaptak,mint a halomban zsúfolódó csontok. Persze érthető az is, a nemzeti gyász fájdalma, az esemény köré tornyosuló legendák a mai ember számára fontosabbak. Mégis furcsa, hogy egy nemzeti gyászhelyen, történelmünk egyik legnagyobb gyászhelyén csak egy kifakult, poros sátor fedi ezeket a csontokat, az amúgy nagyon sokatmondó és szépen kialakított gyászhely kellős közepén. Hiszen ez a14 ezer mégiscsak megpróbálta megállítani a török közép-európai terjeszkedését, megpróbálta legyőzni a hódító Szulejmán seregét. Lehet, hogy volt közöttük aki megfutamodott, vagy nem vívta emberfeletti hősiességgel a harcot,egyetlen törököt sem vágott le, de ott volt és küzdött egy történelmi Nagy Magyarország fennmaradásáért. Ezért adta életét a janicsár puskások tüzében, a topcsik ágyúgolyóinak tűzviharában. Életét adta horvát, cseh, morva, német, szerb, sőt még spanyol is. Természetesen rengeteg magyar katona. Rangos és rangtalan ember, családapa és egyedülálló, királyi katona és kalandvágyó zsoldos, kényszerből beverbuvált parasztember, öreg és fiatal. Íme most poraikban mind egyenlőek. És ő miattuk az ő áldozatuk révén született a sok fájdalmasan szép vers, a nagy monumentális festmények, szobrok és megemlékezések. A rengeteg írásos munka és tananyag és ez a Mohácsi Nemzeti Emlékhely is. Szerintem csontjaik maradványai többet érdemelnének. Lehetne őket tovább kutatni egy méltóan kialakított pavilon alatt is. Mert a történelem ők maguk, akik 1526 augusztus 29-én szembe szálltak a török hódítóval. Ők ott voltak és elestek, mi pedig most megbámuljuk csontjaikat és felvételeket készítünk róluk, de soha nem tudjuk meg, mint emberek kik is voltak ők igazából…