2017
06
10

Nyomor a köbön

A szegénységnek is megvan a maga történelmi útja. Úgy mondják nincsen ma már éhező gyermek Magyarországon. Csupán az nem tud elegendő ételhez jutni, aki önhibájából képtelen félrerakni pénzt a családja megfelelő táplálására. Igen ám, de a fogyasztói társadalom szegénységképe egészen más, mint a múlt század eleji nyomor volt. Akadnak az iskolákban olyan gyerekek, akik okostelefonnal járnak és a legújabb feliratos pólót viselik, de még sincs mit vacsorára enniük. Sok-sok család asztalán garmadával állnak a kifizetetlen számlák. Miből fizessék ki, ha a közmunka 52 ezer forintja rezsire, étkeztetésre, iskoláztatásra nem elég. “Nyomor a köbön”-ezt a kifejezést már csak kevesen ismerik, gyerekkoromban hallottam utoljára, amikor még találkoztam a “klasszikus szegénység” számos példájával. Vajon melyiket könnyebb elviselni, amelyik tisztességes belátással járt egykoron, vagy a mai frusztrált, elfogadhatatlan, igazságtalan különbségekből következő cifra nyomorúságot?1949-ben egy özvegyasszony és élettársa, a jobb időket megélt úri szolga, kézikocsival húzta be udvarunkba a háborús bombázásból megmaradt tárgyait. Lakást kaptak a házunk hátsó részében, amit az állam utalt ki részükre. Ezt hiteles okmánnyal is bizonyították. Rövidesen el is vették családi házunk felét, mivel apámat, aki műszaki boltot üzemeltetett, kuláknak nyilvánították. Ekkor én még nem éltem. De azt tudom, hogy Farkas néni és Vilmos bácsi otthonra találtak a kamraszerű kis szobában, ahol aztán vagy húsz esztendőig éltek még. Szobájuk 6 négyzetméternél több nem lehetett. Hozzá folyóvíz és öblítéses belső WC nem járt. A mi konyhánkba jött az asszony vízért, kannában cipelte, naponta egy-két vödörrel. Értett a varráshoz, ezért foltozásból, felhajtásból, kiigazításból éltek meg valamennyire. Élettársa pedig alkalmi munkákat végzett, takarítást, temetői szolgálatot, favágást és egyebeket. Összes vagyonuk két megviselt priccsből, egy szekrényből és az ódivatú Singer varrógépből állt. A falon a jobb időkben alkotott képen néhai férjének és kislányának festménye barnállott, ugyanis a folyamatos dohányzás miatt kikezdte a kép olajrétegét a nikotin. Férjét aki vasúti köztisztviselő volt a szovjetek gépfegyverezték le a második világháború utolsó évében, amikor 16 éves lányukat akarta megmenteni az erőszaktól. Nem sikerült neki, sőt a fiatal csinos lányt is kegyetlenül megölték. Ennek a családi drámának hátteréből küzdötte szenvedő életét az asszony. Sorsának újabb megpróbáltatását élettársa jelentette, aki súlyos alkoholista volt. Mégis főzött, mosott és takarított rá is. Rendben tartotta az előszobának is kicsi kényszerlakást. Esténként ha belefáradt a nappali létharcba zsoltárokat énekelt, és ezt már én is hallottam nyolcéves gyermekként. Furcsa volt ez számomra. Sőt egyenesen megdöbbentő, mert a szegény szagú lakásban mindig egyenes derékkal üldögélt varrógépe mögött az asszony. Szigorú arckifejezéséből valami különleges öntudat áradt.

Soha nem panaszkodott és kegyelem kenyeret sem koldult soha. Amit kapott azt elfogadta és jó szívvel meg is köszönte, de nem alázkodott meg soha egyetlen kurta fityingért sem. Anyám gyakran támogatta jobb ruhákkal, feleslegben maradt élelemmel. Meg is hallgatta történeteit a régi kassai időkről, mert Farkas néni onnan, a felvidéki városból származott. Őt is kitelepítették a szlovákok, mint anyámat, mert magyarnak vallották magukat a népszámláláskor. Farkas néni be is érte volna ezzel a szerény életével, de az élettársa elitta  a pénzük jó részét. Nem egyszer a detoxikálóból hozta haza, aztán elvonóra is mennie kellett a férfinek. Egyre lejjebb csúszott. Az asszony mégsem tette ki a szűrét, továbbra is a zsoltárok éneklésével vigasztalódott. Míg egy napon újabb tragédia történt. Vili, akit az egész városka így hívott, mámorosan nekizuhant az akkor még közlekedő gőzmozdonyok egyikének. A hatalmas kerék tőből letépte jobb karját. A csonkolt részt vállából amputálni kellett. Vili egy darabig a városi kórház lakója lett. Miközben gyógyult az asszony képtelen dologra szánta el magát. Egy teknőben mosni kezdte azt a ruhát, amiben élettársát a sínek mellett összeszedték. Nekem felkavaró, groteszk képet nyújtott mindez. Egy idősödő asszony, a fateknő felett. Vállig felhajtott ingéből kikandikáló karjaival egy rongyos ruhadarabot sulykolt, a mosóvízben pedig véres lé lötyögött, apró csontszilánkokkal vegyítve. Ilyen elborzasztó képet azóta sem láttam. És akkor 12 évesen örök életre megtanultam, mi az a mélyszegénység. Az a fajta nyomor, amire a régiek azt mondták, “nyomor a köbön”. Mert ez az asszony nem dobhatta el élettársa egyetlen kabátját. Ki kellett mosnia azt, hogy a szerencsétlenül járt férfi gyógyulása után felvehessen valamit  a téli hidegben.

Néhány évvel később aztán Vilit megszánta a sors, és egy útkanyarban halálra gázolta egy fekete Moszkvics, amelyben  pártházi tivornyából hazafelé tartó belügyesek ültek. Persze senkit sem vontak felelősségre. Vilit pedig a köztemetőben, állami pénzen végső nyugalomra helyezték. Csak anyám és Farkasné ment el a búcsúztatására. Ezután utaltak ki végre egy tisztességes állami lakást az özvegynek, aki most is csak a tőle megszokott belső tartással, arcán enyhe mosollyal és köszönettel búcsúzott. Szemmel láthatóan jobb élete lett, de magatartásán mit sem változtatott. Utolsó éveiben is esténként zsoltárokat énekelt, és még gyenge szemével is varrta a ruhákat, amelyeket az ugyancsak szegény sorsú emberek vittek hozzá. Szememben ő volt és maradt minden időkre a szegény ember ősképe.

A fogyasztói társadalom szegénysége valami egészen más. Azt hiszem az sokkal igazságtalanabb, mint a korábbi évszázadoké volt. Jelenleg a világ 85 leggazdagabb embere ugyanis annyi vagyon felett rendelkezik, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárdja. És az olló tovább nyílik, de a mai szegények egészen mások mint az 50-100 évvel ezelőttiek voltak. Hiányzik valami belőlük, ami a régiekben megvolt. A sorscsapások felett is átnyúló tartásnak, bölcsességben rejlő  elfogadásnak nevezhetnénk esetleg azt?  Nem tudom. Csak azt gondolom, hogy Isten hite nélkül nem bírta volna ki az életét ez a szegény  asszony.

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: