2019
11
07

Radu Banzaru, mint Orbán Viktor

“Ami nem öl meg, az megerősít.”  Friedrich Nietzsche gondolata örök érvényű.  Naponta és óránként, de inkább percenként érik a kormánypártot és holdudvarát a  támadások, de úgy tűnik ettől az csak még szívósabbá válik. Most pedig  filmet forgatnak a legendaképzés új eszközeként Angela Merkelről és  a filmben megjelenik Orbán Viktor is.
A Hollywood Reporter szerint a film 2015 júliusában kezdődik, amikor Merkel hatalmának csúcsán volt, mivel azonban több ezer szír menekült indult útnak, a kancellárnak olyan döntést kellett hoznia, amely karrierjének legnagyobb válságát idézte elő. Merkelnek nem csak saját ellenzékével és más országok politikusaival kellett szembenéznie, hanem például Orbán Viktorral is, aki nem volt hajlandó beengedni a menekülteket.

Röviden erről szól a film, ami  Robin Alexander újságíró könyve alapján készült el. És előre borítékolhatjuk, hogy bármennyire negatív figuraként alakítja is majd Orbán Viktort a román színész, Radu Banzaru, ( ha egyáltalán úgy alakítja) megint csak azokhoz a hatásokhoz járul majd hozzá, amelyek a magyar miniszterelnök imázsát növeli tovább. Hogy negatív, sötét, félelmetes, megalázó, gyűlölködő, megvető, gyalázkodó, elátkozó, vagy akár közönyös  hatások ezek, az már teljesen mindegy. Azt hiszem a világtörténelemben minden karizmatikus közéleti szereplőnek, politikusnak útját végigkísérte a gyűlölet is.  A negatív póluson jó példa erre Hitler, vagy Sztálin, Mao – Ce -tung, Pol Pot, Kim Ir Szen, kiknek emberi életek százmilliói szolgáltak véres áldozatul. Ám a pozitív oldalon is erőszakot váltott ki például Gandhi, Olof Palme, vagy éppen a kultikus sztárok közül John Lennon, Sharon Tate, Gianni Versace tevékenysége. A karizmatikusok sorsa ez, magas hőfokú indulatokat kavarnak fel. Ki tagadná, hogy kisebb léptékben a magyar miniszterelnök is ide tartozik. Regnálása alatt sikerült ketté szakítania az ország közvéleményét. Állandó magasfeszültséget teremtenie, ami ahhoz vezetett, hogy Ő és a tábora folytonos harcban áll az ország ellenzékével és a másként gondolkodó emberek százezreivel. A borzasztó az, hogy néha már elviselhetetlennek tűnik az a szennyáradat, amit a kettészakított ország felei zúdítanak egymásra parlamentben, médiában, hétköznapokban, vagy a világhálón. Ezeket a mocskolódó szavakat hallva, kommenteket olvasva arra gondolok, hogy ilyet eddig egy politikai erő és vezető sem váltott ki honi történelmünk során. A régebbi időkben,  ha valakiben túl magasra szökött a sérelmek miatti  indulat lángja, akkor karddal, puskával, bombával, forradalommal próbálta azt lecsillapítani. Most a szennyes szavak és mérgező indulatok időszaka burjánzik. Na persze ez a technika, a világháló korszaka mondhatnánk! Szabad a harag, a gyilkoló ösztön, az ordas mocskolódás a kommentekben. Azonban ez nem menthet fel senkit a  felelősségünk alól. Nem szabad elfelejteni, hogy a kimondott szavaknak óriási hatalma van. “A szó olyan, mint a méh: méze és fullánkja van.” -írja a Talmud. A Biblia pedig azt hirdeti, hogy “Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van”( Péld. 18. 21.) Amennyiben tehát a percenként kimondott, vagy leírt gyalázkodásokból és pusztító kifejezésekből végül egy hatalmas (rossz)szellemi Gólem épül fel, az óhatatlanul elkezdheti egyszer romboló erejét felmutatni. És hogy mikor robban fel ez az összesűrűsödött haragból elegyedő mérges gáz? Ki tudja? Eljöhet az az idő, amikor emberi lényt és tetteinek következményeit már semmiféle karizma nem képes megvédeni, hiába növekszik az szinte beláthatatlan ideig, akárcsak egy új film erejével is. Ezért lenne életmentő megfontolás minden gyűlölködő számára, hogy bizony érdemes az ördögi körből kilépni. A hatalmi gőgöt félretenni. A haragot tovább nem szítani. Túlságosan mély már a szakadék, amely megosztja a magyar népet. Aki végre egyesíteni tud majd, azé a jövő és az élet!!!
Fényképen: Radu Banzaru, aki Orbán Viktort alakítja az Angela Merkelről készített új filmben

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide