Szájerland harcba indul
Balatoni remete lett Szájer Józsefből, miután az ereszcsatornás botrány után száműzték és száműzte önmagát a közéletből. Eltűnt, de a színfalak mögött Sopronban most is minden róla szól. Hiába is titkolnák azok, akik az ő vállán felmászva és kapcsolatai révén lettek valakik a városban, vagy éppen általa szerezték meg pozícióikat, sőt áttételesen vagyonukat is.Ahogy elnézem a “tartózkodási helyét” felfedő bulvárlap fotóit természetesen rengeteg dolog jut eszembe. Aki nem ismerné, vagy nem ismerné fel most őt, egy szikár, önmagával és bizonyosan a világgal is harcban álló, filozofikus hajlamú kemény ember benyomását kelti. Nem így ismertük, ravasz mosolyait, öntudatos habitusát, entellektüel arcát látjuk még most is. Ez az ember mégiscsak a fiatal demokraták frontembere volt még nemrégiben is. És Sopron a rendszerváltás utáni időkben szinte minden lényegi pozitív változást neki köszönhet, még ha az őt megtagadó mai helyi potentátok ezt ma simán le is tagadnák. Az ő tudása és értelmi képességei, bátran kimondhatjuk karaktere és karizmája egyengette a helyi politikai és gazdasági szereplők és Sopron útját több, mint három évtizeden át. Ám a hatalomért, a pozícióért, a pénzért, a vagyonért tülekedők most simán megtagadják őt, pedig tudjuk, hogy ők tudták, milyen általuk is megvetett, sőt nemrégiben törvényileg is pokolra küldött szenvedélyek fűtik ezt a karizmájába tört embert.
Jómagam újságíróként többször is találkoztam vele, be kell vallanom nem különösebben kedveltem, sőt ellenszenvvel figyeltem pályafutását, de egyetlen alkalommal, amikor néhány kiváló résztvevővel együtt megvalósítottuk az unióhoz történő csatlakozás történelmi momentumát , egy óriáslevelet amit Sopronból Strasbourgnak küldtünk el a város lakóinak nevében, akkor értékeltem felismerését, mert végül ő karolta fel az ügyet,hogy az óriáslevél eljuthatott Pet Coxhoz, az Európai parlament elnökéhez.
Nos ilyeneket tett ő, az elátkozott, megfosztott, száműzött ember, aki a Fidesznek hatalmas támadási felületet okozott azzal a szerencsétlen ereszcsatornás kalandjával. Ezért kellett azután gyors úton, dicstelen körülmények közepette megválni tőle. Az őt megtagadók, bizonyára szívesen elfelejtenék, hogy Szájer már 1989-ben aktívan részt vett a nemzeti kerekasztal keretében akkor már zajló alkotmányozásban, a választójogi, az alkotmánybírósági és a vallásügyi törvény kidolgozásában. És ahogy azt a legfrappánsabban összefoglalta Nagy Márta újságíró kolléganőm, egy éppen Szájer bukása előtti elemzésében, ő volt a városnak:
“a rendszerváltás utáni első profi politikusa , aki évtizedekre meghatározta a város politikai viszonyulását. A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjeként, később az Országgyűlés alelnökeként élvonalbeli politikus volt és javára legyen írva, sosem felejtette el szülővárosát. Eleinte gyakran lehetett látni a városban, tudtuk, hogy gyűjti a nyakkendőket – egy időben csak csokornyakkendőben jelent meg -, közvetlen volt a régi ismerősökkel, miközben egyre feljebb jutott és egyre nagyobb feladatokat kapott. Sopron azt hitte, majd igazságügy miniszter lesz, de ez nem jött össze. Mellette vált viszont Sopron életében ugyancsak meghatározó személyiséggé Molnár Ágnes országgyűlési képviselő és Simon István alpolgármester, akik egykori pártolóiból lettek maguk is politikussá.
Szájer 2004 óta az Európai Parlament képviselője, de emellett is képes volt arra, hogy közben Alaptörvényt is írjon. Az utóbbi időben kicsit eltűnt Sopron szeme elől, de a háttérben érezni lehetett a jelenlétét. Sopron kezdetben miatta vált a Fidesz egyik kedvelt városává, ami aztán már saját jogon lett erős bástyája a pártnak. Szájer is mindig itt volt, ha tenni kellett valamit. Kampányokban például mindig. Tíz éve Sopron díszpolgára, a város hivatalosan is meghálálta azt a sok lobbit, amiről mi, halandó sokak, nem is tudhatunk”.
(enyugat.hu
Szájert most már a kampányokban és mindenben is hiányolhatja a Fidesz fellegvárának tartott város. Majd meglátjuk mire mennek nélküle. Mindenesetre egy hosszú időkre nyomott hagyó, szellemi vezéralakjukról kellett lemondaniuk a fideszeseknek. Szerintem azonban bár Szájer jogosan és igazságtételként bukott el, és egyáltalán nem a nemi identitása, hanem éppen az őt körülvevő és az általa is évtizedekig rejtegetett sunyiság, alattomosság fényre derülése miatt, Szájerland még ma is él.
Szájerland , amit ő épített fel, és aminek most a haszonélvezői újabb koncokért, újabb pozíciókért, újabb zsákmányért, liheghetnek és tülekednek és mennek csatába az elkövetkező választási kampányban. Igazából soha el nem múló köszönettel tartoznának, a szellemileg ma is fejük fölé magasló, mentoruknak.
Fotó: Miután kiderült, hogy Szájer Józsefről személyes engedélye nélkül készített felvételeket a Blikk, természetesen a feltételezett jogsértés miatt a fényképet lecseréltem.
hozzászólások lezárva.