Soproni zsidóság

Öreg könyv lapul a kezemben. Aranyozott betűkkel főcímet hirdető míves kötet. Kilencven éve adták ki és Sopron ismertetőjének nemes szerepét hordozza. A város akkori prominensi írták fejezeteit. Házi Jenő, Sopronyi-Thurner Mihály, Töpler Kálmán, Csatkai Endre, Berecz Dezső, hogy csak néhány nevet említsek. És ott van köztük Pollák Miksa is, aki a város utolsó, igazán karizmatikus, nagy műveltségű rabbija volt. Róla is írtam, igaz nem újságcikket, hanem az egyik könyvemben jelenítettem meg alakját( Kuntz Zoltán- Vörös Ákos. Koldulva a szerelmet, szolgálva a tudományt. 2016) A soproni rabbi Auschwitzba hurcolása előtt alig tíz esztendővel írta ezeket sorokat a régi , szép könyvbe, amit most a kezemben tartok és melynek célja volt Sopron megismertetése: “Sopron városában a nyugalom ebben a megbolygatott időben sem lett megzavarva. Ez nagyrészt köszönhető Sopronyi-Thurner Mihály dr, polgármester komoly kötelességteljesítésének és Heimler Károly dr, az akkori főkapitánynak, akik szigorú pártatlansággal teljesítették szolgálatukat”. Igen így volt ez. Sopron bizonyos fokig a béke szigetének volt tekinthető a Tanácsköztársaság viharai és borzalmai alatt is. Csakhogy ami tíz év múlva történt azt a város szellemi ereje és értékőrző hagyományai sem tudták feltartóztatni. Több, mint 1800 sopronit, zsidó embert szállítottak el a lágerekbe, közülük alig több, mint tucatnyian tértek vissza a háború után. Így írtam erről a könyvemben: “1944. június 29-én vagyunk. A három méter magas palánkfallal körbevett gettó kapuját hajnali öt órakor megnyitják és géppisztolyos csendőrök, nyilas keretlegények hajtják ki ordítozva a kétségbeesett embereket. Többnyire már csak asszonyokat , gyerekeket és idős férfiakat. A fiatal férfiak nagy része ugyanis már munkaszolgálatosként szolgál a keleti – front poklában”. Ott szolgál írói nevén Papp Károly is, Pollák Miksa fia. Ő egyik utolsó nyilatkozatában ezt írja, mielőtt Bergen -Belsenben meggyilkolják sok sok ezerrel együtt: “A műveletlen, durva tömegekből csak hasonló szellemű vezetők kerülhetnek felszínre, tömegek és vezetők befolyásolják egymást. És meg fog semmisülni minden mégoly jó szándékú kísérlet, míg be nem látjuk, hogy az ember gyökeréig beteg, és az is marad mindaddig, amíg a politikusok, üzletemberek helyett végre orvosok, papok és írók nem veszik át az emberiség irányítását. Mélyen gondolkodó írók és Isten papjai.” Meglehetősen naiv jóslata, szinte gyermekded szelídsége ellenére is lényegét tekintve hátborzongatóan időtálló. Pap Károly elfeledett írónak számít napjainkban, de érdemes könyveit elővenni, novelláit fellapozni, mert azok irodalmi értéke vetekszik a legnagyobbikjainkéval. Móricz Zsigmond, Németh László és Illyés Gyula felfedezettje volt ő, a Nyugat folyóirat második nemzedékének jeles képviselője, emlékét ma főként a könyvtárakban és antikváriumokban találhatjuk meg. Sopronban utca és botlókő őrzi emlékét.

Könyvben írtam tehát bővebben a soproni zsidóság történetéről. A világszerte híres és ismert soproni származású pszichológus Margaret Mahler élettörténetén keresztül adtam képet a soproni izraeliták mindennapjairól és élettörténetéről, akiknek históriája szorosan egybefonódik a város történelmével is. Csaknem ezer év történelmével. Első bővebb tartalmú cikkem a Soproni Hét című újságban jelent meg ebben a témakörben. Kornfein Ferencnével készíthettem interjút. Magdi néni Kis János utcai lakásában fogadott. A vékonycsontú, törékeny asszony szellemi frissességét bárki megirigyelhette volna. Életerejét, hitét pedig egyenesen csodálattal néztem magam is, hiszen ő maga volt az élő történelem, visszajött Auschwitz poklából, de elveszítette családjának összes tagját, minden hozzátartozóját. Amikor ő az életének legszörnyűbb időszakairól beszélt, már csak tizennégyen éltek a városban, ők adták össze a Soproni Hitközség tagjait. Most is látom magam előtt alakját, pedig több, mint három évtizede volt az már , ahogy elmondta, arcán szinte minden fájdalom nélkül, rezzenéstelen kifejezéssel, de különös keménységgel, ahogy az 1938-as zsidótörvény megtagadta tőle a továbbtanulás lehetőségét, ahogy karszalagot és sárga csillagot kellett hordania Sopron utcáin, ott ahol nemrégiben még úgy élt, ahogy minden polgára a városnak, szabadon és megaláztatás nélkül. “- Hess-Lichtenauban 24 kilogrammos gránátokat szereltünk össze.Négyszáz gránát volt a napi norma. Estére holtfáradtan rogytunk le a barakokban. De túléltem azt is!” És mondandójának lényegéből visszaköszön a rabbi fiának egykori üzente is: “A műveletlen, durva tömegekből csak hasonló szellemű vezetők kerülhetnek felszínre, tömegek és vezetők befolyásolják egymást. És meg fog semmisülni minden mégoly jó szándékú kísérlet…Ha ellenségképet fabrikálnak, ha idegengyűlöletet keltenek.”

Mit tehettem még hozzá ehhez a régi interjúmhoz,amire ma is úgy emlékezem mintha tegnap történt volna, pedig hol van már Magdi néni, az ő hihetetlenül mély élettapasztalatával és történelem látásával. Az akkori újságcikknek mégis volt egy különös folytatása. Margaret Mahler a világhírű soproni származású pszichológus ugyanis 1985-ben közvetlenül halála után, hazaérhetett, szeretett városába. Végakarata szerint azt kérte, hogy a Soproni Tómalom utcai zsidó temetőben találjon végső nyugalomra, ott helyezzék el édesapja Schönberger Gusztáv, Sopron valamikori tiszti főorvosának sírjában, az ő és férje hamvait tartalmazó urnákat. Kérelmét a Soproni Zsidó Hitközséget akkor aktívan képviselő Kornfein Ferencné, azaz Magdi néni intézte, így kerülhetett haza utolsó kívánságaként szülővárosába Margaret Mahler.

(Fotón Sopron Ó-Zsinagóga és Ispotály) (Felvétel közreadója : volksgruppen ORF)