2018
05
03

Soproni “Bermuda háromszög”

Nekünk is van egy híres háromszögünk, amely azonban nem katasztrófákról szól, nem hajók és repülőgépek elsüllyedéséről, hanem egyenesen felemelkedésről. Méghozzá kulturális felemelkedésről. Soprontól mindössze negyven-ötven kilométerre születtek azok a világhírű zeneszerzők, akik örökre beírták nevüket a zenekultúra nagykönyvébe.

Soprontól 21 kilométerre  található a volt Sopron vármegyei Doborján (Raiding). Ez a ma kilencszáz lelkes település Liszt Ferenc szülőfaluja. Liszt Ferenc édesapja, Liszt Ádám 1798-tól volt az Esterházy család gazdatisztje. A zeneileg művelt édesapa volt Liszt Ferenc első zongoratanára. Az alig hatéves fiú rendkívüli zenei tehetséget mutatott, amelyet atyja igyekezett pénzzel is kibontakoztatni. A kis Liszt kilencéves korában már föllépett nyilvános hangversenyen Sopronban. Ezután Pozsonyban mutatta be játékát, ahol olyan sikert aratott, hogy a magyar főurak közül ketten azonnal vállalkoztak arra, hogy a fiatal művész tanulmányainak összes költségét fedezik.
Soprontól mintegy negyven–ötven kilométer távolságban egymástól több híres zeneszerző is született: Josef és Michael Haydn, Joachim József, Mosonyi Mihály, Dohnányi Ernő és Liszt Ferenc. Békefi Ernő Liszt családjáról szóló kis könyvében teszi fel a kérdést: Hogy lehet, hogy  erről a kis területről ennyi neves művész került ki. Aztán ő maga is adja meg a választ: “A rejtély kulcsa, amely ma nagyon megszívlelendő, az iskolai, de még inkább az iskolán kívüli zenei nevelésben van. Mert festőnek, írónak elég egy ceruza, egy ecset, egy toll és papír. De egy zenei tehetség feltétlenül elkallódik, ha nem sikerül részére valamilyen zenekari hangszert szerezni, és ha nem akad valaki, aki a zenetanítást végzi, és a zenei fejlődést irányítja”.

Ilyen művészetpártolók akkoriban bőven akadtak. És hangszereket is adtak a gyerekek kezébe, a Sopron és Moson vármegyei plébániák.  A zenetanulást pedig az iskolamester vezette. Ha a növendék jól haladt és megcsillantotta tehetségét, bekerült az együttesbe. A környékről származó zeneművészek túlnyomó részben így indultak el pályájukon. Josef és Michael Haydn, a rohraui falusi bognár két fia a rohraui iskolamesternél szerezte meg a zenei alapot. A boldogasszonyi(Frauenkirchen) szegény szűcs fia, Brandt-Mosonyi Mihály a zenei alapot a boldogasszonyi iskolamesternél sajátította el.  Joachim József pedig, a köpcsényi (Kittsee) szatócs fia, a köpcsényi iskolamesternél szerezte a zenei műveltségét. Az ő áldozatos munkájuk és támogatásuk érlelte meg a zenei zsenik világhódító útját. Természetesen egyikükből sem vált volna
nagy zeneszerző, ha a későbbiekben nincsen  a pártolójuk, a segítőjük, a mecénásuk, mint például Liszt Ferencnek, akinek  tanulmányait két gróf is, Szapáry és Amadé Tádé fedezte.

Szerény javaslatom, hogy a Soproni Régió Turisztikai Központja szervezzen utakat és kerékpáros túrákat ebbe a különleges háromszögbe. Tudom Doborjánba már rendszeresek ezek a kulturális kirándulások. De merjünk nagyok lenni, és nagyobb attrakcióval élni. (Különös tekintettel az európai kultúrára olyan figyelmes japán turistákra). Amíg mások le nem lövik az ötletet. Jómagam szívesen átadom.

Liszt Ferenc 1856-ban. Wilhelm von Kaulbach festménye


hozzászólások lezárva.

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide