“Sárga veszedelem”
Most adták hírül a világügynökségek, hogy 1500 kínai munkás 9 óra alatt épített meg egy vasútállomást. A fényképeket nézve nem a rongyokba öltözött talicskás kulik jutnak az ember eszébe, hiszen a legmodernebb eszközökkel dolgoztak. Nos hát ez a régóta beharangozott “sárga veszedelem”. Az elkényelmesedett és ellustult Európa már nem bírja ezt a tempót. Az USA, mint a bankvilágrendszer még talpon lévő ura, pénzügyi manipulációkkal igyekszik gazdasági hatalmát fenntartani, de Kína már őt is szorongatja.
Longyan városában található építkezési területen a munkások egy új vasúti vágányt kötöttek össze három, már létező vasútvonallal. Az új vonal 246 kilométer hosszú lesz. A Nanping és Longyan városokat összekötő vasútvonalon kétszáz kilométer per órás sebességgel haladnak majd a vonatok. A szupergyors építkezést az a cég végezte el, amely megépítette a sanghaji Forma-1-es versenypályát is.
Kína titkát régóta próbálják megfejteni, mármint hogy miként fér meg egy kommunista országban a tervgazdálkodás és a leghatékonyabb szabad versenyes kapitalizmus. Gazdasági kutatók szerint a kínai GDP egy évtizeden belül csaknem bizonyosan lehagyja az USA-ét, javarészt a hatalmas népessége és villámgyors gazdasági növekedése következtében. A csaknem másfél milliárd ember azonban egyénenként sokkal szegényebb. Amerikában pénzt keresni még mindig nagyon jó dolog, szinte a legjobb dolog. Az Államok kutatásra és fejlesztésre költi a legtöbb pénzt, még mindig képes megvásárolni a világ legkiválóbb tudósait. És bizony válogathat a kendermagban, az egész Föld legkiválóbb, legnagyobb tudású koponyáiból, míg Kína magára van hagyatkozva. Ezért világelső az USA a biotechnológia és a nanotechnológia alkalmazásában. Ami Amerikát gyengíti, hogy hatalmas az ország közadóssága, gyenge a középfokú oktatás, mert az elitképzésen van a hangsúly. Valószínűleg a politikai cunamik okozhatnak mindkét vezető nagyhatalomnak majd óriási fejfájást. Valószínűleg amelyik országban nagyobb vihar kerekedik majd ebből, az lesz a vesztes.
Mindenesetre hatalmas küzdelem várható az első helyért, a világ teljes uralmáért. Kínát a keleti hagyományok és az élő vallás is féktelen erővel áldották meg, ezekből sarjad a fáradhatatlan munkaszorgalom és a hierarchia tisztelete. Míg az USA a kultúra hihetetlen sokszínűségéből, a vállalkozói szellem hagyományából merítheti tartalékait. A startpisztoly már rég eldördült.
Az Érdekes világ.hu felvétele
hozzászólások lezárva.