Parragh adrenalinnal fizetne
Olvasom, hogy Parragh László nemcsak a pénztárgép csörgésében hanem egyéb motivációkban is bízik. Például abban, hogy a tanároknak jön a szabad nyaruk és délután négykor elmehetnek haza, vége a munkájuknak. A tűzoltókat meg a társadalmi megbecsültség és az adrenalin löket ösztönözheti. Tudom, hogy annak idején Parragh urat a szép olasz csempék motiválták és azokért kész volt nagy utakat is megtenni és akár éjszaka is izgulni, adrenalin készletét mozgósítani a megrendelés beérkezéséig. Valóban ehhez nem kellett olyan nagy matek tudás, és az irodalmi jártasság is akár hiányos lehetett. Az sem volt fontos, hogy tudja a Gaugamélai csatában mikor győzte le a perzsákat Nagy Sándor. Azt azonban tudnia illene, hogy minden társadalom fundamentuma a tudás pillérein nyugszik. Ezt a tudást pedig immár évszázadok óta az iskolában szerzik meg az emberek, a tanárok nevelői és oktatói munkájának köszönhetően. Éppen ezért a tanárok nem cinikus beszólásokat várnának éppen a pedagógusnap küszöbéhez érkezve. Hanem valódi megbecsülést. És nem már-már gúnnyal átitatott köszöntőket várnának, meg 1000 forintos jutalom alamizsnát. A megalázásból igaz kaptak már eleget. De megnyugtató jövőképet és a korrekt illetményt ettől a kormánytól még nem. Sajnos nem mai probléma ez. Szomorú, hogy már a 19. század végén a Trefort Ágoston vezette oktatásügy is hadilábon állt a néptanítók ügyével. Erről írta Gárdonyi Géza: “A tanítótól megkívánják, hogy intelligens ember legyen , tisztességes ruhában járjon. Legyen jól bútorozott szobája, zongorája; ha gyermekei vannak járassa azokat csinos ruhákban. Ugyanakkor a fizetések csekély kivétellel ugyanazok, amik ezelőtt félszázaddal voltak, de mások a követelések a tanító iránt”. Miért kell követni ezt az elszomorító példát, amikor akadtak nagyszerű közoktatásügyi minisztereink is, mint például Klebelsberg Kuno. Ő leginkább Európához szerette volna felzárkóztatni a magyar oktatási, kutatási és kulturális intézményeket, s ha jól megnézzük, látjuk, ezt is tette. Tartott attól, hogy iskolázatlanságunk miatt gazdaságilag sem tudunk majd felzárkózni. Az ő iskolái és az ő főiskoláin képzett tanítók nélkül nehezen keveredett volna ki a magyarság az analfabetizmusból és adott volna annyi híres tudóst és művészt a világnak. Most pedig mi a helyzet? Még a treforti időkhöz viszonyítva is siralmas és felháborító. Nincs önálló oktatási – és művelődésügyi minisztériumunk, az összevont semmilyen tárca élén egy az oktatáshoz semmit sem konyító belügyminiszter áll, aki szavai szerint nem ígér semmit, de azt be fogja tartani. Ami pedig azt a bizonyos adrenalin löketet illeti, az most már bizonyosan el fog jönni, nem csupán a tűzoltóknál, hanem minden társadalmi rétegnél, amint felébred az orbáni varázslatból. (A képen : A tanító örök és szent vállalása, az egymást követő nemzedékek oktatása és nevelése.)
hozzászólások lezárva.