2018
14
10

Széchenyi gróf bebalzsamozása

Első részlet új könyvemből, amely december elején jelenik meg. Egy család sorsjátszmái kétszáz év tükrében. Főszereplője egy híres magyar orvos-kórbocnok, Arányi Lajos György, akinek családfája és utódai is továbbviszik az elmúlás, a halál kérdéseit faggató sorjátszmákat. A végig izgalmas és komoly filozófiai gondolatokat felvető kötet valójában kétszáz év családregénye is egyben. Küzdelmekkel, szerelmi drámákkal, történelmi viharokkal keretezve.

                                                                                              Megrendítő találkozás

 

 

Már kereken hét éve éltek kiegyensúlyozott és boldog házasságban Arányi Lajos és neje Johanna. Az időközben megözvegyült asszonynak négy gyermeke volt előző házasságából és az orvosprofesszortól immár az ötödik gyermekükkel áldott állapotban. Arányi orvosi karrierje egyre magasabbra ívelt és már nem kellett attól tartania, hogy a bécsi udvar bosszút áll rajta előző életében „viselt dolgaiért”. Az egykori ifjú szabadságharcos és forradalmár Bécsben és Pest-Budán egyaránt elismert szaktekintélynek számított. Elfoglalta egyetemi tanári székét és a kórbonctan területén úttörőmunkát végzett, komoly eredményeket ért el már akkoriban.

  1. április 8-án éppen egy fontos vizsganapra készülődött a bécsi orvosi egyetem professzori szobájában. Nagyméretű ballonok sorakoztak dolgozóasztalán, bennük spirituszban, alkoholban tartósított emberi szervek, magzatok és több eltérő méretű emberi agy. A kintről beszüremlő bágyadt napfény megcsillant az üvegeken.

Dél környékén többször is bekopogott hozzá az egyetemi gondnok, ő gondolataiba mélyedve szinte meg sem hallotta.

-Herr professzor látogatója érkezett nyomult be az ajtón, a sántítva járó Gmünd. – Gróf Széchenyi Béla uraság keresi.

A professzor ki sem mondhatta, hogy szabad, máris izgatott, kipirult arcú férfi lépett be; magas rangját, ezüstpálcája és a mellzsebén függő aranyórája, valamint díszmagyar öltözéke, finom cilindere jelezte.

-Örülök,hogy megismerhetem hazánk leghíresebb orvosprofesszorát, jó magam Széchenyi István gróf idősebb fia vagyok Széchenyi Béla. Kérem szépen nagy kéréssel és egyben megbízatással járulok Önhöz. Bocsássa meg nekem, hogy még nehezen találom a szavakat, mert nagyon közeli a tragédia, amely családunkat érte. Bizalmas, amit közölni szeretnék önnel, és erre családom megbízatását kaptam,

– Édesapánk gróf Széchenyi István ma hajnalban visszaadta a lelkét teremtőjének.  Édesatyánk önkezével vetett véget életének. Mivel a bécsi rendőrbiztos személyesen vizsgálja a körülményeket a történtek teljes diszkréciót követelnek meg. Apánk holtteteme beszentelésre vár, de előtte a szertartásra alkalmassá szükséges azt tenni, mivel az öngyilkosság lőfegyverrel történt, a sérülések eltorzítják arcát és koponyáját. És amennyiben, ha ön vállalná felkészítését, családunk hálája és megbecsülése övezné a továbbiakban. De megértenénk azt is, ha másként döntene. Nem szándékozom most részletezni a körülményeket, de szükségünk lenne az Ön szakmai tudására és tapasztalatára, hiszen Európában a leghíresebb kórboncnokok és balzsamozó mesterek közt tartják nyílván az Ön becses nevét.

– Szóval mi is történt kedves gróf úr? Ki halt meg? – riadt fel tanulmányaiból Arányi Lajos és most ébredt csak rá, hogy az imént elmondottakból szinte semmit sem fogott fel.

Gyorsan elfogadta az idegen felé nyújtott kezét. Béla grófnak ekkor halvány mosoly lopakodott arcára, most lassan elismételte mondandóját, már kissé megnyugodva. A jóságos arcú Arányi kedvezően hatott zaklatott lelkiállapotára. Újra elmondta hát kérését.

-Ez képtelenség! Felfogni se, tudom! A Legnagyobb magyar ember, régi jó barátom halott – hajtotta le a fejét Arányi. – Hiszen évek óta ismertem az édesapját. Többször is találkoztunk, eszmét cseréltünk. Legutoljára a hídépítésnél futottunk össze Budán, még annyira fiatalember volt. Mennyire hittünk még akkor Magyarország jó sorsában. Később, ahogy felgyorsultak a hazánkat érintő események, akként a sorsunk is elsodort egymástól.

– Hogy előkészíteni őt a beszentelésre? Hát persze, hogyne, természetesen elvállalom, hogyne vállalnám. Nagy megtiszteltetés ez számomra és fogadja a legőszintébb részvétemet, és együttérzésemet gróf úr, valamint a teljes nemes famíliája.

– De hol van most ő? – kérdezte a professzor búbánatát a cselekvés útjára terelve.

– Még folyik a vizsgálat, Döblingben van az orvosi szobában. Kérem, ha nélkülözni tudja teendőit, most hintóval oda is vinném.

Arányi nem várakozott sokáig, gyorsan utasította Gmündöt tudassa mindenkivel:

– A vizsga súlyos okok miatt ma elmarad, későbbi időpontban értesítést küldök a hallgatóimnak!

Felöltözött és perceken belül már rohant is velük a hintó Bécs belvárosán át a Bécsi erdő kies útjain épülő villák, kastélyok közt. A még kövezetlen földúton sarat dobtak a kocsik kerekei, olyan gyorsan hajtott a kocsis. Hideg nyirkos április volt, de ők most nem törődtek a szitáló esővel, a nagy emberről és annak tetteiről beszélgettek. Arányi tapintatosan elkerülte a gróf elmeállapotáról kapott legutóbbi hírek taglalását és a döblingi magán klinikán tartózkodásának okait sem firtatta.

Rövidesen ott álltak a halott mellett, kit egy keskeny műtőasztalra fektettek ki. Felsőtestét időközben teljesen lemeztelenítették az intézeti orvosok, akik folyamatosan tanulmányozták az elhunytat. Mások, valószínűleg a bécsi rendőrség emberei, jegyzőkönyveket írtak, amelyeket Philipp Weber rendőrigazgató irányításával aprólékos munkával készítettek el. Arányi közelebb lépett a grófhoz, szomorúan nézte és nem talált szavakat. Soha nem gondolta volna, hogy vele így fog majd egyszer találkozni. Ő az elegáns, mindig kiváló társalgó és jó modorú magyar főurat, egyben az ország sorsáért aggódó és azért legtöbb jót tévő hazafit ismerte meg, és most itt feküdt előtte holtan, lemeztelenítve, majdhogynem megalázottan. De igazi hivatásához hű emberként most az orvos szemével is végigkutatta. El kellett, hogy ismerje, a gróf még 69 évesen is sportos alkatú, kidolgozott izomzatú férfi, akinek fejét hófehér kendővel takarták le. Tudták, hogy miért jött és bár tisztában voltak a professzor rebellis múltjával, azt is tudták, hogy a három évvel korábban Ferenc József kislányát bebalzsamozó férfi áll előttük. Így némi tisztelettel nézték, ahogy a kendőt lassan, óvatosa lecsúsztatta a halott arcáról.

– Uramisten! Szegény grófom! Hát mit tettél magaddal? – kiáltott fel megilletődötten.

Még sokat látott orvosi szemének is iszonytató volt az elé táruló látvány. A bal koponya részből tenyérnyi hiányzott. Sötét lyuk tátongott helyén és belül jól kivehetőek voltak a szürkés-fehér agyvelő darabkák, maszatos alvadt vér ragadt a nemes arcra, amely ilyen szörnyű állapotában is valamiféle különös büszkeséget sugallt.

-A pisztoly gyutaccsal és madársöréttel volt töltve! – magyarázta az egyik halottkém Arányinak. – Ha szüksége lesz a megmaradt koponyadarabra, rendelkezésére állunk. Előbb azonban boncolás lesz délután egy órától. Önnek négy óra tájékában már átadhatjuk a gróf testét.

Arányi bólintott és megkérdezte, hogy részt vehet -e a boncoláson. Maga Philipp Weber adta meg neki a rövid, de tömör választ:                 -Az nem tanácsos!

Így hát a professzor gúnyos pillantást vetve a rendőrbiztosokra lement az intézet tágas aulájába és úgy döntött különféle újságok olvasásával üti el a várakozás idejét. Széchenyi Béla kalapot emelve elköszönt, a temetés ügyeinek intézésére sietett el.

Olvasni azonban nem tudott Arányi, teljesen felkavarták a történtek. Folytonosan Széchenyin járt az esze, aki ilyen brutális módon végzett magával. És most ő lesz az, aki a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának testét konzerválni fogja. Legalább ideiglenesen, amíg a felszentelés és a magyarországi temetési szertartás tart. Utána szeretné a gróf földi maradványait örök időkre bebalzsamozni, de ehhez még a család hozzájárulását is meg kell szereznie. Tudta, hogy erre a műveletre csak nagyon kevesek képesek. Ezért bátran bízhatott abban, hogy rátestálják a feladatot. Rajta nem fog múlni, ő mindent megtesz, hogy a nemzet nagy fiát megmentse az utókornak. Már a munkafolyamaton törte a fejét, amikor valaki megérintette a vállát. A boncolást vezető orvos volt az, doktor Janiczek, és szótlanul átnyújtotta a jegyzőkönyvet, majd gyors léptekkel távozott.

-Micsoda megtiszteltetés – dörmögte némi gúnnyal a bajusza alatt Arányi. Aztán kinyitotta a jegyzeteket és elolvasta a benne álló rövid leírást:

 

„A lövés a jobb szem belső szögletében történt és a koponyatető teljes szétzúzását okozta bal felé, le a felső állkapocsig.  A koponya roncsai szerteszét feküdtek a szobában, az agyvelő-állomány részben a bal arcon, részben a falakon és bútorokon odaragadva találtatott. Az agyvelőben lőanyagként serétek voltak; mindkét szemgolyó kimeredt üregéből. A tüdők bővérűek és vizenyősek voltak, a szív pety­hüdt és puha; a gyomorszáj alatt a gyomor nyálkahártyáján egy cseresznye nagyságú rostos daganat volt; a jobb vese lénye­gesen nagyobb volt a megszokottnál, alsó része számos dió-, sőt tojásnagyságú cisztával volt tele. Végül a kétoldali szabad lágyéksérven kívül nem volt semmi rendellenes a tetemen; a bal kéz puskaportól fekete volt.”

 

Még fél órát kellett várakoznia, míg végül ott állhatott a nemzet nagy fiának holtteste fölött. Philipp Weber rendőrigazgató semmit sem hagyott a véletlenre, csatlósai közül kettő most is ott strázsált az elmegyógyintézet vizsgálótermében. Igaz Arányi egy szót sem szólhatott, mert orvosi műszereket és a szükséges anyagokat bőven a rendelkezésére bocsátottak.

Így hát gyorsan beöltözött és megkezdte Széchenyi koponyájának rekonstruálását. Az ígértek szerint megkapta a gróf helyszínen fellelt koponyadarabjait. Arányi azonban kísérletező hajlamú ember volt és arra kérte a rendőrbiztosokat, hogy szerezzenek valahonnan a számára kaucsukot, vagy még jobb, ha ebonitot, mert azzal a leggyorsabban tudja kiplasztikázni Széchenyi összeroncsolt arcát és a koponya tetejét. Mivel a beszentelés ideje sürgetően közeledett és az osztrák udvar nem akart további pletykákkal szaporítani a halálesetet, kérését gyorsan teljesítették. Lovasfutárral az egyik belvárosi gumifeldolgozóból előkerítették a szükséges mennyiségű anyagot. A professzor eközben a bal arcfél kozmetikázásán dolgozott már. Sebvarrással és a combról kivágott bőrrészletek átültetésével igyekezett visszaadni a Legnagyobb magyar jellegzetes vonásait. A megkapott kaucsukkal pedig a hiányzó koponyarészeket pótolta. Munkája ideiglenesnek készült, de a várakozáson felül jól sikerült. Maga Philip Weber is kifejezte elismerését. A gróf arca csupán egészen közelről árulta el a vele esett borzalmakat. Készen állt az esti beszentelésre.

 

A könyv előrendelhető a kuntz.zoltan@gmail címen vagy facebook oldalamon!!!

 

 

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: