2020
05
09

Százak tüntettek Sopronban

Ilyet még elképzelni sem lehetett néhány hete. Százak tüntettek Sopronban, mert elegük van. A “Jogunkban áll “és a Szabadon egy szabad országban elnevezésű Facebook-csoport hívószavára a Mária szobor környéke megtelt elkeseredett, szabadságot, demokráciát és változásokat követelő emberek százaival.Természetesen a helyi média minderről hallgatni fog, mint a sír, vagy legfeljebb félre tájékoztat szokása szerint. A kézzel irányító uraik nem engedik meg, hogy a hírek eljussanak az emberekhez, Sopron polgáraihoz. Ha most megkérdeznénk egy semleges idegentől ,hogy a többszázas esemény elhallgatása, vagy manipulálása vajon lehetséges -e egy demokratikus országban, demokratikus irányítású városban, akkor csak egyetlen válasz lehetséges: NEM!!!

Bizony nagy a tömeg Sopron méreteihez és közéleti alaphelyzetéhez képest. Talán a rendszerváltás óta nem is voltak még ilyen sokan az utcán. Hiszen ez a város a Fidesz fellegvárának számít, itt korábban elképzelhetetlen volt, hogy akárcsak néhány tucatnyi ember veszi a bátorságát és tüntetni mer a regnáló hatalom ellen. Bátrak lettek az emberek és nem félnek. Ezt kérte a rendezvény fő szónoka is: Ne féljetek, mert a bátorság és az összefogás a két olyan dolog, ami megrendítheti ezt a hatalmat. A táblákon megjelenő, feliratok , az őszinte és elkeseredett hangok és hozzászólások azt jelzik, hogy valami nagyon nincsen rendben országunkban és Sopronban. Az egyik tábla a legtömörebb vélemény: Elegünk van. A másik,hogy Ne féljetek, mert a félelem tartja egybe ezt a sz@r rendszert, aztán meg, hogy A családokat szakítjátok el egymástól, meg Dolgozni akarunk nem lopni.

Ha nem tévedek a rendhagyó és nem várt esemény hírét azért mégiscsak elrepítik majd a helyi vezetés “postagalambjai” Budapestre a megfelelő helyre: ahol majd nagyokat fognak csodálkozni, hogy már Sopron is lázad, hiszen ez nem lehet igaz. Ideje felfigyelni az eseményekre. A Fidesz kedvenc városában repedezni kezdtek a falak. Mindenesetre nagy hibát követett el Orbán Viktor, amikor satuba zárta az országot. Most már késő belátnia és visszakoznia, hogy rosszul döntött. A szellemet kiengedte a palackból és az egyhamar nem megy majd oda vissza. Be kell látnunk a soproni tüntetés híre országos erejű lesz – még ha hallgat is a szájzárat kapott helyi média –  és hozzájárul a budapestiek harcához is, mint a történelem folyamán mindig, ha ennek a Leghűségesebb városnak hűnek kellett lennie az igazsághoz, a szabadsághoz és a demokráciához. Le a kalappal a soproni polgárok előtt!!!


1 hozzászólás »

Gódor József hozzászólása

2020. 09. 14. / 18:17

Majd, ha a környezetedben csapkod a mennykő, elkussolsz!

Szóljon hozzá

Gódor József szerint:

Majd, ha a környezetedben csapkod a mennykő, elkussolsz!

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide