2020
24
05

Sopron legszebb rózsakertje

Sopron legszebb rózsakertjét hagyta ránk Böcskei Győző plébános. Igaz papi szolgálatát földi halandóként legfeljebb püspöke ítélhette meg, de virágszeretetét és esztétikai érzékét minden hívő és nem hívő megtapasztalhatta.

Valóban Sopron egyik legszebb és leghangulatosabb köztere a Szent István tér. Itt van a nagy királyunkról elnevezett templom is. Gyönyörű környezetben fekszik. Harmonikusan és szemvidítóan beleilleszkedik a tér arculatába. Egy olyan templom- Sopronban ez ritkaság- amely középpontja a térnek és vele él, lélegzik jól kitöltve egy viszonylag óriási területet. A plébános, aki egyébként 11 évig végezte papi szolgálatát városunkban, mindezt jól meglátta. Kertészeti végzettségét és szépérzékét felhasználva ide álmodott egy igazi rózsakertet. Az alapnövényzet már megvolt, öreg fák, bokrok, díszágyások. Ide valóban csak egy rózsakert hiányzott, gyönyörű, sokfajtájú rózsákkal. Néhány évvel ezelőtt meg is valósította álmát, igaz a város önkormányzatának és főkertészének segítségével. Ám ha ő nem ötli ki, akkor még ma sem létezne. A hétszáz tő rózsa telepítésével új értéket adott a térnek, de egész Sopronnak is. Böcskei Győzőt, alig egy évvel ezelőtt püspöke más városba helyeztette, de a rózsakertje itt maradt. Nyílik boldognak, boldogtalannak. Most kezd a legszebbé válni, és aki a park padjain megpihen gyönyörködhet szépségükben, és belélegezheti csodálatos illatukat.

Kár, hogy a rózsakert manapság meglehetősen elhanyagoltan hirdeti egykori plébánosa remek ötletét. Az ágyások gazosak, kikandikálnak a fűcsomók belőlük, és a méteres vadnövények már-már túlnövik a rózsákat, sajnos még parlagfüvet is találni. Valószínű, hogy a plébánia mostani vezetése erről semmit sem tehet. Annak idején, a rózsakert megnyitásakor, a város politikusai propaganda célokra használták fel ezt az eseményt. Nem ártana, ha most is legalább ekkora figyelemmel követnék a sorsát, és a város kertészete, a Holding segítséget nyújtana a plébániának, hogy a tér ismét felragyoghasson és “A legvirágosabb magyar város” méltó lehessen elnyert címéhez. Mert ez a tér igazi kuriózum. Igaz csak egy egyszerű katolikus plébános látta meg ezt annak idején…

 

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide